𝚃𝚊𝚛𝚝𝚜 𝚏𝚎𝚗𝚗 𝚊 𝚟𝚒́𝚣𝚎𝚗 ○Yoonmin○

Ａ ｓｚóｔｌａｎ ｓｚáｎａｌｏｍ ｓｚｅｒｅｌｍｅ

Namjoon:
Március.5.
Érzem lüktető erem, ahogy kiakar szakadni a bőröm alól.Szétszakadok ,a millió súly alatt, mindet megérdemlem.Emlékszem amikor kiakartam törni az átlag emberek közül,hát sikerült.nem egészen így képzeltem el,egyáltalán nem így.
Levegőt akarok, ölelő karokat, de nem az övéit.

Tovább kell lépnem Jungkookon.
Elővettem a telefonomat a lakásomban, és kikerestem a számát,a napsugarak kellemesen sütették meg könnyes arcom, könnyeim a lábamra hullottak le. Ajkaim remegtek, féltem a változástól. Nem készültem fel,annyi emlék,de azok is maradnak, már nem vagyunk együtt,viszont nem is vagyunk külön.
Vagyunk.. Vagyunk.. Vagyunk..
Muszáj megtennem.
Remegő kezekkel nyomtam meg a zöld gombot,ennek zavaróbb volt a hangja, mint a reggeli madaraknak.

Borzasztó érzés fogott el amikor felvette, reménykedtem benne, hogy nem veszi fel.

-Szia Namjoon-hangja normálisan csengett.
-Szia...
-Mit szeretnél, ilyen korán? -halottam az ásítását.
-Bocsánatott szeretnék kérni
-Én.. - mondani akart valamit, de megakadtak a szavak az elméjében-Én..

-Jungkook, barátok maradunk, vagyis itt leszek neked, szeretlek, de ez nekünk nem akart összejönni. Találsz majd egy rendes lányt aki, minden igényedet kielégíti és nagyon sajnálom ezt az egészet, igazad volt.
Legyen gyönyörű életed.

-Namjoon,ne tedd ezt velem-bele szuszogott a telefonba,nyelt egyet-A.. a motoromat elhozod?...

Elkezdtem sírni, nem bírtam megszólalni,halottam ahogyan ő is elkezd sírni.
-Per.. Persze.

1 héttel később

Megpróbáltam visszatérni az életemhez, befejeztem a drogozást, vagyis hát ezen a héten minden formájában kerültem.
Elmentem Yoongihoz, mert már haza engedték.

Most látom először 1 hét után, nem volt erőm bemenni hozzá végül viszont csak úgy voltam vele, hogy meglátogatom.
Kopogtattam az ajtaján.
Kinyitotta az ajtót szemében hatalmas reményt fedeztem fel. Nem szóltunk semmit, nem is kellett.
Belépve a lakására észre vettem, hogy rendet rakott, ez új. Szóvá is tettem.
-Szép lett a lakásod-mosolyogtam rá.
-Áhhh-tette kezét tarkójához-Nem én voltam.
Fejemre értetlenség ült ki.
-Hogy érted ki má-
-A takarító volt - szakított félbe.
Szemeim kikerekedtek, ilyen,ilyen nincs.
-Mi?
Kezeit levezette tarkójáról és gyengéden leengedte maga mellé.
-Mikor? - még mindig az ajtóban álltunk
-Tegnap, és ma megkértem hogy jöjjön-nézedt rám sokat tudóan.

Nem kérdeztem többet, levettem a cipőm és beljebb léptem a szőnyegre amit eddig sosem láttam. Az ablakok amik eddig koszosak voltak, azokon most a nap ragyogott át. Az a minimális por a szobában, szinte táncparketnek használta a levegőt.
Bementem a konyhába, tiszta volt és varázslatos, fehér volt. Sosem voltam még ennyire meghatva.

Köszönöm

Felfoghatatlan volt az egész, bementem a szobájába. Fehér huzadt volt feltéve, az évek óta poros zongorája érintetlenül állt ott, mintha rám mosolygott volna, fennséges volt.

Leültem a mellette lévő székre.
Hallottam, amint Yoongi utánam jött.
Elvoltam ámulva.
-Ez gyönyörű - suttogtam magam elé.
-Inkább hihetetlen, nem gondolod? - támaszkodott neki az ajtó félfának.
Csengettek.
-Előbb jött, van valaki akit beakarok neked mutatni- kiment és kinyitotta az ajtót.
-Szia baba-hallottam egy halk cuppanó hangot-Menj csak be örülni fog-szinte láttam magam előtt azt a kósza mosolyát.
Még mindig a zongoránál ültem.
Fejemmel az ajtó felé néztem, ki lehet az akit beakar mutatni? Az új barátnőjének örülnék, vagy mi?

És akkor belépett az akire a legkevésbé számítottam.

-Szia Namjoon-mosolygott rám Jimin,maga mögött pedig becsukta az ajtót.
Felugrottam a székből és odasiettem hozzá. A lendülete olyan nagy volt, amivel megöleltem, hogy neki vágodtunk az ajtónak.

-Ma már nem lehetnék boldogabb-suttogtam neki.