Az Ördög nem kér engedélyt //BEFEJEZETT//

6. rész

 Egy hosszas, szavak nélküli, tettekben azonban jóval gazdagabban eltelt óra után, Igor mellkasán feküdtem, ő a hajammal játszott, és közben mesélt, hogy milyen volt kint Münchenben a szállást adó családnál. - A 11-es osztályok váltott turnusban mennek ki idén két hétre külföldre. Ki Angliába, ki Németországba, ki Ausztriába, vagy éppen Svájcba (de, ez csak a pénzesebbekre jellemző, ha jól tudom, Igoréktól nem ment senki oda). Az adott nyelvtől függ, hogy hova helyeznek el. Jövőre nekünk is menni kell. Kíváncsi leszek, hogy hova küldenek.

  - Anne, ugye Jonas felesége, ő normális volt, meg maga Anne is, de a lányuk... - ennél a pontnál felnézek rá, mire nevetve megrázza a fejét. - Magántanuló, 13 éves, de olyan, mintha még életében nem látott volna fiúkat. Patrikkal néztünk is nagyokat, hogy ez mi akar lenni, mivel mind a négyünknél bepróbálkozott. Még Henriknél és Áronnál is. Szerinted mekkora sikert aratott? - pillant le rám, majd vissza a plafonra. - Mindegyikünknek van barátnője, és tanulni mentünk ki, nem azért, hogy leváltsunk titeket - emel le a mellkasáról óvatosan. Oldalra fordulunk, egymással szembe. Mutató ujjával végig simít az arcomon. - Szóval, Ulrike-t leszámítva egészen jó volt odakint. Az osztály, ahova kerültünk kicsit fura, de hát... Lehet, hogy nálunk ez a normális, mert alapvetően jó fejek voltak. - Kis hatás szünet után, nagy levegő vétel kíséretében, egy hatalmas mosoly terül el az arcán. - Bármi is volt odakint...nem tudja pótolni azt, ami itt van, idehaza - húzódik közelebb, és ismét megcsókol. (Hogy félreértések ne essenek, ezzel telt el egy óra. Csókcsatával.) - És azért nem jött az sem valami jól, hogy le kellett utaznom az első két hétre Szántóra - húzza el a száját kelletlenül, majd felém kerül, alkarjaira támaszkodik, és ismét egymásba gabalyodunk. Ezt nem részletezem, mindenki el tudja képzelni, hogy mi történhet ilyenkor. (Normál kereteken belül, ruhával rajtunk.)

 Fél hat körül Igornak az az ötlete támad, hogy nézzünk el valamerre.

  - Mégis merre? - nevetek, miközben a kezemnél fogva vezet le a lépcsőn.

A lépcsők alján, nyom egy puszit a homlokomra. - Majd meglátod - mosolyog titokzatosan.

Kinyitom a kaput, ő pedig kitolja a motort.

  - Na? - tartja felém a bukót szórakozottan.

Boldogan rázom meg a fejem, és átveszem, majd felteszem. Felülve mögé, felhúzza a kabátját. Húú....de utálom, hogy ismeri ezt a gyenge pontomat!

Átkarolom a derekát, ő pedig elengedi a kabátot.

   - Mehetünk?

  - Igen - dőlök neki a hátának, fejem a válla közelében pihen.

 Az utat nem is figyelem, kizárólag a gondolataim foglalkoztatnak, hogy a barátom végre ismét itthon van.

 Nyáron, mikor fesztivál volt a városban, eljött megnézni a fellépésem. Nos. Hát erre felé ez a legszínvonalasabb, legnagyobb durranás, még, ha a délután 3 órai időpont miatt, júliusban nem is szívesen állnak ki az emberek a tűző napra. Általában változó a közönség, de van, hogy egész sokan összegyűlnek megnézni minket.

 Készülünk a színpadra. Emi, az egyik koreográfusunk jön oda hozzánk egyeztetni.

  - Na! Figyeljetek ide! Előbb felmennek a kicsik, letáncolnak, és mi a Shawn Mendes számnál vonulunk fel. A végén, miután Barnácska nyomott egy break szólót, mindenki beáll a helyére. Jegyezted? - néz le a kis srácra.

  - Igenis! - tiszteleg, viccet csinálva az egészből. Emi is csak mosolyog, majd folytatja.

  - Tudjátok. Az első számot szaggassátok szét, amikor kell, kellően legyen lágy a mozdulatsor. A második számot, az én koreomat - teszi a mellkasára a kezét, felnézve (színészkedik, mint szokott) -, azt pedig - vált vissza komoly hangvételre - szépen táncoljátok ki. Rengeteg az apró lépés benne, minden jól látható legyen! A harmadik számban, adjátok ki minden dühötöket!

  - A stresszt. Mindenkiben van, nem olyan világban élünk, ahol ezt lehetne nélkülözni - szól közbe mosolyogva Dia, a másik tanárunk, aki fiatal, és...őszintén nem is tudom, hogy van-e már képzettsége, de gondolom a sok versenye miatt taníthat részben. Meg, hogy majdnem minden stílusban mozog.

  Elhalkul az egyik zene - épp az egyik salsa klub lépett fel előttünk.

  - Köszönjük a produkciót a Salsa Life csapatának! Nagy tapsot nekik! - intézi szavait a közönséghez, mire azok tapsolni kezdenek (tény, hogy gyönyörűen táncolnak, megérdemelték). - Nagyon jók voltatok, ugye lehet még jelentkezni hozzátok? - viccelődik a műsorvezető (ezt a rendezvényt tévében is szokták vetíteni, szóval ez az alap, hogy picit rájátszanak). - Most peeediig... Köszöntsük hatalmas tapssal a Dream Dance táncosait! Kicsiktől a nagyokig, minden korosztály részt vesz az órákon. A gyerekek most megmutatják, hogy mit is tanultak. Jó szórakozást! - Ezzel le is megy a színpadról.

A sátornál kér egy üveg vizet. Hatalmas a forróság. Talán nagyobb, mint eddigi években bármikor.

 Széles vigyorral a képünkön figyeltük a legkisebbek produkcióját.

Vége lett az egyik zenének, következett a másik.

Körbenézek, hogy mégis kik állnak még azok a kordonok mellett is, amik minket vesznek körül.

 A jobb oldali köznél meglátom Igort, ahogy sétál a színpad elé. A szívem majd' kiugrik a helyéről... Teljesen lefagyok, majd a döbbenetből felocsúdva, figyelem merre tart.

 Felcsendül a kicsik zenéje, mire Emi és Dia a lépcsőkhöz küldenek minket. Amint az első dallamok is megszólalnak az utolsó számból, felmegyünk. Beállunk hátra. Annyian vagyunk, mint az oroszok, mivel ez ugye közös szám.

Olival egymásra nézünk, majd röhögve hajtjuk le a fejünket a kezdő állás miatt. Jelen esetben ez az, hogy kisebb terpeszben állsz, egyik kezeddel fogod a másik csuklódat, és lehajtott fejjel állsz. Ennek a póznak a menőségén még dob egy jó nagyot a fekete siltes sapka, meg az a "börtöntöltelék ruházat", vagyis narancssárga rövid ujjú, meg szürke, oldalt feliratos nadrág.

 Már a saját zenéink közül a másodiknál tartunk, amikor egy helycsere következtében Igorral összeakad a tekintetünk. Ez ad egy önbizalom löketet, így sikerül mindent tökéletesen megcsinálni, és a mimikákat a kellő pontoknál váltogatni.

 Hogy visszatérünk a színpad árnyékába - a meghajlás után (mi zártunk) -, Emiék egy-egy üveg, hűtött vízzel ajándékoznak meg minket, amit a rendezvény szervezőitől kaptunk lényegében.

A víz egy-kettőre elfogy, mind egy húzásra megisszuk. Közben Dia, Emi, Csongi, Janka, meg a többi tánctanár az egekbe dicsér minket.

  - Az évek során, szerintem ez a fellépés sikerült a legjobban az összes közül - mosolyog ránk biztatóan Janka, az egyesület alapítója, vezetője, feje, és egyik koreográfusa.

  - Lehet menni? - kérdezi Abi.

  - Természetesen -  bólint Emi.

 Nem kell kétszer mondani.

Felkapom a táskám, és kirohanok a kordonok mögül, a színpad elé, és a tömeg szélén álló Igor nyakába ugrok, a cuccom meg előtte vagy két lépéssel elejtem, mert miért ne? (Nem, amúgy csak béna vagyok, de rettenetesen.)

  - Megérkeztünk, Virágszál - szedi le finoman a kezeimet a derekáról, mire visszacsöppenek a valóságba. - Hol jártál? - fordul hátra mosolyogva.

  - A kapcsolatunk kezdetén.