Taehyung és Jungkook a két legtehetségesebb e-sportoló Szöulban, viszont miután közelebbi kapcsolat alakul ki közöttük nehezebb lesz a versenyzés, mint gondolták.
!Nagyon sok gamer cucc¡
2019.12.9.-
Gyerünk, lődd ki! Megcsinálod! Te lehetsz a bajnok! Ilyeneket, s még biztatóbb szavakat kiabáltak nekem, de én nem tudtam figyelni. Csakis egy döntés járt a fejemben, hogy nyerjek, vagy pedig hagyjam nyerni az életem értelmét, szerelmemet, Taehyungot.
Jeon Jungkook vagyok, 22 éves és Szöul egyik leghíresebb e-sportolója, és a KeSPA (Koreai e-Sport szövetség) egyik kiemelkedő tagja. Kicsi korom óta izgatnak a különféle videojátékok, s már egy egész gyűjteményem van különféle fajtájú, korú játékokból, és legtöbben van több mint 2000 órám, bár leginkább az Overwatch-al játszok és főként azzal is versenyzek. A virtuális világban én vagyok az egyik legjobb, de hogy bevalljam élőben sosem tudtam beilleszkedni, bár most hogy eléggé híres e-sportoló lettem elég sokan akarnak barátkozni velem, de nem is kellenek nekem érdekbarátok! Minden nap több órát gyakorolok egy-egy játékban a versenyekben, mert ez a sportág nem is annyira könnyű, mint ahogy egyesek hiszik. Habár nem kell benne mozogni, azért kemény agyi terhelést igényel. Ismerni a pályák minden zegzugát, az összes kombót, melyik gomb mit tud, mikor mit kell használni, külön fajta stratégiákat, stb. Sokan lebecsülik ezt, de én keményen megdolgozok minden bevételemért ami a versenyekből származik. Rajtam kívül csak egyetlen ilyen szintre jutott versenyző van, becses nevén: Kim Taehyung, játékosnevén V. Még sosem volt versenyem vele, de mivel mi egy szinten vagyunk, érzem, hogy ez az idő is elfog jönni, mikor kiderül kettőnk közül ki is a jobb.
Ma is épp versenyre készültem Szöul egyik legnagyobb gamer rendezvényén az S-Flex centerben ami Korea legnagyobb e-sport csarnoka. Mint mindig, most is rengetegen voltak, gyerekek, fiatalok,s felnőttek egyaránt, hiszen ez a témakör nem csak egy korosztályt érdekel, ami szerintem elég király, hiszen így a különböző generációknak lehet közös érdeklődési köre, és így jobban megnyílnak egymás felé. Mindenütt külön fajta játékok voltak, a legújabb, legmodernebb gépeken, és konzolokon egyaránt. Én személy szerint a PC-t preferálom jobban, de az összes felkapottabb konzolom is meg van, és aktívan játszok is rajtuk, hiszen vanak exclusive játékok is amik csak az adott konzolon elérhetők, mint például az összes PS4 exculsive játékok, mint a Detroit: Become Human, vagy a Hidden Agenda, vagy xBoxra a Halo sorozat. Azért is tartom jónak az ilyen eseményeket mert az emberek olyan videojátékokat is kipróbálhatnak megvásárlásuk nélkül, amiket nincs módjuk megvenni, csak nem merték megvenni, mert nem tudták milyen. Sok évvel ezelőtt például én is itt ismerkedtem meg z Overwatchal amivel világhírű e-sportoló lettem.
Járkáltam, nézelődtem a rendezvényen, hiszen még volt időm a verseny kezdetéig. Amíg nézelődtem sokan felismertek és odajöttek hozzám egy egy képért, aláírásért, de nem csak gyerekek, hanem nálam idősebbek is amin néha még én is meglepődök. Sétálgatás közben egy ismerős arcot véltem felfedezni, V volt az, akire igazából az ellenségemként kéne tekintenek, de valahogy egyik versenytársamra se tudok, hiszen csak élvezem a játékot, és nem az a célom, hogy bárkit is legyőzzek. Bár még sosem találkoztam vele, csak a képeken, és videókon láttam, élőben sokkal karizmatikusabb személynek tűnik. Gondoltam odamegyek hozzá beszélgetni, csak nem sülök le annyira.
-Szia! Taehyung, ugye? Jeon Jungkook vagyok, bár gondolom már hallottál rólam, nagyra becsülöm a munkásságod. Most a délelőtti versenyen veszel részt, mit én?-léptem oda udvariasan majd meghajoltam, hiszen mégis csak ő az idősebb.
- Öhm... Szia, igen hallottam rólad, te vagy az a szerencsés akit meg nem győztem le, mert nem volt rá alkalmam, viszont ha egyszer lesz, garantálom, hogy én fogok nyerni. Egyébként egész jól játszol, csak nem annyira mint én, és szerencséd van, mert én csak délután játszok, szóval lesz időd felkészülni, de megsúgom, felesleges.- mondta majd szépen odébbállt. Hát mit ne mondjak a szavai igazán lesokkoltak engem, és egy kicsit meg is bántottak. Intervieweken sokkal másabbnak tűnt, nem ilyen arrogáns bunkónak, akit most láthattam. Nem tudom mit képzel magáról, jah hogy ő Korea legjobb e-spotolója, de amíg mi nem küzdöttünk meg egymással ez még közel sem bizonyított. Visszatérve hirtelen ámulatomból hagytam el a helyszínt és mentem a versenyzőknek fenntartott helyiségbe gyakorolni egy kicsit még verseny előtt, de ezt sosem szoktam túlzásba vinni,hiszen az csak elfárasztana, meg a botok nem is olyanok mint az igazi ellenfelek.
Fél óra várakozás után végre felhívtak a színpadra, ahol hatalmas tapssal fogadtak, aminek mint mindig, most is nagyon örültem, és sok lendületet hagyott. Végig néztem gyorsan a közönségen, és egyből megpillantottam Taehyungot komor arcal, karba tett kézzel ülni az első sor hozzám közelebb eső szélén. Egyből gondoltam magamba, ha ő most figyelni fog akkor nagyot kell alakítanom az ellenfelem ellen.
Három kört játszottunk mirrorba, ami csak annyit tesz, hogy ugyanazzal a karakterrel voltunk az ellenfelemmel. Végig vezettem, s gyorsan vittem le a versenytársam életeit, emiatt nem is tudott felülkerekedni rajtam. Nem is számítottam másra, mivel ez még csak az első forduló volt, amit meg is nyertem, így jöhetett a következő,akinek az életeit szintén gyorsan sikerüt levinnem. Lassan elérkeztünk az utolsó fordóhoz. Az ellenfelem gyakorlott volt, habár ez előtt egyetlen versenyen sem láttam, lehet eddig nem itt élt. Szoros volt a meccs, mindkettőnknek ugyan annyira fogyott az élete, éppen mikor már egy lövésre voltam a haláltól, a versenytársam nem talált el, így be tudtam vinni a halálos lövést. A közönség éljenzett, és a neven kiáltozta, én persze örültem a győzelemnek, meg a nyereménynek, de ezt nem a pénzért csinálom, habár ebből élek meg, hanem mert imádom a játékokat, és a különböző stratégiákat. A közönségben ismét Taehyung alakját véltem felfedezni, aki csak engem bámult, és lassan tapsolt. Nem tudom mi jár ennek az embernek a fejében, de szerintem jobb ha nem állok az útjába.
Bónusz kép:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.