Csak egy győztes lehet [Vkook]

XVII.rész

-Na szóval Jungkook - nézett rám Jin kissé szigorúan, miközben mindannyian sorban foglaltuk el kiválasztott helyünket. – Mi ütött beléd Kook, hogy csak úgy elfutottál? Megbeszélhettük volna, így csak rosszabb lett az egész helyzet. – szidott le teljes mértékben jogosan hyungom, mivel tényleg felesleges volt ilyen hirtelen felkapva a vizet elmenekülnöm, ennek ellenére boldog vagyok amiért így tettem hisz, ha erre nem kerül sor ki tudja összejönnék e valaha Taehyunggal.

-Tényleg Kookie, hova rohantál úgy el? – jött a bal oldalam felől a kérdés, amit egészen pontosan a mellettem ülő Jimin tett fel egy zavarodott arccal várva mikor nyögök már ki legalább egy mondatot. A szobában tartózkodó többi személy is engem pásztázott két szemével türelmetlenül várva a kérdőre vonásomra saját védelmem, mégsem voltam képes olyan könnyen szavakat kipréselni kiszáradt torkomon. Ezt a mondandóm tartalma okozta, mivel ebben a pillanatban kezdte el éreztetni velem a szorongásom, miszerint épp egy coming out-ra készülök.

Mivel ez a pár másodpercnyi csönd is kezdett kínosba fordulni, s a feszültségi fok is egyre növekedett végül megszólalásra bírtam magam. -Az a helyzet, hogy Taehyunghoz rohantam – kezdtem is bele szokatlan beszédembe, de egyből félbe is lettem szakítva a „Taehyunghoz?! Miért?" kérdések miatt, amiket egy „Mindjárt elmagyarázom"-mal zártam le, ezzel utat nyitva a történetem mesélésének. -Az az igazság, hogy mostanában miatta voltamennyire elfoglalt és miatta fáradtam ki, és felejtettem el a versenyt... -folytatni akartam azzal nem hibáztatom őt, de ismét félbe lettem szakítva.

Erre megint csak elkezdődött egy egyfajta meglepődött susmorgás Hobi és Jimin között, hiszen ők azok, akik természetüknél fogva imádnak beszélni, főleg pletykákról. Ezt mi Jinnel egy ideig mindössze csak néztük és vártunk, amit idősebb barátom megelégelt, ezzel együtt megpróbálta visszaterelni az elkószált gondolatokat az eredeti témára, viszont mindezt sikertelenül. Jómagam csak ült, bambulva figyeltem ahogyan a hyungjaim egyfajta beszélgetésbe elegyedtek, majd egyszer csak a nevem hallva ébredtem fel arra figyelve, ahogy a rajtam kívül a szobában tartózkodó személyek mind ismét nekem szentelik teljes figyelmüket.

-Na végre már, hogy ide figyelsz – kezdett rá a főbeszélő Chimünk. – Ezt nem igazán értem, Tae direkt szabotált téged, hogy veszítsünk és gyengítse a hírneved? – ezen mondat elhangoztával Jimin, és a kicsit a többiek feje is egyszerre a döbbenet és a harag jeleit mutatták, mindeközben szemükkel engem mértek végig a magyarázatomra várakozva. Bennem a feszültség növekedett, tenyerem nagyon izzadt, s torkom is kiszáradt, ennek ellenére próbáltam uralni a mentális helyzetem. Meghökkenve tapasztaltam, miszerint a legjobb barátom épp ugyan arra az indokra következtetett, mint abban a pillanatban én, mikor V-hez vezettek utaim, ennek ellenére pont a szöges ellentéte volt a háttérben.

-Hát igazából... - egy pillanatra elgondolkoztam a történet elején kezdjem, vagy esetleg egy in medias res-szel -amely szókapcsolatot még az irodalom tanárom verte belém- vágjak is a közepébe. – Járunk Taehyunggal! – láthatólag a második lehetőség mellett döntöttem, amire ledöbbentebbnél ledöbbentebb fejeket véltem körülöttem felfedezni. Magam sem hittem el ezek a szavak a saját számból hallatszottak, így nem is volt furcsa a többiek reakciója. -Most tudom valszeg mit gondolhattok, de kérlek ne ítéljetek el vagy ilyesm- ki akartam ejteni ezeket ajkaim közül, mivel a múló másodpercek kínos csenddé alakultak, mégsem voltam képes teljesen végig szavalni az eddig csendes J-Hope miatt.

-Viccelsz Kook? Nem ítélünk el ilyen dologért! Sőt örülünk, hogy a maknaenk végre talált valakit magának. – bíztató szavai egyből megérintettek, s jókedvem is egyből vissza szállt belém ahogy megtudtam elfogadnak. Tekintetem a biztonság kedvéért körbevezetettem a társaság többi tagján is nem-e találom szembe magam elítélő tekintetekkel, de szerencsére csak boldogan rám mosolygó arcokat láttam. Ezután sorra jöttek a kérdések, hogy mikor hol hogyan, és egyebek míg ahogyan a barátaimtól elvárható volt a személyesebb témákra is kitérést tettek.

- Még csak egy napja vagyunk együtt srácok! – akadtam ki mikor éppen egy ilyen témába akartak belebonyolódni, s gyorsan inkább ezzel a mondattal fejeztem ki nemtetszésem, habár ez őket nem nagyon hatotta meg. Eddig is tudtam, milyen nagy barmok -természetesen a jó értelemben- a srácaim, de mindig meg tudnak lepni valami újjal, most például a felettébb intenzív perverzitásukkal, hiszen lassan már arra a szintre jutottak -engem figyelmen kívül hagyva-, hogy már rendes szóban írtak yaoi fangirlöket meghazudtoló fanfictiont a meg nem valósult ágyi kalandjainkról Taehyunggal, és ez nem hazudok, ha azt mondom ez egy kicsit megijesztett. Apropó fanfiction lehet rá kéne néznem vannak e már rólunk, de csak kíváncsiságból.

- De ettől még az este lefeküdhetettek – kontrázott rá ChimChim barátom, akinek a beceneve nem véletlenül van a szótárba „egy cuki név a péniszre"- ként feltűntetve, de erre most inkább nem szeretnék kitérni. A többiek erre természetesen helyeseltek, majd azért mikor látták, nem veszem valami jó néven megnyugtattak csak szivatnak, ennek ellenére nem igazán szívleltem ezt a felállást. Mázlimra sikeresen elterelődött a téma, viszont az örömöm amiatt, hogyan a baráti köröm elfogadja Taehyunggal a kapcsolatunkat továbbra sem csökkent.

-Jungkook ne ölj már meg folyton, tudtommal egymással vagyunk! – ütött barátságosan tarkón úgy egy órával az előbújásom után Jin hyunggom, amiért nem hagytam két másodpercnél tovább élve miközben Minecraft-oztunk, mire felnevettem, és pár utolsó gyémántkardcsapás után befejeztem mókámat, s indultam is vissza a házamba, vagyis csak ezt tettem volna, ha a -nyitva hagyott- ajtómon belépve nem egy Creeperrel találtam volna szembe magam, aki úgy ahogy volt felrobbantotta a fél lakóhelyem. – Há! Karma! – kiáltott nekem előbb zaklatott haverom, amire a többiek csak nevetve reagáltak.

Még pár óra játék, és egy széttrollkodott túlélő map után végül rávettük magunkat, hogy szomorú búcsút vegyünk egymástól, majd két szintén nem ott lakó társammal indultunk neki külön utainkra az otthonunkba. Hazafelé sétálva, - miközben a fülembe dugott fülhallgatómból ordított a zene - gondolataim ezen nap történéseit vetítették le előttem, s azt milyen hülye is voltam, mivel féltem a barátaim vélekedésétől. Igazából ezt az egész délutánt örömnek bizonyult így olyan társaságban, ahol nem néznek ezen információ tudtával rossz szemmel rám, és egyebek.

Gondolataimba merülve, s egyszerre élvezve a kedvenc zenéim szinte szempillantás alatt elrepült az a pár perc míg hazagyalogoltam, így majdnem túl is mentem a saját címemen, viszont szerencsére még időben észrevettem, miszerint helyben vagyok, ezzel együtt már csak a kulcsom előhalászása választ el otthonom kényelmétől, és attól leüljek egy jót játszani valamivel és valakivel. nagy-nehezen, de előkutattam a keresett tárgyat, és a zárba bedugva, majd elfordítva azt léptem be. Táskám szokásosan ajtóm elé téve indultam is be a szobámba, ahol a TV-m bekapcsolva kezdtem YouTube-on keresgélni valami érdekeset, amivel kicsit lelazíthatok.

Bónusz kép: