Csak egy győztes lehet [Vkook]

V.rész

A kocsiból kiszállva kinyújtóztattam zsibbadt testrészeim, s ezzel lelkileg és testileg is felkészítettem magam az elkövetkezendő pár órára, melyet itt töltöttem a barátaim társaságában, majd egyből üdvözöltem is a már ott lévő ismerőseimet. Mindenki egy kicsit meglepett volt, hogy Taehyunggal érkeztem, de nem is számítottam másra, hisz végül is az ellenségemként tartják őt számon. Az egyre felgyülemlő tömegben egyszer csak egy alacsony rózsaszín hajkoronát volt szerencsém megpillantani, ami csak egyet jelentett számomra, mégpedig azt, hogy Jimin közelít felénk. Igazam is lett, hisz nem kellett sok idő, hogy csapattársam arcát pillantsam meg, s azzal a lendülettel indultam is meg felé, annak indokán, hogy üdvözöljem őt, hisz már egy jó ideje nem találkoztunk. Ahogy odaért hozzánk egyből karoltam át vállát, mint baráti gesztusként, s a vigyorom is levakarhatatlan lett gyerekkori jóbarátom láttán.

-Heló Jiminie~! – köszöntem neki azonnal, s közben Taehyung felé húztam, hogy aztán őt se hagyjuk ki a buliból, viszont V arcán most valamiért nem akart az a boldogság és izgatottság tükröződni, mint az ide vezető úton.

-Szia Jungkookie! – nyújtotta el ő is a becézésre szolgáló szótagot, majd a többieket is üdvözölte, s ezzel a lendülettel pattant is oda újdonsült jóbarátomhoz, TaeTae-hez, és ezzel együtt tiszteletét kifejezve, meghajolva köszöntötte – Szia V! Sokat hallottam már rólad, örvendek a találkozásnak.

-Cső. – köszönt szűkszavúan. – Gondolom te vagy Kook pöttöm kis haverja. – mondta visszavéve rideg álcáját. Chimen látszott a meglepődöttség és a csalódottság, hiszen annyira lelkes volt Tae miatt, erre pedig ezt kapja. Rögtön cselekedtem, és egy jó nagy oldalba bökés kíséretében szóltam rá bunkó haveromra.

-Na de Tae! Ne térjen már megint vissza a bunkó éned, legyél már kedvesebb Jiminnel. Hidd el, nem rossz srác. – megveregettem közben az említett vállát, s próbáltam szemeimmel nem V-t gyilkolni, az előbbi miatt.

-Majd én eldöntöm, hogy kivel, hogy viselkedek Jeongguk. – jelentette ki, mire meghűlt az ereimben a vér. Utoljára akkor láttam ilyen ellenségesnek, mikor megismertem. Mi lett az én kedves TaeTaemmel? Ez után csak simán elsétált és lepacsizott Sugaval, akinek megjegyzem jelen sem kellett volna lennie, hiszen azt hallottam V-től, hogy egy csapattársa se lesz itt, na ezt, hogy magyarázza ki, mert, hogy kérdőre fogom vonni az egyszer biztos. Az események hatására lefagyva álltam, s Jiminnek kellett visszatérítenie a valóságba.

-Hé, haver, szerintem épp most dobtak téged! – nevetett fel, mire vetettem rá egy szúrós pillantást. – Na de komolyan én azt hittem, hogy jóban vagytok, akkor most ez mi a franc volt? -kérdezte tőlem meglepődötten, s én hirtelen köpni, nyelni nem tudtam.

-Én sem tudom Chim. -fordultam felé- De most szerintem kiderítem! – jelentettem ki, majd bunkókám felé kezdtem nagy magabiztossággal sétálni. Megfogtam őt a pólójánál fogva, és figyelmen kívül hagyva azt, hogy éppen barátjával folytatott csevegést elrángattam őt a legközelebbi olyan helyiségbe, ahol kettesben lehettünk, ami a mosdót jelentette. Azon a rövid úton végig hadarva kérdőre vont párszor, hogy idézem „még is mi a jó büdös életet csinálok éppen", de én ezzel nem nagyon törődtem, inkább csak ő hívta fel magára mégjobban a figyelmet. A célnak kitűzött szobába érve a falnak nekilökve engedtem el a másig e-sportolót, aki őzikeszemekkel nézett rám, mintha fogalma se lenne, hogy miért tettem ezt vele.

-Na Taehyung akkor most magyarázatot kérek. – jelentettem ki karba tett kézzel, s vártam mikor nyögi ki végre a magyarázatát, de valahogy csak nem akart megszólalni.

-Figyelj Kookie. Igazából az én csapattársaim is itt vannak, mint látod, de csak azért hazudtam neked, hogy legyen okom veled jönni... - sóhajtott, majd hátát a fehér csempének döntve csúszott végig a falon, s így a padlóra érkezve görnyedt össze térdét felhúzva.

-Tae, de nem kellett volna e miatt hazudnod, szívesen eljöttem volna veled így is úgy is. – mosolyogtam rá, majd leguggoltam hozzá. – De miért voltál olyan bunkó Jiminnel, majd velem is? – húztam fel a szemöldököm.

-Tudod meg kell tartanom az image-emet – kuncogott aranyosan, miközben a fejét a térdhajlatába temette, majd hatalmas hirtelenséggel pattant fel a padlóról, s porolta le magát. – Meg talán kicsit még fura nekem, hogy veled barátkozom. Ne értsd félre, bírlak, csak még sosem szereztem barátokat a csapatomon kívülről. – vakargatta tarkójának hátulját, miközben végig a szemembe nézve közölte mondandóját.

- Jó, megértem, csak tudod ez elég sértő tud lenni, próbálj meg egy kicsikét kedvesebb lenni, okés? – bokszoltam őt vállba nevetve, mire egy kissé mintha csalódott pillantással, de átkarolta a nyakam, aminek a természetes viszonzása után léptünk ki a helyiségből.

-Na itt a gerlepár! - szólalt meg J-Hope, ki az én csapatomat erősítette, és valószínűsíthetőleg eddig engem kereset. Arca, mint mindig, most is derűsen csillogott, és a mosolya egyszerűen lekavarhatatlan volt, épp ezért tudott mindig mindenkit felvidítani egyetlen tettel, vagy éppen szóval. – Na gyertek, mindenki csak rátok vár, ha már így összehoztátok a csapatokat egy estére, és remélhetőleg többre is. – kacsintott ránk, majd miután csuklómat kezével körbe ölelte kezdett el rángatni a többiek irányába. Nem kellett sok, csakis pár másodperc leforgása alatt már láttuk is felcsillanni a gépeknél a teamünk elmerült arcát, ahogy küzdenek egy barátságos meccs keretén belül egymással.

-Suga! Fedezz! -kiáltotta RM nagy beleéléssel, és annál is nagyobb hangerővel, s szokatlanul nagy hirtelenséggel.

-Jimin, vigyázz, mögötted! – jött a hang kicsit messzebbről, amit távolról is felismertem, hogy Jinhez tartozott. Éppen a meccs végére értünk oda, ami döntetlennel végződött. A srácok 2v2-t játszottak, ami logikusan azt jelezte, hogy ketten-ketten játszottak egymás ellen, így mindkét pár jól ki tudta egészíteni egymást. Büszke voltam a barátaimra, amiért nem hagyták magukat, és lehoztak egy barátságos döntetlent, de őszintén bevallom, örültem volna egy kisebb döntetlennek V csapata ellen, hiszen az már egy lépés lett volna ahhoz, hogy kiderüljön ki a jobb közülünk, de egyben egy másik részem azt súgta, hogy így helyesebben jött ki a lépés, hiszen semelyikünk nem fog elszállni magától, és nem lesz a barátságunk hatására sem reményeim szerint.

Lepattantunk a srácok mellé, felrakatuk a fülesünket, és mi is beszálltunk a mókába. Nem a szokványos csapatfelosztás volt, hanem kő-papír-ollóval döntöttük el a csapatok tagjait. Én voltam Taevel, és J-Hoppal, míg Suga, RM, Jimin és Jin ellenünk. Érdekes volt a fél csapom ellen menni az ellenséges csapat tagjaival, de legalább ezt is megtapasztalhattam. A hyungjaimmal nagyon jó csapatot alkottunk: Hoseok védett, Taehyung messziről támadott, míg én most a közelharcban mutathattam meg tudásom. Igaz 3vs4-et játszottunk, tehát Jiminéknél volt az előny, de a végeredmény az lett, hogy 10 körből 2-8-ra nyertünk. Ez a hatalmas győzelem valószínűleg annak volt köszönhető, hogy mindketten V-vel nagy tapasztalattal rendelkezünk, s együtt meg szinte legyőzhetetlenek vagyunk. A másik csapat is kitett magáért, de túl keveset tudtak védeni, vagy épp támadni, így sajnos pórul jártak.

Boldogan pattantunk fel az ideiglenes teamem tagjaival, majd gratuláltunk a többieknek is. Ennek a csodás meccsnek megünneplésére kinyújtóztatva elgémberedett tagjainkat pattantunk fel a kéken és/vagy pirosan csillogó kényelmes székekből, s a bárpulthoz sétáltunk, hogy Tae-n és Jinen kívül – hiszen ők visznek minket haza kocsival- leengedhessünk torkunkon a kiérdemelt mámorító alkoholt...

Bónusz kép: