Project Fantasy Gyűjtemény

# 2. hét : Interjú LexHCaulfield -el

Első kérdésem a következő!
Mi inspirált Téged, amikor a Synus megszületett?

Nem egy hősies sztori. Egy barátom megmutatta egy készülő saját történetének az első fejezetét, aminek bikaerős atmoszférája volt. És valahogy ennek hatására még aznap délután beugrott az alaptörténet egy outcast férfi főszereplővel és egy amnéziás lánnyal, akiknek valamikor volt egy közös múltjuk, és valamiért evidensnek éreztem, hogy ez egy jövőben játszódó, supernatural történet lesz. Természetesen nem egy átfedés volt a két történet elemei között, amiket aztán együtt "plágiummentesítettünk" - ez volt 9 évvel ezelőtt. Szóval azt hiszem, ez volt a trigger, az inspiráció pedig "mindenhonnan egy kicsi". Gyerekkor, régi kedvencek, karakterek, érzések, amik az életem során hatással voltak rám. Valószínűleg azért is alakult így, mert egy nagyon közeli alapanyagtól kellett függetlenednem, így nagyon mélyre le kellett nyúlnom ahhoz, hogy a történet önálló lábakon állhasson. Nem engedhettem meg magamnak azt, hogy nagyon egyértelműen inspirálódjak valahonnan, és még ha kellemetlen is volt az indítás - mert azért volt ebből egy minimális konfliktus rögtön a történet első 3-4 fejezete után -, örülök, hogy így alakultak a dolgok a Synusszal.

Írtál az előbb a mélységbe lenyúlásról- ami persze a művedben is igencsak megmutatkozik.
Ez a világlátás mennyiben merít a Te saját nézeteidből?
Azért is kérdezem ezt, mert sokszor előkerül benne a kilátástalansággal szembehelyezkedő ember lelkivilága.

Saját nézeteket konkrétan nem mernék beletenni, mert azzal megfosztanám az olvasókat attól az élménytől, hogy szabadon értelmezhessék a történetet. De annyi filozófiai kérdést passzírozok bele, amennyit nem szégyellek, és az olvasókban pedig ennél is több vetődik fel, ahogy egyre többet kapnak a cselekményből vagy a karaktereket övező titkokból. És ez szerintem egy csodálatos folyamat! Azzal szoktam poénkodni, hogy a Synus valójában filozófuspornó, mert a történet magja tényleg kizárólag morális kérdésekből és Zoe belső monológjaiból áll.
Ezek mind olyan kérdések, amik engem foglalkoztatnak vagy foglalkoztattak a történet kibontása alatt, és majd kiderül, mennyire határozott válaszok érkeznek rá.
Az egyetlen nézet, ami stabilan az enyém, és tényként van kezelve a történetben, az a deizmus. Egyik kedvenc elemem a történetben az elérhetetlen és/vagy közönyös isten koncepciója, akit a szereplők kritikus helyzetben mégis keresnek - majd azonnal tudatosul bennük a reménytelenség. Ez teljesen egyezik azzal, ahogy én tekintek istenre. Lehet, hogy van, de passzív, és sokszor bizony ellenünk dolgozik, ami ellen határozottan fel kell venni a kesztyűt.

Kiemelted az isten lényegét, ami a "kritikában" is visszaköszön ;)
A filozófiai kerék görgetése mellett viszont van egy eléggé érdekes cselekménye is történetednek. Engem nagyon is érdekel, hogy például miképpen született meg a Synusok erejének ötlete?

Nocsak, tényleg? Kíváncsi vagyok nagyon! :)

Fú, hát ez amennyire izgalmasnak hangzik, annyira egyszerű történet. :D
Zeneművészeti konzervatóriumra jártam, és fuvolistának készültem akkortájt. Van egy hangképzési trükk, a sinus-hang, ami azt hiszem, bizonyos helyeken felvételi követelmény is. Nem akarok most fizikai marhaságokat fecsegni, és már a pontos leírására sem emlékszem, de a lényeg, hogy bizonyos billentyűk lenyomásával és megfelelő levegőadagolással, illetve levegőirányírással egy sinushang-szerűséget lehet generálni. Ezzel az ember sokkal egyszerűbben megtalálja a tiszta megszólaltatáshoz szükséges szájtartást, szöget, levegőadagot, és elég klassz kihívás úgy csinálni, hogy tiszta is legyen. És még aznap, mikor kipattant az ötlet a fejemből, gyakorlás közben is a történeten gondolkoztam, és hát jött a "kéne valami különleges képesség" kérdés. Aztán innen jött a hangmanipuláció, majd rögtön a név is.

Na ezt valóban nem gondoltam volna! Viszont sokszor a legegyszerűbb ötlet tud úgy elburjánzani, hogy valami nagyszerű legyen belőle.
Utolsó kérdésem, hogy megvan már a fejedben a történet teljes lezárása is esetleg?

Van egy koncepció, ami most elég régóta kitart, bár még nem tudom, hogyan fogok eljutni addig, és az is csak az utolsó jelenet. Szóval ez még arra vár, hogy kisilabizáljam, de igyekszem nem rágódni miatta. Inkább felfedezem a történet rejtett tartalékait, és aztán ha minden a kezemben van, megnézem, mik a lehetőségeim.

Taktikus és perfekcionista hozzáállás! Na még egy egy bónusz kérdés ennek kapcsán:
Mennyire nehéz ennyire a tökéletességre törekedve írni?

Hajjaj! A környezetemet már megőrjítem vele, meg hát ezért is készülnek lassan a fejezetek. Egyszerűen nem megy másképp. Ha rossz az irány, megakadok, ha felületes voltam egy előző jelenetnél (például Zoe csak szobanövényként narrálja, ami körülötte történik), megint megakadok. Mintha felugrana egy bezárhatatlan hibaüzenet, és addig nem tudok továbbmenni, amíg ki nem bogozom, hogy most mi lehet a fejemben a hiszti tárgya. És ez így megy a következő pop-up ablakig, amiből újabban elég sok van. :D

A rossz hírem, hogy ennek nem is lesz vége soha :D
De ez nem is probléma! Örülök, hogy egy ilyen íróval beszélgethettem, aki nem csupán felületesen hányja egymásra a jól hangzó részleteket, hanem egy valóban logikus és lélegző egészet hoz létre.
Köszönöm az interjút, és kíváncsian várom azt a bizonyos végső jelenetet!

Egyszer elvergődök a végső jelenethez, ha addig élek is! Köszönöm szépen a lehetőséget! :)