Hétfő óta a pénteket vártam, akkor nem kell dolgoznom, csak csütörtökig.
- Olivia! - kiabált fel a szobámba anya.
- Mi az? - kiabáltam vissza én is.
- Gyere le! - mondta. Gitáromat leteszem az ágyamra, majd sietősen leszökdelek a lépcsőről.
- Mondd. - dőltem neki az ajtófélfának, majd összefontam a karom.
- Wendy-ért menj már el. 3-kor lesz vége a tábornak. - nézett rám, majd vissza a serpenyőre.
- Oké. - fogtam fel.
- Ugye minden rendben lesz itthon 2 napig? - győzködte leginkább magát.
- Persze anya. Érezzétek jól magatokat a hétvégén apával. - mosolyogtam rá. Nem árt nekik most a kikapcsolódás.
Délbe hazaért apa és már 1 órakor mentek Gold Coastra. Így magamra maradtam tesómmal. Szuper hétvége lesz.
Délután fél 3-kor a kocsiba szálltam és elmentem a húgomért, ahogy ígértem anyunak. A zenetábor előtt leparkoltam, kiszálltam. A motortetőre dőltem és mosolyogva néztem fel az égre, hogy 1 hét szárazság után jön az eső. A fekete felhők egyre jobban eltakarták a Napot.
Pontosan 3 órakor a gyerekek futottak ki az épületből. Wendy egyből kiszúrt és sietve rohant hozzám.
- Szia! - öleltem át. - Milyen volt a mai nap? - kérdeztem tőle
- Szuper jó volt! - ujjongott.
Hirtelen meghallottam egy ismerős hangot.
- Harry! Itt vagyok! - tartotta fel a kezét az említett kisfiúnak az ismerős alak. A csokis cappuccino-s srác volt. Ilyen nincs!
A kisfiú, Harry odafutott a sráchoz. Lepacsiztak, a dobos összekócolta a kis srác haját. Aranyosak voltak.
Egy pillanatra felém nézett, és meglepődve vette tudomásul, hogy ebbe a nagy városban megint látjuk egymást. Félve felé intek, majd ő is int nekem. Zavartan a hajamba túrok és Wendy-re nézek, hogy lassan indulni kéne.
Észrevettem, hogy felénk sétál a srác és a kisfiú.
- Ne égess be kérlek. - suttogtam húgomnak, aki fel se fogta, hogy mi a franc van.
A két fiú megáll előttem, észreveszem, hogy mindketten örökölték a kék szemet és a szőke hajat.
- Jó újra látni. - mondta mosolyogva
- Téged is. - mosolyogtam vissza
- Amúgy nem mutatkoztam be. Ashton Irwin vagyok. - nyújtotta felém a kezét.
- Olivia Walker. - fogadtam el a kézfogását.
- Ki ez a aranyos kislány. - guggolt le húgom mellé.
- Wendy Walker vagyok. - mondta, majd rávigyorgott. - Imádom a zenéiteket. - ugrált örömében.
Szemforgatva néztem rájuk, azt hiszem nem fogunk könnyen megszabadulni Ashton-tól.
- De aranyos vagy. - ölelte meg Ashton. - Ismered az öcsémet? Harry-t?
- Sajnos igen. - közölte a kisfiú.
- Na jó. - csaptam össze a tenyerem. - Nekünk menni kell. - néztem a srácra.
Gyorsan elköszöntünk egymástól, majd Wendy-t beültettem a kocsiba. Haza felé megszólalt a rádióban az 5SOS. Ez mindenhol ott van! Húgom elkezdte üvölteni, ami eléggé felidegelt.
Otthon bezuhantam a szobámba és az ágyamra vetődtem. A szőke srácon kattogott az agyam.
Egyáltalán miért állt le velem, egy ilyen hallássérülttel dumálni? Miért ilyen kedves velem? Nem értem én ezt.
Tekintete és a mosolya eléggé elbűvölt. Nem szabad, hogy a közelembe legyen. Pont egy ilyen lányt, mint én kerülnie kéne. Nagy ívben.
