Végzetem ✔

Tizenkettedik Fejezet

Mi minden ki derülhet egy kora reggeli lovaglás alkalmával? Aki a válaszra kíváncsi az nyugodtan kérdezze csak meg Lady Haven Collinst.

~ Lady Loretta
London ~

A herceg eljegyzési listájával azonos időben az események zajlottak a Collins háznál is.  A reggeli lovagló szokásukat továbbra is megtartották egymás között Lady Haven és Lord William. A két fiatal egyre jobban összeismerkedett egymással és kellemes barátság alakult ki közöttük. Az egyik fél részéről legalábbis így volt ez. De a forduló pontot az a ködös szerda hajnal hozta el Londonba. 
Mindenhol a szürkeség uralkodott még és a tejfehér ködön szinte alig lehetett átlátni de a két fiatal mégis útnak indult.

- Örülök, hogy nem utasított vissza Lady Haven. - William vidám mosolya szinte ragyogott ahogy a mellette lovagló hölgyre nézett. A szemében tükröződö csodálatot akkor sem tudta volna tovább rejtegetni ha akarja, de szerencsére nem akarta.

- Ugyan miért is tettem volna? Hiszen ez nekem ugyanakkora kikapcsolódás mint Önnek uram. - mosolygott vissza szelíden Haven bár fogalma sem volt róla, hogy mi zajlik le eközben a grófban.

- Elnézését kérem előre is, hogy ilyenek felöl érdeklődöm de valóban igaz, hogy a családja el van átkozva? - kérdezett rá félénken a Lord mert az Ő fülébe is eljutott a pletyka de ezt inkább biztos forrásból szeretné tudni.

- Igen, sajnos igaz. - válaszolt Haven bár cseppet Őt is meglepte a téma választás a beszélgetésükhöz - Az édesapám elhozta a régi átkot a családunkra. Ameddig valamelyik gyermek szerelemből nem házasodik addig állandó sötét felhők fogják borítani Bright Side felett az eget azonban újra kisüt a nap mikor az egyikönk megtalálja az igaz szerelmét és magához is köti. - vallotta be Lady Collins őszintén, a családjukat övező rontást. Jobb előbb megvallanni az ilyesmit.

- Ezekszerint még egyik testvére sem találta meg akit keres a szíve? - Lord William érdeklődése kicsit több volt mint baráti. Már-már majdnem önzőnek lehetne nevezni a fejében cikázó bűnös gondolatok miatt.

- Még nem. Bár mikor Isaiah elutazott akkor mindannyian abban kezdtünk reménykedni, hogy a hosszú utazása során valahogyan rátalál arra akit neki szán a sors és már a napsütésbe térhet vissza de ez eddig még nem következett be. - Haven valóban úgy érezte, hogy ha valaki el tudja űzni az átkot akkor az nem más mint a kedvenc testvére.

- És Ön, Lady Haven? Nem érzi úgy, hogy esetleg összefutott már a szíve választottjával? - kérdő tekintettel fordult a hölgy felé és várta a válaszát.

Haven azon gondolkodott, hogy nem lenne túl jó ötlet bevallanni, hogy olyan mintha érzései lennének a herceg iránt. Még magának sem igazán vallotta be, hogy Lord Cambury közelében milyen érzések kerítik a hatalmukba Őt. Gyorsabban dobog a szíve és a szemeit alig tudja levenni róla, állandóan a közelében szeretne lenni. És bármit megadna még egy olyan csókért mint amit a kastélyban kapott.
De Haven logikus gondolkodású hölgy volt. Pontosan tudta, hogy a szakadék közötte és a herceg között áthidalhatatlan ezért a fejében meg sem fordulhatott volna az, hogy egyszer majd Brandon lesz aki megmenti Őket a sötétségtől.
Úgy gondolta, hogy egy kedves ámde kitérő válasszal a tudtára adhatja Lord Williamnak is, hogy bár rendkivül kedveli azonban nincsenek irányába mélyebb érzelmei.

- Lehetséges, hogy összefutottam már vele, de ezekszerint elkerültük egymást. - fejezte ki a hölgy egyértelműen, hogy Ő még nem találta meg akit keres.

Azonban Lord William a hallottakat teljesen fèlreértelmezte és azt a kèrdést tette fel ami a legjobban meglepte Havent.

- Lady Collins, hozzám jönne feleségül?