A Cseresznyevirág Újra Virágzik...?

Féltékenység vagy sem?

Még hogy Kuchiki Byakuya féltékeny? Na ezt ő sem gondolta, hogy valaha is igaz lehet. Amikor a nő otthagyta a férfit teljesen le volt sokkolva. Bár ha azt nézzük elgondolkodott azon, hogy talán az ütés helyett rákérdezhetett volna, hogy mi oka volt erre a másik férfinak, mégis a féltékenysége most teljesen átvette az irányítást a gondolatai felett. Yukino szobájához lépkedett de csak a hátát vetette a lány szobája ajtajának és próbált mélyeket lélegezni. A lány még mindig a szobában volt, de már kissé összeszedte az erejét, hogy felöltözzön. Sayu elment, hogy szóljon a vacsorát később kell tálalniuk, mint remélték. Miután szólt, visszasietett volna Yukinohoz ha nem botlott volna bele Byakuyába a lány ajtajánál.
– Byakuya sama... miért nem ment még be? – a nő nem várt választ, csak gyengéden megfogta a férfi kezét és elhúzta az ajtóból. – Yukino sama nem lesz boldog, ha csak itt álldogál... – A nő rögtön kinyitotta az ajtót amint a férfit eltávolította az útból. – Felöltöztetem rendesen Yukinot, és... – amikor a nő belépett a szobába kikerekedett szemekkel pillantott körbe. Yukino már nem volt a szobában. – Vajon... hova tűnt?
– Sayu... kerítsd elő és azonnal hozd be a vacsora terembe... ne szólj hozzá egy szót sem csak hozd ide és készítsd fel! – a férfi azonnal visszatért a szobájába a nő pedig megpróbálta előkeríteni Yukinot a föld alól is.
Yukino amint meglátta a férfi sziluettjét az ajtaja előtt, immár felöltözve menekülőre fogta dolgot a kertajtón keresztül, mert nem akart szembekerülni a férfival, most teljességgel kikészült, és ezért inkább próbálta megtalálni barátnőjét, és remélte, hogy még nem ment el. Sajnos nem járt szerencsével ugyanis a lány egy órája már teljességgel eltűnt Seireteiből és a Rukongai valamely ismeretlen vidékére távozott. Ezért a lány visszatért a bírtok falai közé, de megint belefutott egy olyan emberbe akibe most perpillanat inkább villámokat vezetne mintsem andalogna vele a birtokon található tónál.
– Ó csak nem te vagy az Yukino...? Byakuya égen földön keres és Sayu is... láttam fel-alá járni kelni a birtokon, hogy megkereshessen téged a csodát, amit már hiányoltam én is a kis bemutatkozó csókunk után.
– Na csak te hiányoztál nekem az agybaj mellé... – fúj, és elakar menni de a férfi mélykék tekintete megállásra késztette őt. – ~ Ó hogy dögölnél meg... azok a kék szemek... ~ – Teszi hozzá gondolatban, de még magát is meglepte, mennyire elmerült azokban a tengerkék szemekben. Nem voltak egyedül, hiszen egy szürke szempár végigkísérte a beszélgetésük legelejét, majd el is tűnt, és immár az étkező szobában ült le kérve egy csésze zöld teát, próbálva nem a kint beszélgető párosra gondolni. – Na és most mit akarsz?
– Egész életedben azt hiszed, tudod, ki vagy. Minden reggel felkelsz, felöltözöl, csinálod, amit éppen kell, közben próbálsz egy kicsit szórakozni, és azt gondolod, hogy az vagy, amiket csinálsz. Aztán egy nap minden megváltozik, egyáltalán nem csak az vagy, amit csinálsz. Ha olyat teszel, amit előtte soha, akkor más lesz minden. És megváltozol, vagy jó, vagy rossz irányba. A dolgok is változnak, és tényleg minden, más lesz. – Sóhajtja ki – semmit sem akarok tenni most, de ne feledd el, hogy te vagy nekem az a csoda amit kerestem.
– Még mindig nem vágom mit akarsz... – jelenti ki a lány egy lapos pillantás kíséretében. – Miattad most úgy viselkedik velem mit egy eszelős vadállat, és még te bölcselkedsz itt nekem megint mindenféle hülyeségről...!
– Miért neked ez így megfelel? Belekerülsz, majd egy mély szakadékba a nemesség és a valódi élet között... El tudnád fogadni, hogy a barátaidnak meg kell majd toldaniuk a nevedet egy fensőbb jelzővel? Hogy nem találkozhattok, majd olyan gyakran mint amilyen gyakran eddig tettétek? A gondolatok és a tettek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak Yukino.
– Na jó... nem hallgatom tovább a süketelésedet, mert még a végén jobban megbolondulok... – Sayu éppen akkor lépkedett oda az egyik fa mögé mikor Kayriyu megfogta Yukino csuklóját, amikor a lány el akart menni. – Byakuya vár minket a vacsorával, jobb ha felöltözöl és együtt elmegyünk... előtte viszont csücsülj ide... – felel ahogy a lány elkapta a csuklóját, mert Byakuya akciója nyomán fájdalom nyilallt bele. A férfinak ugyan feltűnt, hogy valami nincs rendben a lánnyal, de csak felsóhajtott.
– Dehogy ülök...
– Csak ülj le... – sóhajtja ki és megpaskolja maga mellett a földet. – bár ha belegondolok nekem kéne felkelnem innen, hogy ne kelljen a csuklódra támaszkodj. – beszéd közben ezért felkelt és szembefordult Yukinoval. Yukino hátrébb lépett a férfitól pár lépést, de még így is elég közel voltak egymáshoz. – Maradj nyugton... – feltette a kezét megadás címén. Nem lépett közelebb a lányhoz. Belenyúlt a rajtalevő díszes Yukata ujjába, és előhúzott belőle egy kék legyezőt, amelyen egy-egy aranyszín kanyargó sárkány dombormű kapott helyet mindkét lezáró oldalán. – Tartsd előre a kezed, és ne mozdulj! – Yukino meglepetten pislogott a férfira nem értette miért kéri ezt a férfi, de aztán hörcsögként felfújt arccal megtette a férfi kérését főleg, hogy még mindig a kék szemek bűvöletében volt a lány.
– Kayriyu mire jó ez? – kérdezte, de a férfi csak egyetlen mozdulattal kinyitotta a legyezőt és a lány csuklója felé mutatott a már kinyitott legyezővel, mire a lányt nem sokra rá lágy életlen szirmok vették körül. Ahogy a férfi gyógyította a lányt annak egyre nagyobbra nyíltak mogyoróbarna szemei. – Ez meg mégis mi a csoda?
– Semmi... – felel ahogy összecsukta a legyezőt és visszacsúsztatta azt a ruhájának ujjába, és elindult elhaladva a lány mellett, akiről időközben lehullottak a kék szirmok mintegy beterítve a körötte levő földet. – elkésünk a vacsoráról, és neked még öltöznöd is kell igyekezz. – A lány nem értette a férfi reakcióját, de azt tudta, hogy a testének fájdalmai megszűntek. Nem hitte el, hogy ez mind a férfinak köszönhető, de aztán a férfi után ment volna ha az nem tűnt volna el shunpoval a szemei elől.
– Yukino sama végre megvagy... – fújta ki a levegőt mintha csak most érkezett volna meg.
– Sayu... hagyjuk... hova...
– Kayriyu dono előre ment... azt mond inkább jobban vagy e...
– Igen... bár nem találtam meg Yumét...
– Ó... ő már órákkal ezelőtt elment... viszont hagyott itt neked egy ruhát, és éppen azt készültem rád adni a vacsorához, viszont eltűntél.
– Ha megint valami olyan ruhát hagyott ott én tuti elmegyek megkeresni és megetetem vele! – fúj mire a nő csak kuncogni kezd rajta miközben visszavezeti a lányt a szobájába, ahol már a piros csoda fel volt téve az állványra a fekete és arany díszítéses övvel karöltve. 
– Megint vörös!? – felsóhajt ahogy végignéz a ruhadarabon.
– Yukino sama... az nem mostanra van, hanem az eljegyzési ünnepségre amit éppen te szervezel. Viszont nem értem miért hozták ide, hacsak nem akarja Byakuya sama hogy felvedd. 
– Marhára semmi kedvem egy ilyen ruhát felvenni még a én szervezem is azt a dolgot elég lesz akkor! – felel megint felfújva magát és inkább elfordult a ruhadarabtól, hogy a nő felé nézzen. – Nos... – kérdezne, de amikor meglátja a másik állványon az ég kék kimonót a cseresznyevirágokkal felcsillant a szeme. – Ez mesés... de Yume honnan tudta, hogy... 
– Elfelejtetted Yukino sama? A barátnőd mindenkinek egy rejtély... te ismered csak mélyrehatóan, mert másokat nem enged közel...
– Ez igaz... de...
– Kayriyu dono gyógyítása úgy tűnik jobban hatással volt rád lelkileg is nemde?
– Az a hülye... a kék szemeivel... – ingatja a fejét rosszallóan, hogy kiverje a fejéből az igéző tengermélyt idéző szempárt. – jó lenne elkerülni és vacsorázni sem akarok... Sayu... nem lenne megoldható, hogy itt vacsorázzak...?
– Sajnálom Yukino sama, de ez most nem lehetséges... – sajnálkozó tekintetet vet a lány felé. – tudom, hogy most nem akar egyikükkel sem találkozni, de... – Yukino csak lerogyott a földre, de Sayu talpra állította. – ez a szokás ebben a családban. – negyed óra elteltével Yukino már a csodás kék kimonóban állt a tükör előtt, mert Sayu nem hagyta, hogy a lány elhagyja magát.
– Szóval elkészültél Yukino? – jelenik meg a szoba ajtaja előtt és nyitott be egykét koppantás után. – Azt a mindenit... ki is választotta neked ezt a ruhát Yukino? – kacsint rá – Egy nő szépsége nem a ruhákban, amiket hord, és nem is az alakjában vagy a frizurájában rejlik. A nő szépségét a szemeiben találjuk, mert a szem bejárat a szívhez, ahol a szeretet lakozik. 
– Szerencséd, hogy fel vagyok öltözve te kék veszedelem! – fúj a férfi felé mint egy macska – már megint mit keresel itt és mi ez a szöveg? 
– Elmagyarázzam mielőtt elkísérlek a vacsorázni Yukino hmmm? – kérdezi meg a szobába lépkedve majd körbesétálta a tükör elől a szoba kertre nyíló tolóajtajához hátrálni akaró lányt. – Nos? 
– Hát jó lenne ha nem filozofálgatnál ennyi marhaságot... – toppant egyet és inkább megáll, de a padlót nézi mintsem megint a férfi szemei ejtsék rabul.