Barátságból szerelem [Yuri On Ice] /Befejezett/

9.fejezet

Nagyapa már egy hete kórházban van
Szinte semmit nem alszol annyira félek, hogy elvesztem őt
Az edzéseken is elrontok minden ugrást
Mila Georgi Yakov és Lilia aggódik értem...
Egyedül vagyok...
Egy kis remény felcsillan

-OTABEK ALTIN?! MIT KERESEL OROSZORSZÁGBAN!?- kiabált Mila mire én minél gyorsabban eltüntem
-Yurit keresem
-Ő ott van a- mikor a padra mutatott már csak hűlt hejem volt -Yuri eltűnt!-Mila azzal rohant Yakovhoz- YAKOV!!! YURI ELTŰNT!!!
-Dehogy tűnt! Az előbb ment el! Azt mondta meglátogatja a nagyapját Péterváron
-Akkor nekem nincs itt több keresnivalóm- azzal elment

Én tényleg Pétervárra mentem de nem nagyapához mentem elősször, hanem hazamentem új kiscicámhoz
Oroszlán Gepárd Kobrához akit röviden Lecskonak nevezek
Ugyan úgy néz ki mint Potya csak kicsivel kissebb
Ez a cica nem harap vagy karmol legalábbis engem és a nagypapát de másoknak ő egy rémálom csak úgy mint Potya volt

Megetettem játszottam vel majd elmentem meglátogatni nagyapát
Meglepődtem hogy mikor a kórházhoz értem Otabek a kórház előtt ált vagy dőlt neki a falnak
Mikor reménykedtem, hogy a hátsókiarat fele menet nem fog észrevenni hirtelen ott termedt előttem...
(Erre találtam egy "sellős" képet)

-Mit akarsz?!
-Yura... miért nem akarsz velem beszélni?!
-Ő! Vajon miért!? Miért lenne az? Nem történt semmi olyan veled! A cicáddal igen de az nem te vagy! Te minden pillanatot el bírsz rontan! Nem rémlik?
-Te ezeket ennyi idő után észben tartottad?? Yura! Megbántam amit mondtam! Vissza akarlak kapni!- ez nálam nem ért semmit, megfogtam a pólójánál fogva lerántottam, hogy egy szinten legyünk és méllyen a szemébe néztem

-Na ide figyelj! Nem érdekel mit mondasz! JJ ráébresztett, hogy te meg a Disznóék csak vissza fogtok engem az élettől! Az életemet akarom élni és nem pedig valakinek a szabályai, óhajai szerint élni! Én boldogulok egyedül és nem kell az, hogy TE láb alatt legyél!!!- elmondtam neki amit akartam így elengedtem a pólóját

Hirtelen átkarolt és megcsókolt

*visszaemlékezés*
-Yuri-chan ő a tesóm Alex Leroy
-Hi...
-De kis formás alakod van -nézett végig rajtam
-Ha tetszik megkapod -kacsintottam rá mire egy pirosasabb árnyalatot vett fel az arca

Hirtelen Alex átkarolt majd lehajtva fejét megcsókolt, éreztem ahogy nyelve átcsúszik számba mint egy kígyó elkezd mardosni

-Ezt inkább hagyjátok szobára!

Alex elvált tőlem mire én sikeresen fellélegeztem

*visszaemlékezés vége*
Próbáltam ellökni de ő nem engedett!
Mikor elszánta magát és szét váltak ajkaink sikeresen levegőhöz jutottam

-Szemét állat!- mondtam majd bementem a kórházba

-Neve?
-Yuri Plisetsky! A nagyapámhoz hoz jöttem!
-Rendben mehehet

Elmentem a nagyapához és beültem hozzá
Ott ültem nagyapa mellett és sírni kezdtem

-Yurachka
-Nagyapa! Itt vagyok! Nincs semmi baj!
-Sajnálom Yurachka. Nem bírom betartani az ígéretem...
-Hogy? Ezt meg, hogy- hirtelen egy sípolást hallottam... ez a sípolás a végszó- Ne! Ne! NEM HAGYHATSZ ITT!!!- zokogtam majd kirohantam azt kiabálva "Orvost"

Megpróbálták megmenteni de minden hiába... elment...
Rokogva kirohantam és tudtam kihez kell mennem
Még ott volt... várt rám... nem volt erőm
Oda rohantam hozzá átkaroltam és sírtam
Tudta mi történ, ehez nem is kell kérdezni semmit

Egy jó 20percet sírtam mire sikerült lecsillapodnom
Nembírtam a szemébe nézni
Azt hiszem szégyelltem magam
Hirtelen megszólalt

-Yura... részvétem- nem bírt mást tenni csak ölelt tovább
-Sajnálom...
-Hogy?
-Sajnálom amiket mondtam és tettem
-Ez ilyenkor jut eszedbe?
-Addig kérj elnézést még megteheted... a nagyapa utolsó szavai bocsánat kérés volt
-Mostmár értem...
-Menjünk haza... most a cicámmal akarok lenni...
-Beszereztél egy újat?
-Igen... olyan mint Potya csak kissebb és nem vad...

Hazamentünk és én csak a cicával törődtem amég Otabek főzött

A nap hátralévő részében Otabek vigyázott rám
Kb egy héttel később Otabek még mindig figyelt rám
Egyik este beraktam egy filmet és Otabek leült mellém mire én inkább bementem a szobámba

Az, hogy bocsánatot kértem nem azt jelenti, hogy egyből vissza is fogadom
A szobában macsekoztam mikor bekopogott majd bejött

-Figyelj... megértem, hogy még nem fogadtál vissza de kérlek ne légy ennyire rideg...
-Bocs! Ha a kis Kazahasztáni Hősnek nem tetszik akkor nyugodtan el is mehet! Ha kell meg is mutatom a kijáratot!
-Yura- ahogy ezt kimondta meghallottam nagyapa hangját ahogy azt mondja rám Yurachka
-TÜNJ EL!!!- elkezdtem sírni mint egy kislány... kicsit sem megalázó...
-Yura?- hirtelen visszatértem a valóságba és rájöttem arra, hogy ez nem fog menni...
-Sajnálom... de ez nekem túl sok! Nem bírom ezt a feszültséget amit a nagyapa halála okozott...
-De ezt nem egyedül kell átélned! Én itt vagyok neked! Nem kell egyedül étvészelned mindent! Csak engedd, hogy segítsek!

Otabek letörölte könnyeimet majd megcsókolt