Little Crazy Girl (Hungarian Sebastian Vettel Fanfic)

5.

Ilyen tökéleteset még sosem álmodtam, nem tudtam felfogni az egész napi történéseket és ezért álmomban is Sebivel voltam, de még az álomvilágban se volt olyan tökéletes az egész, mint a való életben. Eddig is tudtam, hogy szeretem, bár az inkább rajongás volt, amit egy olyan ember iránt éreztem, akiről csak feltételeztem, hogy olyan, amilyen. De most, hogy egy minimális időt eltöltöttünk együtt, rájöttem, hogy tényleg szerelmes vagyok belé, a kisfiús, szétszórt, vicces és elragadó Sebastian Vettelbe, aki már reggel 7-kor telefonon ébresztett, hogy megérdeklődje, honnan nézem végig az időmérőt.

-Sebi hajnal van még, miért nem alszol? Pihenned kéne, nem engem Ébresztgetned - dörzsöltem meg a szemem kómásan.

-Tudom, de túl szép volt az álmom és féltem, hogy sose ébredek fel, ezért inkább tusoltam egyet és gondoltam megkérdezem, nincs-e kedved elmenni valahová reggelizni?! - hallottam a csöppnyi félelmet hangjában.

-Még csak most keltem fel, nem öt perc, mire összeszedem magam és elmegyek a hoteledhez, de ha hajlandó vagy megvárni, akkor egy másfél óra múlva tudnánk találkozni.

-Ó hát ez igazán remek, de gondoltam beengedhetnél, hogy ne a kocsiban várjak rád - kuncogott fel. Oké, hihetetlen édes, ahogy nevet, odáig vagyok érte.

-Tessék? Komolyan nincs jobb dolgod, mint várni rám állandóan a házunk előtt? - mosolyodtam el és kinéztem az ablakomon, ami egyenesen az útra nézett, ahol ő parkolt és reménykedve pillantott fel az ablakom felé. Szemünk azonnal összetalálkozott és intettem neki egy aprót.

-Lehet nem szabadna ilyet mondanom, de nagyon jól áll az a csipke cucc, ami rajtad van.

Ó basszus, el is felejtettem, hogy miben vagyok, oké így kell lejáratni magunkat már rögtön mindennek az elején. Gyorsan hátrébb léptem és próbáltam leküzdeni a vörösséget, ami átvette az arcom természetes színét.

-Ezt inkább csak felejtsük el, rendben? - mondtam kínosan.

-Jó, de nagyon nehéz lesz.

-Inkább gyere a bejárati ajtóhoz, mindjárt nyitom, csak veszek fel valamit - és már félig bele is bújtam a köntösömbe.

-Anya, apa, itt van egy számomra nagyon fontos ember, beengedem, amíg összeszedem magam. Csak beszélgessetek vele normálisan, ne legyenek előítéleteitek! - ordítottam el magam.

Amíg megigazítottam a hajamat és emberi külsőt próbáltam faragni, leszaladtam az ajtóhoz és egy nagy levegő után végre kinyitottam azt. Sebastian mosolyogva fogadott, amikor meglátot egyből megölelt, majd kicsit meglepődött, amikor óvatos puszit adtam lágy ajkaira.

-Azt hittem, csak álom volt az egész - hajtotta le a fejét szégyenlősen.

Csak megingattam a fejem és elkezdtem befelé húzni, kíváncsian várva, vajon anyukámék mit fognak hozzá szólni.

-Anya, apa, ő itt Sebi, akit nyilván ismertek, Sebi ők itt a szüleim, akik hatalmas Forma1 rajongók. Beszélgessetek, addig én összeszedem magam.