Biztos vagy benne?

Új diák

Reggel hulla fáradtan ébredtem fel. Tegnap sokáig fent maradtunk a srácokkal filmezni. Szinte már egy hete az éjszakai kiruccanásunknak, de azóta majdnem minden este elmentünk valahova. Sajnos tegnap nagyon esett az eső, így itthon kellett valamit kitalálni, ami végül a filmezés volt amivel úgy alapból semmi baj nincsen, csak hát ha éjfélig nézzük úgy, hogy másnap suli kicsit nehéz felkelni. Főleg, hogy fogalmam sincs hogyan kerültem az ágyamba. Mindegy is, muszáj elkészülnöm, ugyanis ma suli van. Mara tegnap említett valami új diákot aki most jön hozzánk, hát nagyon kiváncsi leszek.
-Húgi, kelj fel!- jött a reggeli ébresztőm.
-Már fent vagyok.
-Jó, ha akarod eldoblak, csak nekem nincs elsőm, így ráérek.
-Uu, az remek lenne. Köszönöm!
Gyorsan kiugrottam az ágyból, rendbe tettem, mert hát az éjszaka mindenki széttúrja az ágyát, majd futottam a szekrényhez. Úgy tűnik szép időnk lesz szóval egy hosszú szakadt farmert vettem fel, egy fehér pólóval és egy bőrkabáttal. Ezután beszaladtam a fürdőbe, feltettem egy kis spirált, szájfényt, a hajamat most kiengedtem viszont a teljes ruházatomat feldobtam egy karika fülbevalóval.
-Krisz, elkezdesz csinálni nekem reggelit?- szaladtam le a lépcsőn.
-Már kész.- jött a válasz a konyhából.
-Legjobb testvér!- kiabáltam minél hangosabban. Viszont nem viccelt, amint beléptem a konyhába tényleg ott volt a reggelim, rántotta, sőt becsomagolt kaja a suliba.
-Köszi tesó!
-Szívesen, na de siess, elkésel!
-Futok!- gyorsan bekapkodtam pár falatot, felkaptam a kaját, elfutottam velük a táskámig, gyorsan beledobtam és már készen is voltam.-Mehetünk!
-Király!- jött utánam Krisz.- Egyébként csini vagy ma!
-Kösz-kösz! - vigyorogtam rá.
Úton a suliba gyorsan lecsekkoltam a közösségi oldalakat, de sajnos semmi izgi nem történt.
Ja meg persze írtam Dávidnak, de gondolom ő még alszik. Mázlista, csak azért mert idősebb egyből nincsenek órái, jellemző.
-Megjöttünk!- kiáltott Krisz, amitől egy csöppet megijedtem.
-Gyors volt! Köszi, hogy eldobtál!
-Nincs mit, tanulj sokat!- mondta és mint egy ötévesnek összeborzolta a haját.
-Naa, hagyjál már!- kiabáltam és elkezdtem felé csapkodni, de hiába csak röhögött.
-Na jó, menj! Ott van Mara is!- mutatott ki.
-Megyek is, hello!
-Szia!
Kiszálltam, és elindultam Mara felé.
-Jó reggelt, mizu van?- léptem oda.
-Jó reggelt, semmise.- mondta mosolyogva, végig a telefonját nyomkodva.
-Kinek írsz?- kérdeztem, de igazából tök feleslegesen, mert belehajoltam és megnéztem magam. Ám nem ért nagy meglepetésként mikor Kristóf neve villant fel kiváncsi szemeim előtt. - Ooh, mizu vele?
-Ugyanaz, majd hétvégén elmegyünk valamerre.
-Naa, majd mesélj mindent! - ujjongtam.
Tudni kell, hogy ezek ketten ugyanott vannak ahol a gellért hegynél tartottak. Na jó, nem a szó valódi értelmében, mert azért haza jöttek meg suliba is elnéztek néha napján, de a közöttük lévő szerelem nem lett se távolabbi, se közelebbi. Talán, nagyon talán, de itt most tényleg a talánon van a hangsúly közelebb kerültek egymáshoz, de én annyira ebben sem vagyok száz százalékig biztos. De nem baj, tudják mit akar a másik csak nem sietik el. Fiatalok, van idejük kivárni az biztos. Legalább nem az a bizonytalan fázis áll fent. Az a legrosszabb.
-Te amúgy nem megyünk be? -néz rám. -Picit fázok.
-Jó menjünk.
-Úgyis Petiék már bent vannak.
Gyorsan besiettünk mi is majd leültünk a helyünkre.
-Hali skacok!
-Hello hello hello sziasztok!- intett körbe Peti mint valami sztár. Hát ö nem?!
-Mizu? - kérdezte Mara. Gondolom ő is próbálta figyelmen kívül hagyni.
-Hallottátok, hogy új diák jön?
-Mi?- kérdeztük egyszerre Marával.
-Ja. Állítólag most költöztek ide vidékről.
-És fiú vagy lány?
-Na ezt nem tudom, de remélem lány.- vigyorgott Peti.
Jajj ne! Csak még egy lányt ne! Nem bírom a lányokat, és félek, hogy ő is olyan hisztis lesz, mint a többi.
-De te ezt honnan tudod? - nézett fel a telefonjából Mara.
- Biztos forrásból. - mondta büszkén.
-Kifejtenéd?
- Ráírtam az ofőre, hogy nem érzem jól magam, nem tudok ma jönni. Amúgy ezt csak így nektek, hogy ehhez köze van a mai dogának is,- ki gondolta, tettem hozzá magamba-na de a lényeg, hogy visszaírta, hogy nagyon sajnál meg jobbulást kíván. Ja meg hogy majd holnap ha jobban leszek jöjjek be, mert akkor írnánk a dogát, mert ma új diákunk jön. Mondom az igeen! Úgyhogy bejöttem.
- Wow! És szerinted nem lesz gáz, hogy ma mégis jól vagy, és holnap leszel rosszul, ugye?
-Hát ezt az ember nem tudja irányítani.- mondta vigyorogva Peti.
-Jogos!- mondtuk Marával.
Hirtelen megszólalt a csengő, az ofő meg már szinte bent is volt. Egy lánnyal! Ne már!
-Gyerekek! Üljetek le!- szólt az ofő, mire mindenki megkereste a helyét.
Azonnal megindultak a kérdések.
-Ő kicsoda?! Új osztálytársunk lesz?! Hogy hívnak?! Hány éves vagy?! Honnan jöttél?! Maradsz velünk végig?!
-Ha csendbe lesztek elmondom! - mondta az ofőnk mire mindenki csendben maradt. -Szóval ő itt Kazán Bettina, Betti. - mutatta be, majd felé fordult. -Kérlek bemutatkoznál?
- Persze.- mondta a lány.- Sziasztok, én Kazán Bettina vagyok, de hívjatok légyszi Bettinek. Az valahogy barátibb. Szolnokról költöztünk ide az apukámmal. A szüleim elválltak, így csak vele élek, testvérem sincs. Öhm- gondolkozott el- szeretek olvasni, bulizni, meg persze haverokkal lógni.- mosolygott a végén ebből jelezvén, hogy ő végzett.
Meg kell hagyni kedves lány, nem úgy tűnt, mint ahogy én vártam aminek nagyon örültem. Nem bírtam volna elviselni egy olyan pláza cica babát.
-Köszönjük! Ülj csak le bárhova ahol helyet látsz. És ti- mutatott ránk- legyetek jók, ha tudtok!- tette hozza motyogva. Látom nagy a remény felénk.
-A többi nem számít!- fejezték be a fiúk, mire mindenki nevetni kezdett.
-Bocsi, leülhetek? -hallottam meg egy kissé félő női hangot. Oldalra néztem és ott állt Betti.
-Persze, gyere csak.- mondtam neki majd felé fordultam teljesen.- Emma vagyok, de az Emet szeretem.
-Én meg Bettina, de a Bettit szeretem.
-Én Mara vagyok. -nyújtott kezet neki.
-Én meg Peti.- mutatkozott be ő is.
-Örülök.- mosolygott Betti.
-Mi is.- mosolyogtam rá vissza.
-Hogy hogy elköltöztetek? -kérdezte Mara.
-Apukámat áthelyezték Pestre dolgozni, aztán nem bírt volna minden nap fel le járni szóval inkább költöztünk.
-Ja értem.
-És hogy hogy ez a suli? - néztem rá.
- Jár ide egy nagyon jó barátom. Nagyon szeretem, régen többet találkoztunk köszönhetően a szüleinknek is. Mára már ez sajnos nem így van. De most végre újra láthatom. - áradozott, sőt szinte rajongott ezért a barátért.
-És kicsoda, hogy hívják?-kérdezgettük egyszerre Marával.
Már épp kinyitotta a száját, de ekkor szólt a tanár, az óra pedig elkezdődött.
-Végre szünet!- sóhajtott negyvenöt perc után Mara.
-Ja, már én se bírtam.- nyöszörgött Peti.
Való igaz, tényleg kínszenvedés volt az óra.
-Van kedved lejönni velünk a büfébe? - fordultam Betti felé.
Mi szinte majdnem minden szünetbe lemegyünk, szóval már nem hívjuk egymást.
-Aha, miért ne?! - vont vállat. Gondolom örült, hogy nem marad egyedül.
Amint leértünk azonnal megtámadtuk a büfé sorát. Épp Marával beszélgettem, mikor hatalmas sikítást hallottam a hátam mögül.
Azonnal megfordultunk.
-Úristen!- sikított Betti, majd egy srác nyakába ugrott.
-Ki ez?- suttogta Mara őket bámulva.
-Fogalmam sincs. - suttogtam vissza.
Ám nem kellett sokat várni, ugyanis a srác elengedte a lány, így megpillantottuk az arcát.
Éreztem ahogy fal fehér leszek, és elkap a düh.
-Ez.. ez most komoly?- dadogtam.
-Úgy tűnik.- motyogta Mara.
-Betti? Tényleg te vagy az?- ámuldozott a fiú csillogó szemekkel.
-Én odamegyek.- indultam volna meg feléjük, de Mara visszahúzott.
-Ne! Várjuk ki a végét.
-Nem! Én odamegyek.- indultam meg feléjük, de hamar megálltam mikor a srác megszólalt.
-Úristen! Nagyon sokat változtál. Csodásan nézel ki!- bókolt a lánynak az én drága, egyetlen, talán ex barátom!
Na most kell mennem!