Biztos vagy benne?

Tánc

-Császtok!- intett majd kiment.
-Ez meg mi volt?- fordultam a srácokhoz.
-Mi?!- tettek úgy mintha semmiről se tudnának.
-Hát ez az egész. Mit titkoltok?
-Mi? Mi ketten? - mutatott magukra Marci- mi semmit.
-Aha, látom. De ne aggódjatok, ugyis rájövök! - mutattam rájuk és minden erőmet összeszedtem ahhoz, hogy kellő szigorúságot tudjak mutatni feléjük. Persze semmi értelme nem lett, max az, hogy szórakoztak egy jót. Természetesen rajtam. - Mindegy, - legyintettem - inkább felhívom Marát!- és elindultam fel a szobámba.
- Lebuktunk!- hallottam még Krisz hangját, de nem igen értettem miről beszélhet, így inkább hagytam, és felmentem.
Gyorsan előkaptam a telefonomat, és tárcsáztam Mara számát.
-Sziaa!- hallottam meg barátnőm elég furcsa hangját.
-Szia! Miújság? Mi van veled?
-Ja velem?! Semmi.- nevetett zavartan. Hát ez bolond!
-Most mit röhögsz itt mint egy bolondka?!
-Nem nevettem.
-Aha, persze! Na mindegy is. Mit csinálsz?
-Semmit! - vágta rá talán már túl gyorsan.
-Te tényleg nem vagy normális!- röhögtem. Szerencsére, -vagy nem- már nagyon régóta ismerem, így tudom, hogy valamit nem akar elmondani. Bár az tuti, hogy nem rossz, mert akkor már felhívott volna és utána lett volna titokzatos. - De tudod mit, hagylak, és majd hívj ha ráérsz. Jó?
-Tökéletes, szia! - és már ki is nyomott. Na szép mondhatom! Meg sem várja, hogy elköszönjek!
Mindegy. Inkább hallgatok zenét. És kitalálok egy jó koreográfiát. Lassan itt a verseny, készülni kéne. Az első zene ami megszólalt a lejátszólistámról Sean Paul- Mad love. Az egyik kedvencem! Van benne lassabb rész, rap rész, minden egyben. Ezt követte Steve Aoki- Azukita. Imádom! Az ilyen zenékre lehet a legfelszabadultabban táncolni. Ez tuti kell az egészbe. Általában ha valami jóra sikerül megengedik a többiek, hogy benne legyen az éles táncba. De ez mindenkivel így van. Szerintem a mi csapatunk azért is ilyen jó, mert lehet van egy tánctanárunk, de ettől függetlenül úgy mond bárki lehet edző. Végülis a bemelegítést mindig más tartja, a táncokat meg közösen rakjuk össze. Persze felmerül a kérdés, hogy akkor mégis minek a tanár, de az igazság az, hogy mindent ő intéz el nekünk. Minden versenyt, fellépést, tábort. Tényleg, erről jut eszembe, fel kell hívnom, hogy mikor lesz most tábor. Azonnal a telefonom után kaptam, és már tárcsázta is. Ám furcsa mód az elsőre kisípolt. Ez fura. Csak nagyon nagy alkalmakkor kapcsolja ki a telefonját. Remélem nincs baj. Inkább valami öröm hír legyen, ami miatt ki van kapcsolva, mert akkor annyira nem leszek szomorú amiatt, hogy nem vette fel, bár ez is elég fontos telefon hívás lett volna. Végülis szinte mindig nyáron van tábor, de van, hogy ősszel vagy tavasszal is rendezünk egy pár napos valamit. Bár most hogy végig gondolom, télen nincs is. Pedig az lenne az igazi. Elmehetnék hógolyózni, sielni, szánkózni. Csak az a baj, hogy nincs min. Ugyanis nem tudom hanyadik tél ez már hó nélkül. Na nem baj. Majd csinálunk.
- Hallo, hugi!- kopogott be bátyám, ezzel totál megzavarva a magam által keltett nyugalmat. Szinte épp hogy csak kinyitottam a számat, hogy mondjam, hogy bejöhet, már bent is volt a szobámba. -Zavarok?-  megint már válaszoltam volna, de közbe szólt- Mindegy, nem érdekel. Csak azért jöttem, hogy szóljak neked Dávid mindjárt itt lesz.
-Úristen! Le kell zuhanyoznom! - löktem arrébb Kriszt, hogy odaférjek a szekrényemhez. Hirtelen a készülődés sokkal fontosabbnak tűnt mint a táboron való merengés.
-Hová ez a nagy siettség, hm? - kérdezte Krisz, de láttam rajta, hogy nagyon küzd a nevetéssel.
- Amióta feljöttem csak táncoltam. - mondtam magyarázatképp.
- Az körül belül két órája volt, igaz?- nézett a telefonjára, majd rám.
-Ja, valahogy úgy.
-És jutottál valamire? - jött beljebb majd egyenesen ráugrott az ágyamra és elterült rajta teljes egészében.
Ha már úgyis ilyen kénylemesbe helyezte magát, miért ne mutathatnám meg neki, hogy eddig mire jutottam?! Lehet kicsit hihetetlen, de amúgy ő az én kritikusom. Nem mutatok be úgy táncot a többieknek, ha ő még nem látta. Nem tudom hogy, de valahogy nagyon jó érzéke van hozzá. Mindig tudja mi a jó. Sőt, van hogy ő alakít valamit rajta. Amúgy ezt csak halkan mondom, de szerintem brutál jól táncol. Már sokszor kérdeztem nem e akarna inkább táncolni, vagy a foci mellett ezt is csinálni, mert azért valjuk be abban is vér profi, de a válasza szinte mindig ugyanaz. Mégpedig, hogy a tánc nem egy fiús sport! Pedig nagyon keresettek a férfi táncosok is! Sőt! Szinte ha van egy csapat tíz profi táncoslánnyal, ám van egy fiú aki kicsit hátrébb van ügyességileg a többiektől akkor is elől fog állni csak azért mert fiú. Szerintem, de ezt nem tudom biztosan de lehet, hogy egy versenyen külön pontozást kapnak, jobban mondva előnyben részesülnek azok a csapatok ahol vannak fiúk. Nagyon ritka, viszont nagyon jó ha van!
-Haló! - riadtam meg megint Krisz hangjától.- Mutatod akkor?
-Ja, persze. Bocsi! Elbambultam.
-Semmi baj!
És belekezdtem. A telefonomon bekapcsoltam a zenét, beálltam a szoba közepére, kicsit vártam még átjárja a testemet a zene, és elkezdtem. Hirtelen minden eltompult körülöttem, csak a zenét éreztem. Egyik szám követte a másikat én pedig csak táncoltam mit sem törődve az idővel. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki nagyon hangosan elkezd tapsolni. Azonnal megálltam, kinyitottam a szemeimet és gyorsan körbenéztem, hogy ki lehetett az. Fogalmam sincs miért, de az első gondolatom a szüleim voltak. Végülis ki más léphetett volna be a szobámba?! De amikor megfordultam egyből lefagytam. Az ajtómban nem más állt, mint Dávid. Mióta utoljára láttam átöltözött. Most egy fekete farmer volt rajta egy fekete fehér mintás pólóval, meg az a felejthetetlen bőrkabát. Hát majdnem ott helyben elolvadtam, márcsak a puszta látványtól is.
-Szi-szia!- dadogtam, és éreztem ahogy fullra elvörösödöm zavaromban.
-Csodálatos voltál!- mosolygott, és láttam rajta, hogy ezt most full őszintén mondja, és nem csak kedvességből.
-Na én kimentem, kedveskéim! - ugrott fel Krisz az ágyamról mire kissé megugrottam ugyanis kinek volt már eszébe, hogy ő is itt van.
- Szóval...- kezdtem volna bele igazából nem is tudom mibe, csak azt tudtam, hogy totál zavarba jöttem.
-Szóval?! - mosolygott Dávid és megtámaszkodott az ajtóba. Állati helyes!
- Mit csinálsz itt?
-Nézlek.
-Nem úgy, minek jöttél fel a szobámba?
-Mert hallottam hogy ugrálsz, és mivel még sose láttalak táncolni érdekelt.
- Oh. Hát lehet nem baj.- nevettem zavartan.
-Most miért mondod ezt?! Brutálisan jól táncolsz!
-Dehogyis.
-Dehogynem. Épp ezért fel is vettem.- vigyorgott büszkén, bennem pedig a vér is megfagyott.
-Mit csináltál?
-Felvettelek.- mosolygott, és bizonyítékként felmutatta a telefonját.
-Nem hiszek neked, csak szivatsz!
-Azt mondod?- emelte fel az egyik szemöldökét. Irtó jól állt neki ez is.
-Azt. Vagy bizonyítsd be!
- Ahogy óhajtod.- vigyorgott, és elindított egy felvételt amin tényleg én voltam. Ne!
- Add csak ide!- indultam meg felé azzal a céllal, hogy kiveszem a kezéből és letörlöm, ám mielőtt odaértem volna megbotlottam a szőnyegemben így telibe ráestem Dávid mellkasára. Olyan gyorsan történt minden, én landoltam a mellkasán, ő eközben próbált elkapni ezért is a telefonját elejtette és közben még a nagy eséstől meg is inogott így kb nekizuhantunk az ajtónak. Illetve csak ő, engem rántott magával.
-Au!- nyögött fel ahogy nekiesett.
-Úristen, ne haragudj! Jól vagy?- kérdeztem riadtan, és már szabadultam volna ki a kezei közül ám nagyon erősen tartott a derekamnál fogva.
-Semmi baj, Abszolút jól vagyok. Inkább az a fontos te hogy vagy?!- nyöszörgött, de hallottam hogy valami nincs rendben vele.
- Tényleg ne haragudj! Nem is értem, hogy lehetek ilyen béna! De biztos, hogy nincsen nagy baj? Megütöttelek nagyon? - kérdeztem félve. Így is örülnék neki, hogy itt van velem erre ráesek. Ezek után mit fog gondolni rólam?! Nem tudom kimenni az ajtón, de hogy még a szobámból se ez már gáz!
-Nyugi Tökfej, semmi bajom! - simított végig szabad kezével az arcomon, miközben a másik a derekamon pihent. -Te jól vagy, nem esett bajod?
-Nem semmi bajom, hála neked! Köszönöm.- mosolyogtam rá totál zavarban, és épp hogy jött volna a romantikus jelenetünk, de drága barátomnak ezt is tönkre kellett tennie.
-Emi?! Hát ti meg mi a rosszsebet csináltok itt, hm?! Mi ez a romantikázás?! Hát nem indulunk?! - háborordott fel Marci, mire azonnal szétrebbentünk Dáviddal, de valahogy ő azért olyan távolságban maradt, hogy még át tudjon karolni. Bár ezt Marci nem láthatta.
-Hová megyünk?- néztem a fiúkra.
-Az titok Tökfej! - simogatta meg a derekamat Dávid.- De tényleg indulni kéne, úgyhogy gyorsan kapj fel valamit, mi addig lent megvárunk! Aztán siess!
-Sietek!- kiáltottam még utánuk, majd mikor kimentem egyenest rohantam a fürdőbe.
Remélem jó helyre megyünk!