Biztos vagy benne?

Remény

Úristen! Ez a zene király! Végtelenre állítottam a telefonomon, és teljesen elvesztem a rajzolásba. Szerencsére nagyon gyorsan rajzolok, így még öt perccel kicsengő előtt kész lettem vele. Gondoltam gyorsan visszaírok Marcinak.

*Én*
Áhh, ez a zene!! Imádom!😍 Ez lesz a közös zenénk🤔😂

Nem telt el egy perc és már jött is a válasz.

*Marci😎*
🙄🙄 Kár volt mondani.😒😂

*Én*
Héé☹️

*Marci😎*
Jó, nehariizz!😏❤️

*Én*
🤔 Még átgondolom.

*Marci😎*
Úgyse tudsz nekem sokáig ellenállni😏

*Én*
Azt te csak hiszed🙄

*Marci😎*
Milyen órád van, Emi?🤔 Ugye tudod, hogy órán nem szabad telefonozni😏

*Én*
Rajz, és már készen vagyok.

*Marci😎*
Mit rajzoltál? Fát?🤔

*Én*
Neem🙄 A jövőnket kellett.

*Marci😎*
Jövő?! Ez tetszik! Muti!

Gyorsan lefotóztam neki a rajzomat, és elküldtem neki.

*Marci😎*
Deszép!😍 Emi, te tudsz rajzolni?

*Én*
Nem mondom, hogy egy művész lakozik bennem, de valamit kottyintok hozzá.😅

*Marci😎*
Hát szerintem pedig nagyon ügyes vagy, és tehetséged is van a dologhoz.😍

Olvastam el Marci újabb üzenetét, ami megmosolyogtatott. Már épp írni akartam vissza, mikor megszólalt a csengő.
-Rendben, gyerekek! A rajzokat kérem előre adni.- szólt Nagy, mire mindenki az előtte ülőnek nyújtotta a rajzát.
-Taná úr!- kiabált Peti- Kövi órán is lehet folytatni?
-Majd megnézem, ki meddig jutott. Ha nagyon sokan befejezték már, akkor nem valószinű.
-Jolvan.- rántotta meg a vállát Peti, majd felállt a helyéről és kiment.

*Marci😎*
Kijössz a padhoz?

- Mara, kijössz Marciékhoz?- fordultam barátnőm felé, aki épp egy kakaós csigát evett.
-Aha.- mondta teli szájjal, és már indultunk is le.
-Sziasztok!- mosolyogtunk Marciékra.
-Csá hugi!- kiáltott mögülem bátyám az egyik osztálytársával a jobb oldalán.
-Hello! Mizu?
-Semmi, milyen volt a rajz? Most mit rajzoltál?
-A jövőm.- mondtam büszkén, majd elővettem a telefonomat és megmutattam neki is a képet.
-Ejha, nem semmi. Ügyes vagy!- dicsért meg majd átkarolta a vállamat.
-Ügyes?!- szólt közbe Marci is.- Annál sokkal, de sokkal több. Ő egy művész.- jelentette ki csillogó szemekkel.
-Azért ne túlozz!- nevettem fel, és egyre inkább kezdtem magamat kellemetlenül érezni.
-Nem túlzok, Emi.
-Emi?!- csodálkozott Krisz.
-Ahha, ő nekem Emi. De csak nekem!- hangsúlyozta a nekem szót, majd mindenki felé küldött egy figyelmeztető nézést.
Még beszélgettünk, de sajnos megszólalt a csengő.
-Emi, meddig vagy ma?-kérdezte a termünk előtt Marci.
-Kettő.
-És hol leszel utolsóba?
-234. Miért?
-Jó, akkor eléd megyek. Na puszi.-karolt át félig, majd otthagyott.

A napom ezután eléggé gyorsan elrepült.
Szinte alig csináltunk valamit órákon, ebből kifolyólag házit se tudtak nagyon adni a tanárok. Csak Pintér volt aki feleléssel vár vissza minket, de tőle ez már megszokott. Minden egyes nap így búcsúzik el.
-Jól van gyerekek, következő órán készüljetek egy gyors felelésre ebből. - kiáltott még utánunk Pintér utolsó óránkon.
Azonnal siettem a szekrényemhez, bedobáltam mindent ami kellhet otthon, és ezzel párhuzamosan kitettem az összes olyan füzetet, könyvet amit nagyon jól tudok, hogy úgysem fogok kinyitni. Elég hamar kész lettem, így elindultam a kijárat felé.
-Szia Emi!-karolta át a vállamat Marci, mire megijedtem.
-A frászt hoztad rám!-nevettem fel.
-Azt hogy?!-röhögött ő is. -Végig itt jöttem melletted.
-Nem igaz! Nem is láttalak!
-Azt megkérdezhetem, hogy mégis hogy?- röhögött Marci.
-Hát nem tudom, kiestél a látókörömből.
-Mindegy, majd legközelebb jobban figyelsz. És milyen napod volt?
- Nem volt rossz, semmiből se kaptam úgy igazán házit, csak Pintérnél.-vontam vállat. -Neked?
-Jajj, ne is mondd, az a nő! Nálunk is mindig ezzel fenyeget, de nálunk senki sem tanul neki.- nevetett.- De amúgy a napom egész jó volt.
-Nem történt semmi izgi?- kérdeztem kiváncsian, mert hát azt azért nehezen hiszem el, hogy semmisem történt náluk osztály szinten.
-Na várjál, gondolkozom. Te, tudod ki az a Bence?- kérdezte kis szünet után.
-Tőletek?
-Aha.
-Ja, sejtem. Miért?
-Akkora egy nyomorék!- kezdett röhögni.
-Naaa! Nem nyomorék senki!-szóltam rá azonnal.
-Jó bocsánat. De ő tényleg az.
Amint kimondta szúrosan néztem rá, mire azonnal visszaszívta amit mondott. Majd elmesélte miért. Valami olyasmi, hogy úgy parodizálta, csúfolta és járatta le az iskola legszigorúbb tanárát, hogy ott állt mögötte. Hát elég csúnya ezt mondani, de abban a pillanatban egyetértettem vele, vagyis én nem igazán a nyomorék szót használnám vele kapcsolatban, inkább a szerencsétlent.
-De miért nem szóltatok neki?-kérdeztem.
-Áhh, abba nem lett volna semmi poén.- röhögött tovább.
-De így meg szegény tökre beégett.
-És?! Minek szid tanárt suliba, főleg azt akivel a következő óránk lesz, szóval ezer százalék, hogy bejön.
-Ez is igaz.
-Naugye.- nevetett fel megint.
-Mizu skacok?- kiáltott oda hozzánk egy srác. Ha emlékezetem nem csal a mi sulinkba járt, és felettem volt egy évvel.- Megy a romantika?- kacsintott felénk, mire csak megforgattam a szemem.
-Úgy valahogy.- vigyorgott Marci és még át is karolt hozzá.
-Ahaa, azt látom.- röhögött, majd Marcihoz fordult.- Jössz ma?
-Szerintem igen, de nem ígérek semmit.
-Rendben, akkor majd lehet találkozunk! Na csá! Szia Emma.- kacsintott viccesen majd elillant mellölünk.
-Szia!-köszöntem el én is, bár fogalmam sincs a nevéről.-Honnan tudja a nevem?- fordultam nár Marcihoz.
-Gondolom a bátyádtól.-rántott vállat.-Elvégre osztálytársak.
-Hát még sose láttam a tesómmal.
-Én már igen úgyhogy nyugi.-nevetett.
-Jó.
-Na gyere Emi, inkább menjünk haza!- fordított irányba még mindig átkarolva és rajtam nevetve.
-És hova mész a sráccal?- kérdeztem arra utalva amit a különleges srác kérdezett.
-A parkba. Focizni. Régi haverok, akikkel ott lettünk jóba.
-Kriszéket is onnan ismered?
-Inkább a suliból, de volt már mikor összefutottunk velük ott is.
Már épp akartam kérdezni mikor megcsörrent a telefonom.
*Ismeretlen szám*
- Hallo?!- szóltam bele kicsit félve. Nem szeretem ezeket felvenni, de most úgy éreztem, hogy fel kell.
-Vigyázz mit csinálsz! Sose tudhatod ki lát meg! Vagy netán fotóz le!- röhögött bele egy hang. Próbáltam kivenni, fiú-e vagy lány, de sajnos a háttérzaj miatt elég nehéz volt.
-Ki maga?!- kérdeztem remegő hangon. Ki szórakozik?! Marci félő hangomat hallva azonnal kikapta a telefont a kezemből, majd a füléhez tette.
-Ki vagy te? Hm, mit akarsz Emmától?....Mi van?! Te normális vagy?!... Tudod mit, nem érdekel!- kiabálta és rátette a telefont.
-Na? Tudod ki volt?- suttogtam.
-Nem- túrt bele a hajába idegesen.- Gyere, veszünk egy új számot!-hadarta, és mintha valamit titkolt volna. Talán rájött ki volt a vonalba?! De az is lehet, hogy senki fontos. Csak valaki megakart szivatni. Vagy lehet tíz éves fiúk hülyéskedtek. Nem kell pánikolni!
Az utunk így már nem hazafelé tartott, hanem a legközelebbi telefonoshoz.
Egy bő fél óra után már a buszon ültünk hazafelé egy új telefonszámmal. Igyekeztem minden barátomnak dobni egy üzit, hogy tudják az új számom.

*Mara-Mira❣️*
Em?! Te vagy az?😱 Minek neked új szám?!🤔

*Én*
Igen én. Majd este elmesélem. Felhívlak!

*Mara-Mira❣️*
Ajánlom is! Puszii❤️😘

*Én*
😘

-Áh, végre itthon!- léptem be a bejárati ajtón nyomomban Marcival.
-El se hiszem basszus! Ezer százalék, hogy ma nem megyek már sehova.- röhögött fel.
-Tehát tervezel maradni?- fordultam felé nevetve.
-Ha nem baj.- mondta, majd küldött felém egy mosolyt, aminek szerintem egy lány nem tudna ellenállni.
-Nem, de szerintem Krisz is lassan haza ér.
-Szia Em!- kiáltotta a bátyám, mire hangosan felnevettünk.
-Azt hiszem erre mondják, hogy tehetség.- mondtam lazán Marcinak, mire csak nevetve megforgatta a szemét, és elindult az ajtóhoz.
-El ne hidd!-kiáltott még vissza, mire csak nevettem.
A fiúk felmentek Krisz szobájába, gondolom videójátékozni, én pedig felmentem a sajátomba és bekapcsoltam a gépem. Első dolgom volt felmenni, és meghallgatni a zenét. Mikor megtaláltam észrevettem mennyi komment érkezett alá. Gondoltam elolvasom.
"Ki a csaj Dávid?😉"
"Ez igen tesó!😌💪"
"Sokáig barátom!💪👌"
És még hasonló kommentek, ám válasz egyikre sem jött. Legalább 30 komment érkezett, de csak a végén állt ennyi Dávidtól.
" Hagyjon mindenki békén! Nincs semmiféle lány. Nem is volt, és nagyon remélem hogy nem is lesz!"
Amint ezt elolvastam a szívem darabokra tört.
Mi az hogy reméli nem is lesz?!
Sírva hívtam fel Marát....