Biztos vagy benne?

Váratlan fordulat

Emma szemszöge:
Úr. Isten! Nem hiszem el, hogy beszéltem Dáviddal telefonon. Jó igaz, nem engem akart hívni, sőt mikor Krisz kihangosította nem is akart velem beszélni, de akkor is! Utána még vagy negyed órát beszélgettünk. Csak ő meg én. Én meg ő.! Hát, nem térek napirendre! De úristen! Teljesen jó volt addig a beszélgetés amíg ki nem jelentette, hogy édes vagy! Ha akkor, az után nem hozom fel, -amit igazából tématerelésre akartam hozni- hogy fontos dologról kéne beszélnünk, akkor nem keveredünk el ahhoz a témához, hogy megint ki tetszik neki. Egy kis részem, csak egy minimális talán elhinné, hogy rám gondolt, de ahjj. Olyan nehéz ez. Végig, egész életemben amikor olvastam valami szerelmi történetet, vagy néztem egy sorozatot mindig tökre egyértelmű volt mindig. Gondolom mert ott ismerhettük  mindkét szereplő  szemszögét. Nade itt! Ez már nem olyan egyértelmű ha veled történik. Ezért is félek reménykedni ebben. Nade akkor miért mond néha olyanokat. Sokszor úgy beszél mintha odavissza lenne tőlem, de aztán ott vannak a régi szép emlékek mikor meg alig ismert meg.
-Letetted?- nyitott be Krisz.
-Igen.- sóhajtottam.
-Na mi az?! Mondott valami rosszat?!
- Nem dehogyis. Vagyis... nemtudom.
-Na mesélj!
-Olyan furcsa. Alig birok rajta sokszor eligazodni. Azt mondta most is, hogy ,,olyan édes vagy", akkor utána, hogy Edina csak hiba volt, és hogy neki igazából más tetszik. Na de ki?! Szerintem már ott tartottunk volna, hogy elmondja mikoris mondta hogy neki hirtelen le kell tennie. Tiszta gáz! Mondta volna meg, hogy nem ismerem vagy nem tudom. De ez a mennem kell szöveg...
-Hát én nem voltam itt, de én is beszéltem vele, és az apjával van. Ha azt mondta mennie kell biztos mennie is kellett. Lehet kijött az apja, vagy bekellett mennie. Nem lehet tudni, de az biztos, hogy nem le akart rázni. Azt ő nem így csinálja, egy. Kettő, téged egy millió százalék, hogy sosem akar lerázni magáról. Sőt, örül ha rátapadsz.
-Bolond vagy.- nevettem.
-Komolyan. Akit szeretünk, azt szeretjük a közelünkben tartani.
-Tessék?!
-Semmi.- ugrott fel Krisz az ágyamról, amire időközben leült, majd kikapva a telóját a kezemből kiment a szobámból.- Még annyit akartam, hogy menj fel Facere.
-Minek?!
-Nézd meg mit tett ki az urad!- kiáltott vissza a folyosóról.
-Nekem nincs uram!
-Még!- hangsúlyozta, majd teljesen ott hagyott egyedül.
-Ahjj..- sóhajtottam és felmentem Facere. Igazából tudtam milyen videóról beszél mindenki. Arról amelyiket egész rajz órán hallgattam, sőt egész nap. Már épp hallgattam volna meg, mikor felugrott egy olyan üzenet amit soha nem gondoltam volna, hogy az én telefonomon fogok látni.

*Dávid*
Hello!😁

Atyaég!! Nee!! Úristen! Nem, ez tuti nem igaz! Inkább leoldom a telefonom, és újra fel... és tényleg ott van.
-Víí!- sikítottam halkan, vagyis úgy halkan ha egy sikítást lehet halkan végezni.
Na de bakker, válaszolni kéne. -Hány perce írt?!- kérdeztem végülis magamtól. 1. Nos, hát az nem valami sok. Inkább várok még. Nehogy azt higgye erre vártam. Mert nem. Vagyis ma nem. Na mindegy. Mennyi ideje írt?! 2. Hát ez így nehéz lesz. Mindegy, lemegyek a hűtőig, kinyitom, és mire visszajövök eltelik annyi idő, hogy pont normális legyen megnézni.
-Indulás!- ugrottam fel az ágyról, és már siettem is az ajtóhoz.
Mikor leértem csak egy tvt néző Krisz volt ott.
-Mizu?- nézett rám fél szemmel, de a tvt nem elhanyagolva.
-Semmise, lejöttem. Csak úgy!- tettem hozzá gyorsan.
-Valami baj van?- fordult mostmár felém Krisz, és nagyon vizslatott a szemeivel.
- Velem?! Neem!
-Nagyon gázul hazudsz!- röhögött ki, majd felkelt a kanapéról, és elém állt.- Mi történt fönt?
-Semmi.
-Aha, látom. Be vagy zsongva teljesen.
-Nem is!- most hogy mondjam el neki, igen bevagyok, mert épp most írt rám életemben először a legjobb haverod. Ja, meg egyébként amúgy totál belevagyok zúgva, de ez nem gáz. Dehoogy!
-Ki az?!- mosolygott, az a baj, hogy túl jól ismer. -Az urad, mi?!
-Ne hívd már így! Légyszives...
-Jójó.- tette fel a kezeit.- De amúgy azt azért tisztázzuk, hogy ő is elmond nekem mindent, mit gondol, mit érez, mindent. Te is elmondhatsz..
-Én elmondok mindent..- kezdtem volna bele, de megállított.
-Tudom, de nem ilyen értelemben. Nem gáz nekem ha ti összejöttök. Tényleg. Figyelj, el se tudom mondani mennyire örülnék neki. Nem kellene mindig a hülye lányos hisztijét hallgatnom, és neked se kéne a búvalcseszett fejed néznem naphosszat.
-Kösz!- sziszegtem, végülis ilyen ez a testvéri szeretet.
-Nem rosszból de tényleg. Szóval mesélj!- könyökölt lányosan a konyha pultra.
-Azért ez ennyire nem izgi.- nevettem.
-Mit írt?!
-Szia.
-Ennyi?! Az.. nem semmi.- tette hozzá fél perc múlva.
-Lehet nem szerelmes levél, de már ez is valami.
-Igaz, és írtál neki vissza?
-Öö.. még nem. Gondoltam lejövök, kinyitom a hűtőt, visszamegyek és majd akkor válaszolok.
-Istenem.- forgatta meg a szemeit. - Szerintem menjél fel, és válaszolj! Egy kezdeményezés nem csak a lány részéről nehéz. A fiúnak is kell visszajelzés. Amit te most nem adsz meg. Ne is csodálkozz, ha nem ír utána. Vagy csak este.
-Basszus!
Azonnal felrohantam az emeletre, a szobámig meg sem álltam. Vajon mennyi idő telhetett el?!...16perc. Végülis az nem olyan sok. Nade inkább gyorsan válaszolok.