Külűr Krónikái

Második

 Braddock gyors, de gyakorlott mozdulatokkal előhúzott az iszákjából egy utolsó gránátot ajtókeret felső részéhez nyomta, és mikor annak alja hangos cuppanással az idegen fémhez simult, megfordult és a folyosó túlsó végében várakozó társaihoz rohant.

A nagydarab vordiak felemelte hosszú fejét és a levegőbe szimatolt, a hátán sorakozó szarupikkelyek halk csörgés kíséretében rezdültek össze, mikor az ajtó felé fordította az otromba gépágyút. Rowland megigazította a különböző színű bőrdarabkákból összevarrt földet seprő kabátját és magában már el is verte a szajréért kapott fizetséget. A mellette Cletos támasztotta a falat izmos vállával és a fegyverét tárazta. Vele szemközt egy Bogg nevű tsumiari toporgott, szürkésbarna bőrén nyálka réteg csillogott, fekete nagy szemei üresen meredtek a semmibe.

Ki a ruhájára festve, ki a bőrére tetoválva, de mindannyian a Zsigerelők acéllemezre harapó koponyáját viselték. Kivéve egy valakit.

– Lesz harc? – kérdezte ez a valaki a folyosó másik végéből.

Hátát a falnak vetetve álldogált, közben végig-végighúzott egy rongyot a zöld pikkelyes kezében tartott enyhén ívelt pengén. Keskeny ajka vérszomjas vigyorba húzódott, felfedve a szájában ülő hegyes fogakat.

– Ha szerencsénk lesz, akkor nem – mondta Braddock. – És ha harcra is kerülne sor, akkor maga hátul fog álldogálni és kivárja a végét. A bátyja utasítása.

Alkesh mosolya halványabb lett, de a szemei még vérszomjasabban lángoltak.

– A pengéim már szomjasak – suttogta, és egy szerelmes gyengédségével simított végig a kardon.

Braddock zsoldosként számtalan világra eljutott, számtalan faj egyedével találkozott és végzett velük. A larnok vérszomjáról szóló meséket túlzónak érezte, ameddig nem találkozott Akterral és nem látta a saját szemével hogy oldja meg a problémáit a nagyra nőtt zöld seggfej.

– Nem sokáig maradnak azok – mondta.

Hátrébb állt és megnyomta a távirányító gombját. Az ajtó keretre erősített gránátok fülsiketítő pukkanással dobták be az ajtót a mögötte lévő sötétségbe.

A csapat tagjai egyszerre emelték fel a fegyverüket támadásra számítva. A csendet szinte vágni lehetett, de nem mozdult semmi se az árnyékok között

– Én hatolok be előbb – mondta Braddock, – Broxor, Cletos velem jöttök. A többiek a hátvéd...

Elhallgatott, mikor Alkesh betolakodott a zseblámpák fénykörébe, félrelökve Rowlandet.

– Megyek én is– mondta, karmokban végződő ujjai összeszorultak és szétnyíltak.

– Mindig ők fedeznek – mondta Braddock, közben lopva a larn hátraívelő agykoponyájára nézett, és elképzelte, ahogy érett gyümölcsként robban darabokra. – Ők a legjobbak.

– Én vagyok a legjobb! – megbökte mutatóujjával a roncsvadász mellkasát. - Ha nem viszel magaddal elveszed tőlem a harc jogát. Ezzel megalázol, és az olyan lenne, mintha a bátyám hírét szennyeznéd be.

Braddock már felakarta arról világosítani a larnt, hogy mindig három bandatag lép be a szobába, olyan alakzatba amiben a zseblámpáik fénye bevilágítsa a sötét sarkokat. A fiatal larnok úgy viselkedtek, mint egy begőzölt dougulkakas.

A bal vállán megsajdult a régi sérülés, amit még egy venbilak energiabárd vágott annak idején. Mintha figyelmeztette volna, hogy a dühös larnok környékén hirtelen megszaporodnak a lefejezett és megcsonkított szerencsétlenek.