Külűr Krónikái

Tizedik

Erica megrázta a fejét, ahogy Hawkins leült a legszélső asztalhoz az üveg ital társaságában. A mindig mosolygó férfi arcáról lefagyott a mosoly. Jade azonban nem aggódott miatta, hisz a szemeiben még nem volt ott a tompaság, amit annyi reményvesztett ember szemében látott, helyette valami más csillogott. Hogy a remény e vagy a harag, nem tudta, de a lány tudta, hogy életben tartja az embert.

Hisz őt is életben tartotta.

Megtörölt egy újabb poharat, és a szárítóba nyomta. A szeme sarkából Trentre nézett. Rövid, világosbarna hajával és erőteljes arcvonásaival ellentétben állt Kane-el. A férfival, akinek bármikor kikaparná a szemét attól a naptól fogva, hogy ott hagyta őt pénz és remény nélkül egy határállomáson. Azt ígérte neki, hogy együtt fogják az Ostara óceánjainak mélyét gyémántok és rubintok után kutatva, amiből elég pénzük lesz, hogy biztonságban éljenek a Külűrben. Nem törődve a céges zsoldosokkal, kalózokkal és a bűnszervezetekkel, csak a kalandnak és egymásnak élve.

Belerántotta egy kalandba, aminek a végén itt moshatja a poharakat és töltheti a piát a roncsvadászoknak. Trent felé pillantott, és az első gondolata az volt, hogy behajtja annak a palacknak az árát.

Másrészt hogy szurkolt a férfinak, hogy összejöjjön a pénz arra a hajóra. És hogy úgy csinálja, hogy ne vesszen össze Neyyel. Az ő párosuk biztos pont volt az életébe, akik mindig ott voltak, ha valaki leállt vele balhézni egy ital ára vagy minősége miatt, és nem volt Daego a közelben.

Ekkor kicsapódott a lengőajtó, és egy vöröshajú lány lépett be rajta. Annyira elütött az asztaloknál az italukat kortyolgató vagy a hőstetteikkel hetvenkedő alakoktól, mint egy kölyökkutya egy shiwai savsárkányfészekben.

Válogasd meg kivel beszélsz - gondolta Erica akaratlanul is, ahogy a lány elindult az asztaloknál magukat Zsigerelőknek mondó suhancok felé. A tekintete ide-oda ugrált a bárban, támadástól tartva, de merev, határozottnak szánt léptekkel. Erica lemondóan megrázta a fejét, ahogy a talán - az ő nála - jobb sorsra érdemes lány egyszerűen odalép a kalandjaikkal hetvenkedő vagy a Fekete Gyöngy kiszolgálására panaszkodó kölykökhöz és szépen, nyugodtan beszélgetésbe elegyedik velük.

Biztos hallotta a beszélgetésüket. Hogy a Zsigerelők közé tartozónak gondolják magukat, vagy hogy a roncsokhoz szoktak kijárni. - gondolta, és áttörölte a kezében tartott poharat. Valaki lépjen közbe, mert ezt élve széttépik.

A tekintete a lány bal zsebéből kikandikáló tárcára tévedt, és elhúzta a száját. Odamehetne és egyszerűen kihúzhatná a tárcát, egy mozdulattal kivehetné a lány egységkártyáját és visszatehetné annak a zsebébe.

A francba is - gondolta, azzal kilökte a pultot a bár többi részétől elválasztó ajtót, a kezébe kapott egy tálcát és elindult az asztal felé. Közben egy pillantást vetett Hawkins felé, aki éppen teletöltötte a kezében lévő feles poharat. Intett neki a szemével, remélve, hogy a férfi nincs annyira elázva, hogy ne reagáljon rá.

Trent felnézett, és bólintott, mikor Jade az asztalnál ülő nő felé biccentett. Megszokott technika volt ez, hogy ha a pincérlány balhét szimatolt, és úgy érezte, hogy segítség kell. A bár három kidobója ismerte ezt a csöndes jelbeszédet. Hawkinsnak pedig megtanította, Neyynek pedig különös érzéke volt, hogy e nélkül lépjen közbe.

- Helló - lépett oda Jade a legkedvesebb mosolyát felvéve. A vöröshaju lány, aki talán pár évvel lehetett fiatalabb Ericánál gyanakodva nézett rá. - Láttam új vagy itt, és az első látogatóknak a ház mindig egy ingyenes, üdvözlő itallal kedveskedik.