Nem várt apaság

Epilógus

5 évvel később

Harry izgatottan toporgott a Kings Cross pályaudvaron a kilenc és háromnegyedik vágánynál. Apja mellette állt, és bátorítóan szorította meg a vállát. Igaz, hogy Harry utazott már a Roxfort Expresszel, de sosem azért, hogy elkezdje tanulmányait második otthonában. 
Ott állt mellettük Remus és Dora is, akik elkísérték őket az állomásra, míg kisfiukra, Teddyre Andromeda és Ted vigyáztak. Remus szorosan megölelte Harryt, majd kézen fogta feleségét, és Siriushoz sétáltak, hogy Harry beszélhessen az apjával.

Az idei év minden szempontból új lesz a Roxfortban. Harry, Draco és Dudley első éves lesz, és új Átváltoztatástan tanárt is kapnak a diákok, Sirius Black személyében. Minerva McGalagony, aki eddig a tárgyat oktatta, hazautazott, mivel édesanyját kellett ápolnia. Perselus csak remélni merte, hogy Sirius nem fog több bajt keverni, mint maguk a diákok. Azt el kellett ismerni, hogy Átváltoztatástanból kiváló volt a férfi, de a bajkeverést nem bírta kinőni. Nem is Sirius Black lenne, a Tekergők egyik alapítója, ha nem okozna folyton bajt.

Perselus és Harry felszálltak a Roxfort Expresszre, majd Harry megkereste Dudleyt, míg Perselus a tanárok számára fenntartott fülkék felé vette az irányt.
- Hali, Dud! – huppant le unokatestvére mellé Harry.
- Harry! Csakhogy ideértél! Már azt hittem el sem éred a vonatot – vigyorgott rá Dudley.
Ekkor kopogtattak a fülke ajtaján, majd belépett rajta Draco Malfoy.
- Sziasztok, srácok! – mosolygott rájuk a szőke fiú, majd lehuppant a két fiúval szemben.
- Helló! – viszonozták szinte egyszerre Harryék.
- Hogy telt a nyár? – kérdezte Draco.
- Én és apa ellátogattunk Jonathan bácsihoz – felelte Harry. Jonathan Prince ugyanis elköltözött Londonba. Nem azért, mert nem szeretett unokaöccsével, és unokájával lakni, pusztán a munkája – mint a Szent Mungó vezetője – megkívánta ezt a döntést. – Persze voltunk nyaralni is.
- Mi meg voltunk Olaszországban – válaszolta Dudley.
- Milyen volt Olaszország? – érdeklődött Harry.
- Vicces. Apa összekevert két olasz szót, így rossz helyre mentünk. Nem a szállodába, hanem az állomásra, mert a taxis félreértette. Anya eléggé kiakadt, de végül ő is csak nevetett az egészen.
A három fiú ezen jót nevetett. 

Halk kopogtatás törte meg a beszélgetést. Az ajtóban egy vörös hajú fiú és egy kócos barna hajú lány álldogált.
- Bocsi, fiúk, van még itt szabad hely? Tele van a vonat, és nem találtunk máshol helyet – kérdezte a lány.
- Persze, gyertek – intett nekik Draco.
- A nevem Hermione Granger. Örvendek! – mutatkozott be a lány. – Ő pedig itt mellettem Ron Weasley.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Én Harry Potter vagyok, ő itt mellettem Dudley Dursley, az unokaöcsém, a szőkeség pedig Draco Malfoy.
- Hé! – ágált Draco a szőkeség megnevezés miatt. – Szebben nem tudtál volna fogalmazni?
Jó hangulatban beszélgettek így öten. Még az sem zavarta őket – főleg Draco ellenkezhetett volna –, hogy Hermione mugliszármazású volt. Mióta a Malfoy család és Harry népes családja összebarátkozott, már nem tettek különbséget mugli és varázstudó között.
Néha-néha Perselus bekukkantott hozzájuk, hogy minden rendben van-e, hiszen mind Draco, mind Harry szeretett rosszban sántikálni. Sirius csak mosolygott a férfi elővigyázatosságán.

- És mi újság a testvéreddel, Draco? – kérdezte Dudley.
Dracónak ugyanis nemrégiben született egy kishúga, akit Christine Narcissa Malfoynak neveztek el a szülei. Szőke haja volt, és ugyanolyan ezüst szemei, mint Dracónak. A szőke fiú úgy védelmezte őt, mint egy testőr. Imádta kishúgát.
- Eszik, alszik – felelte egyszerűen Draco, mire a fülkében kitört a nevetés.
- Azért szerintem, a mindennapok nem ilyen egyszerűek egy kisbaba nevelésében – szólalt meg Hermione.
- Én csak ennyit fogtam fel belőle – rántotta meg a vállát Draco nemtörődöm módon, de ajkain mosoly bujkált, így a jelenlévők tudták, hogy csak eltereli a témát. – És nálatok, Dudley, mi újság?
- Anya már kicsit nehézkesen jár a nagy pocakja miatt.
- Miért? Várandós az anyukád? – kérdezte Ron.
- Igen. Bár ő nem a vér szerinti anyukám, én úgy szeretem, mintha az lenne.
- Nem tudjátok, kik lesznek a tanáraink? – kérdezte Hermione, aki épp a Roxfort Története könyvet lapozgatta elmélyülten. – A Roxfort által küldött tájékoztatóban és tárgylistán nem szerepelt egy professzor neve sem.
- Mi tudjuk – mosolygott Draco a kíváncsi lányra. – Legalábbis négyet mindenképpen.
- Ismeritek őket? – lepődött meg Hermione.
- Fura lenne, ha nem ismerném a saját apámat – kuncogta el magát Harry.
- Az édesapád a Roxfortban tanít? – ámult el Ron is.
- Nem édes, de igen, ott tanít – nevetett továbbra is Harry.
- Na, és milyen tanárok az apukáitok?
- Nem tudjuk.
- Hogyhogy?
- Hát... Apáról az rebesgetik, hogy a legszigorúbb és legtöbb büntetőmunkát kiosztó tanár a Roxfortban – felelt Harry. – Én nem így ismerem, de azt tudom, hogy valóban sokat követel néha.
- Várjunk! A te apád Perselus Piton? – sápadt el Ron.
- Igen. Ismered? – lepődött meg a zöld szemű fiú.
- Nem, de a testvéreim igen. A bátyáim sokszor mesélik, hogy mennyi pontot von le a házaktól, és hogy a diákok félnek tőle. Bár Bill szerint, aki szorgalmasan tanul, és nem csinál bajt, azt békén hagyja.
Harry ezen a kijelentésen jót kacagott, akárcsak Draco és Dudley.
- Lehet... – hagyta rá Harry. 
- Jaj nekem! – sóhajtott keservesen Ron.
- Ne legyél ennyire negatív, Ronald! – fedte meg Hermione a fiút.
- De hát Piton professzor a Roxfort réme! – kiáltotta Ron, majd bocsánatkérően nézett Harryre, akin nem látszott, hogy megsértődött volna. Ellenkezőleg. Annyira nevetett, hogy majdnem az ülés alatt kötött ki.