Nem várt apaság

6. fejezet

A Dursley házaspárral való találkozás nem is alakulhatott volna rosszabbul. Sirius nem várt nagy üdvrivalgást a két muglitól, de arra a töménytelen undorra, amit kapott, nem számított.

Vernon és Petunia Dursley-t a Mágiaügyi Minisztérium egyik zárolt emeltén helyezték el. Nem voltak rácsok, vagy dementorok körülöttük. Nem a legkényelmesebb hely volt számukra a szoba, melybe be voltak zárva, de Azkabanhoz képest ötcsillagos szálloda volt, állapította dühösen meg magában Sirius, mikor körülnézett. Viszonylag kényelmes ágyak, asztal, székek, rendes étkezés. Luxus, gondolta Sirius. Örülniük kellene, hogy egyáltalán életben maradtak. 

Amint Vernon Dursley meglátta a látogatóját, elvörösödött a méregtől. Fiát észre sem vette, mintha ott sem lett volna.
- Te! Te korcs! – ordította Siriusra. – Miattad vagyunk most itt, és volt képed idejönni?!
Az animágus meg se rezzent, ellenben Dudley, aki eddig a férfi háta mögött állt takarásban, annyira megijedt, hogy sírva fakadt.
A kisfiú sírására már Petunia is felfigyelt, és csodálkozó tekintettel nézett Siriusra.
A nő elindult kisfia felé, de az visszahátrált tőle. Petunia szeme könnybe lábadt gyermeke reakcióját látva. Vernon viszont még dühösebb lett.
- Ellenünk uszítottad a saját fiunkat, te bolond! – ordította Vernon Dursley.
- Ahogy én látom, nem kellett. Maguktól ijedt meg – szólalt meg Sirius fagyos hangon, majd magához ölelte a sírástól rázkódó Dudley-t.
- Ez is a korcs Potter hibája – füstölgött továbbra is Vernon. – Ha ő akkor megdöglött volna, mikor az a senkiházi megtámadta őket, most... – Befejezni azonban nem tudta, mert Sirius abban a pillanatban megragadta a ruhájánál fogva, és a falhoz lökte. Nem tudta maga Sirius sem, hogyan van benne ennyi erő, de a keresztfia iránti szeretete megnövelte azt.
- Ne merészeld ezért Harryt hibáztatni! Ti voltatok azok, akik bántottátok őt. A saját hibátok, hogy ide kerültetek. Mit árthatott nektek egy egyéves gyermek?!

Petunia meg sem mert szólalni. Nem akarta megijeszteni Dudley-t, de a férjét sem szerette volna magára haragítani. Elvégre össze vannak zárva, és szükségük van egymásra, ha túl akarnak lenni végre a büntetésükön.
Sirius alig fél percig tartotta a falhoz a kövér férfit, majd megvető fintorral eresztette el, és visszament Dudley mellé.
- El akarok menni – suttogta a kisfiú Siriusnak. 
A férfi lenézett a gyermekre, és mikor meglátta a könnyes barna szemeket, elhatározta, hogy nem engedi többet a két őrült muglit a közelébe, csak ha Dudley akarja, és nem fogják megbántani újra.
- Megyünk – válaszolta a gyermeknek, majd kopogtatott a szoba ajtaján, hogy kiengedjék őket.
- Kérlek, maradjatok még egy kicsit – szólalt meg Petunia esdekelve, arcán könnyek csorogtak végig. Hónapok óta nem látta egyetlen gyermekét, és a szíve sajdult belé, hogy ilyen összetörtnek láthatta. És mindez Vernon miatt van, a férje miatt, aki most is csak veszekedni volt képes, minthogy örülne fia látványának.
- Még te könyörögsz nekik, Petunia?! – förmedt rá feleségére a kövér férfi. – A körmünk alatti piszkot sem érdemli meg ez a… ez a… söpredék!

- Én ezt nem hallgatom tovább! – szakította félbe Vernon Dursley-t Sirius. – Ha ennyire leítéli a mágiát, és vele minden varázslót, akkor nem érdemli meg a saját fiát. Dudley jobb apát érdemel magánál, Dursley. Ez a kisfiú az – nézett le Dudley-ra –, aki miatt most itt vagyok. Az, hogy maga így áll hozzá a varázslathoz, bizonyítja azt, hogy a Wizengamot jól döntött, mikor elvette maguktól a fiút. Ki tudja, mit tettek volna szegény gyerekkel, ha megmutatkozik a varázsereje – mondta az animágus. Mágiája a dühtől ott vibrált körülötte. Míg a házaspárt Sirius mágiája szinte sütötte, addig Dudley egy jótékony ölelés formájában vette körül.
- Ez meg mit jelentsen!? – üvöltött még mindig torkaszakadtából Vernon, ami csak még keservesebb sírásra késztette az eddig is kiborult Dudley-t. – A mi fiunk nem korcs!
- Igaza van. Nem korcs! Ez a jelző inkább magukra illik, akik az emberi faj söpredékei. Dudley Dursley egy páratlanul okos és erős varázslógyermek, nem holmi korcs. – Ez volt Sirius utolsó szava a szülőkhöz, majd az ölébe vette a remegő Dudley-t, és kisétált a szobából. – Nincs semmi baj, kicsim – suttogta a kisfiúnak. – Tudom, hogy fáj... Átéltem én is, de majd jobb lesz – biztatta a gyermeket.