Nem várt apaság

5. fejezet

Apa. Perselusnak még percek múlva is fülében csengett ez az egy szó. Még soha nem gondolt úgy magára, mint valakinek az apja. Nem arról volt szó, hogy ne szeretett volna családot alapítani, de a magányosságban eltöltött évek rányomták bélyegüket az életére, a gondolataira. 
És most Harry Potter, a legnagyobb ellensége fia, mondta ki neki ezt a bűvös szót: APA. Rég elfeledett érzései újra a felszínre törtek. Hogy mennyire szeretett volna egy kisfiút vagy kislányt, aki tiszta szívből szereti. Rá kellett jönnie arra, hogy ő is úgy tekint erre a kócos hajú, szeleburdi gyermekre, mintha a fia lenne. 
Mikor iskolások voltak Lilyvel, gyakran beszélgettek arról, hogyan is képzelik el a jövőjüket. Család, szerető társ, gyerekek. Ő kicsit szkeptikusan állt a társ témához, de Lily biztatta, hogy egyszer ő is megtalálja az igazit. Meg is találta, csak sajnos a háború, a Sötét Nagyúr elvette tőle, és vele együtt a reményt is egy gyermekre.
Mikor beállt a halálfalók közé kémkedni, Perselusnak határozottan az volt a véleménye, hogy annak a tortúrának, amin neki végig kell mennie, hogy megvédhesse egyetlen barátját, senkit nem fog kitenni. Lily csak mosolygott, és hozzátette, hogy a szerelmet, a szeretet nem lehet szabályozni, ha rátalál, ne ellenkezzen. Igaza is volt Lilynek. Csak éppen azt felejtette el megemlíteni, hogy a szerelmed elvesztése mennyire fáj. Hogy úgy érzed kiszakítottak egy darabot a szívedből, és azt az űrt már semmi sem tudja beforrasztani. 
De aztán jött Harry. A kisfiú reménnyel teli szemei, feltétlen bizalma újra dobogásra késztette tudatosan jéggé fagyasztott szívét. Nem azonnal, hanem lassan, lépésről lépésre került hozzá közelebb

Miután Perselus magához tért merengéséből, visszaölelte a kisfiút, majd kedvesen simogatta a sírástól rázkódó Harryt.
- Nincs mit, kisfiam - suttogta a gyermek fülébe, úgy, hogy csak ő hallja. Még nem állt készen arra, hogy mások előtt is kimondja hangosan: kisfiam.
Harry megremegett a boldogságtól, hogy van végre apukája, aki szereti. Ő már régóta így tekintett a bájitalmesterre, de eddig hangosan nem merte kimondani. Félt az elutasítástól, hiszen Dursley-ék felé is mindig nyitott volt. És mit kapott? Verést, szidást. Semmi megköszönni valót.
A többiek könnyes szemmel figyelték a jelenetet, melynek szemtanúi voltak. Mindannyian azon a véleményen voltak, hogy a két sanyarú sorsú varázsló megérdemli már a boldogságot.

**********

Januárban újabb esemény rázta fel a társaságot, ugyanis kilencedikén volt Perselus Piton születésnapja. A férfi már előre felhívta a figyelmüket arra, hogy semmi szüksége nincs az ünneplésre, sem ajándékokra, és más hasznavehetetlen tárgyra.
Szavai azonban süket fülekre találtak. Jonathan – hogy elkerüljék a lebukás veszélyét – aznap elcsalta Perselust egy bájital előadásra, amire a férfi egyáltalán nem akart elmenni, de nagybátyját sem akarta megsérteni. Nate nagyszerűen adta elő, hogy mennyire fontos neki, hogy a bájitalmester elkísérje az előadásra. 
A témát egész érdekesnek találta Perselus, de azért nem felejtett el morogni, ha valamiben nem értett egyet az előadóval, így az prezentáció hamar átment Perselus-előadó párharcba. A Mardekár ház fejével szemben azonban nem lehetett győzni. Kora legfiatalabb bájitalmestere volt, a bájitalok készítése és azok kutatása már-már vele született adottsága volt.
Jonathan nagyon jól mulatott. Ő tudta, hogy ez lesz. Éppen ezért hozta unokaöccsét ide, mert a vita hevében nem kérdezősködött, hogy mit művelnek a lakosztályában Blackék.
Addig is elő tudják készíteni a többiek a lakosztályt egy kis születésnapi összejövetelre.

Mikor Perselus és Jonathan visszaértek, a bájitalmester döbbenten nézett szét lakosztálya nappalijában. Nem volt átrendezve, csak néhány szalag és csomag jelezte, hogy itt most ünneplés lesz.
- Ez... - Most fordult elő először, hogy Piton professzor nem talált szavakat.
Mielőtt még Perselus kifakadt volna - már ha egyáltalán akart volna -, Dumbledore igazgató szólalt meg.
- Boldog születésnapot, drága fiam! - mosolygott a fiatalabbra.
Szavait rögtön követték a többiek is, és kórusban köszöntötték a férfit.
Nem volt sok vendég, csak azok, akik közel álltak mind Harryhez, mind Perselushoz. Julie, Sirius és Dudley, Remus és Dora, Dumbledore igazgató, a Malfoy csalás és Jonathan. A bájitalmester nem mutatta ki, de jólesett neki a törődés. Arca semleges volt, így a többiek nem vettek észre Perseluson semmilyen érzelmet, esetleg viszolygást a dologtól.
Perselus halkan megköszönte mindenkinek az ajándékokat, majd mély csendbe burkolózva figyelte a beszélgető társaságot. Nem érezte a szokott elutasító hangulatot, amely eluralkodott rajta, ha emberek vették körbe. Talán azért, mert a megjelentek már a családjának tagjai voltak, nem csak egy összeverbuvált társaság. Idővel feloldódott a bájitalmester is, és beszédbe elegyedett a többiekkel, míg Harry lefoglalta Dudley és Draco, így a kisfiú nem tudott apja nyakában lógni.