FRIENDZONE

2.

Delaney

 Éles hangra riadok fel és azonnal az éjjeliszekrényen heverő telefonomért nyúlok. Egy pillanatig gondolkodok rajta, hogy nyomjam le vagy egészegyszerűen vágjam a falhoz a vadonatúj készüléket. Végül inkább csak megnyomom rajta a szundi gombot, hiszen mindössze egy hete kaptam ajándékba a nagynénémtől és nem lenne valami hálás dolog máris összetörni. Hatalmas lépés ez számomra, ugyanis ha valami felébreszt, máskor gondolkodás nélkül törném össze. Ha ez egy személy, akkor őt is.

Nyöszörögve fordulok a másik oldalamra és már éppen aludnék vissza, amikor az ajtó nyitódása zavar meg.

- Te még mindig ágyban vagy? Egy óra múlva kezdődik az órád – hallom meg Laura hangját. – Nekem csak tízkor lesz, de inkább felkeltem két órával korábban, hogy ne kelljen kapkodnom. Ez mégiscsak az első nap – hadarja izgatottan, miközben hallom, ahogy pakolászik.

- Laura még egy szó és nem éled meg az első órádat az egyetemen – morgok álmosan.

- Ne csináld már, tök jó lesz. Mázlid volt, hogy elfogadtak mindent, amit a másik egyetemről hoztál. Mármint a vizsgákat meg mindent. Meghallgatásod neked is volt vagy arra sem kellett bejönnöd? Annyira király, hogy másodéves vagy. Szerinted nekünk lehetnek közös óráink? Attól hogy én első éves vagyok, szerintem lehetnek. Te mióta is táncolsz? Én még csak három éve, de egyszerűen imádom.

Sóhajtva felülök az ágyban és pislogás nélkül nézek Laurára, aki a komódja fiókjában kutakodik. Fogalmam sincs, hogy valaki hogy tud ennyit beszélni összevissza, ráadásul korán reggel.

Tudva, hogy ebből már nem lesz visszaalvás, inkább felkelek, belebújok a papucsomba és magamhoz ragadom a tisztálkodási szereimet, a törülközőmet és a kikészített ruhámat.

- Nekem is volt meghallgatásom és hat éves korom óta táncolok – válaszolok kábán arra a két dologra, amire emlékszem a mondandójából.

- Szent szar, akkor te már... hány éves is vagy most?

- Húsz.

Sóvárogva pillantok az ajtó felé, arra várva, hogy Laura mikor fejezi be ezt a beszélgetést. Tekintve, hogy éppen leesett állal bámul rám és a szemeiben ezer kérdés csillan, ebben az évszázadban nem hiszem.

- Basszus. Tizennégy éve? Akkor egy csomó mindent tanulhatok tőled – kezd tapsikolni boldogan. – Úristen Della. Ígérd meg, hogy a hétvégén elmegyünk együtt valahová és jobban megismerjük egymást – kér meg csillogó szemekkel. – Tudom, hogy nem vagy egy társasági ember és jobban szeretsz csak úgy magadban elleni. Észrevettem, pedig még csak tegnap óta ismerlek, ha azt a nyári estét nem vesszük bele. De nagyon szeretnélek jobban megismerni és úgy érzem, hogy lehetünk akár legjobb barátnők is.

- Bocs, de dolgom van a hétvégén – utasítom vissza azonnal az ajánlatot. Laura pár másodpercig csak bámul rám, végül sóhajtva elfordul és tovább pakolászik. – Egyébként mit tudsz a szobatársunkról? – mutatok a rózsaszín, bevetett ágynemű irányába, hogy egy kicsit eltereljem a témát.

Tegnap el is felejtettem megkérdezi Laurát a harmadik személyről, aki a szobánkban lakik. Pedig hallottam, ahogy Garethnek mesélt róla. A számomra egyelőre ismeretlen lány az első éjszakát nem töltötte a kolesz szobában én így még mindig nem ismerem.

- Ő nagyon kedves – kezdi és érzem, ahogy kihangsúlyozza az utolsó szót. - Gloriának hívják. Tegnap csak kipakolta a cuccait, hogy később ne legyen vele gondja, de csak holnap délután fog visszajönni. Haza kellett még mennie valami fontos ügy miatt – vonogatja a vállát.