Crazy In Love - Teen Wolf fanfiction (STEREK)

11.Ne hunyd le a szemed!

Már annyira erőtlennek éreztem magam, a szememet se tudtam nyitva tartani. Arra gondoltam talán egy hosszú álomra hajtom a fejem, amiből talán fel sem ébredek. Kezdtem megbékélni azzal, hogy talán így kell lennie és itt a vége.

De egyszerűen..valami nem hagyott megnyugodni. Nem mehetek csak úgy el, egyszerűen nem választhatom a könnyebb utat.

De egyenlőre még fel kellene kelnem és cselekedni..
Hason kúszva megpróbáltam eljutni a konyhapultig, hátha abba kapaszkodva lábra állhatok.

Ahogy vonszoltam magam a földön egyre több vért láttam magam körül.
Elborzasztó volt.

Lassan elértem a konyhapultot. Kinyitottam az ott lévő felső fiókot, majd megpróbáltam felhúzni magam.

A fájdalom viszont kezdett elviselhetetlenné válni. A golyó még mindig bennem volt. A fejem pedig iszonyatosan fájt.

Kapaszkodni próbáltam, minden erőmet bevetve sikerült valahogy megemelkednem. Közben kieresztettem pár szenvedéssel teli nyögést a torkomon. A fogaimat összeszorítva, remegve végül sikerült feltápászkodnom.

Most el kell állítanom a vérzést, mert így nem tehetek semmit... Előbb véreznék el minthogy megtaláljam Dereket és azt a barmot aki kiütötte.

A tőlem ebben a helyzetben lehetséges leggyorsabb tempóban odacsoszogtam az egyik szekrényhez, keresni akármit amivel legalább egy kicsit javíthatok a helyzetemen.
Akármi jó lenne fásli, ragtapasz, bármi...

-A fenébe..- hihetetlenül ideges voltam, nem találtam semmit sem...

Attúrtam mindent, de egy kis köteg fáslin kívül nem találtam mást.

Megálltam,.. próbáltam megnyugodni, kitalálni valamit.
Ekkor hirtelen eszembe jutott...

Ahogy csak tudtam kisiettem a ház elé és kinyitottam a Jeep csomagtartóját.

-Igeen, ezaz!!- vettem elő megkönnyebbülve a jó öreg szigszalagot. Lehuppantam a nyitott csomagtartó szélére és azt a kis tekercsnyi fáslit a sebre helyeztem, amit megpróbáltam a szigszalaggal szorosan odaerősíteni.
Nagyon nagy fájdalmaim voltak.

Ne aggódj Derek...sietek. Nem lesz semmi baj.

Mikor úgy éreztem ennél többet nem tehetek bepattantam a kormány mögé és mint az őrült, repesztettem.

Már vagy százra is felgyorsíthattam.
Nem érdekelt semmi sem..

Habár azt még nem tudtam hova is menjek...De az események egyre inkább kényszerítettek arra, hogy hívjam Scottot.

Így hát az ő házuk irányába vettem a kanyart.

Hajtanom kell, ha azt akarom hogy én is és Derek is túlélhessük.

Egyre nehezebben kapok levegőt...a fájdalom pedig erősödik..Nyugodj meg Stiles! ..menni fog..Meg kell tenned Derek-ért.

Hirtelen szírénát hallottam.
-Ezt nem hiszem el!- ordítottam fel idegesen, majd püfölni kezdtem a kormányt.- ROHADT ÉLETBE!!
Apa miért pont most!!?

A visszapillantóból láttam a rendőrautóban apám aggódó és dühös tekintetét.
Akármennyire is szerettem volna..nem állhattam meg.
Rátapostam a gázpedálra és próbáltam nem visszanézni közben.

Már közel jártam a házhoz, remélve, hogy Scott-ot otthon találom.
Apám pedig még mindig a nyomomban.

Időközben ránéztem a sebre. Aggódva vettem észre, hogy már kezdett átázni a kötés.

-BASSZUS!!- ordítottam fel hirtelen.
Rettentően nagy volt a fájdalom.

De megpillantottam Scotték házát.
Abban a pillanatban rátapostam a fékre, majd pár métert farolva megálltam. És apám is.

Kipattantam a kocsibol és keservesen, fájdalmasan ordibálni kezdtem.
-SCOTT!!!...SCOTT!- és közben amilyen gyorsan tudtam sántikáltam a bejárati ajtó felé.

Közben apám is kiszállt és rohanni kezdett utánam.
-STILES!! ÁLJ MEG FIAM! AZONNAL GYERE IDE!!- kiabált rám teli torokból.

Próbáltam lehagyni apámat, de nyilván esélyem se volt.

A kezemet a sebre szorítva próbaltam haladni.
Ekkor megragadta a karomat és elrántott magafelé,én pedig eröszakosan próbáltam lefejteni a szorítását a csuklómról.
-Apa eressz! Kérlek!..- mondtam neki elcsuklott hangon.

-Mi a fene foylik itt Stiles? Miert csinálod ezt?!!

Közben Scott ajtót nyitott és értetlen arcal figyelte az eseményeket.
-Stiles? Mr.Stilinski?

Úgy éreztem, hogy az idegösszeomlás szélén állok.

A mellkasom szúr, a seb éget, a fejem fáj..

Maradék erőmmel, ellöktem magamtól apát és Scott felé vettem az irányt, ő pedig felém közeledett.

Nem sokkal Scott lábai előtt a földre rogytam. Felkiáltottam, annyira erősen égett és szúrt egyszerre a golyó a testemben, hogy nem bírtam már tovább.

Apám velem kuporodott a földre Sottal együtt.

-Stiles!!??- kiáltotta Scott aggódva

-Fiam??!!

Tanácstalanul a hátamra fordítottak.
Segíteni próbáltak, le voltak sokkolva, fogalmuk sem volt arról, hogy mi történik.

Erőtlenül kapkodtam a levegő után.
És közben szorítottam le a sebet.

-Stiles, mi a baj? Pánikroham?-kérdezte Scoott, de szerintem ő is látott már mikor pánikrohamom volt, tudhatta, hogy ez több annál.

Az általam készített kötés nem volt túl hosszú életű. A szigszalag nem engedte át a vért, de lassacskán átázott és alóla kezdett el szivárogni.

Scott felfigyelt a vér szagára.
Felrántotta a pólómat, rátalált a kötésre és az alatta lecsorgó vérre a hasamon.

-Te jó ég Stiles! Te vérzel!-döbbent meg apám hirtelen.-Be kell vinnünk a kórházba!

Falkaptak és óvatosan beemeltek a kocsiba, majd lefektettek a hátsó ülésre.

Beültünk mindannyian és elindultunk a korház felé.

Csak feküdtem ott hátul. Figyeltem apám arcát, idegesen nyomta a gáz pedált és közben már majdnem vizet facsart a kormányból.

Nem tudtam mi lesz,..féltem..  estem. Még mindig gyötört a fájdalom.
Belegondoltam, hogy mi is történik igazából.

Komolyan haldoklom.
Derek sehol,..és apám arcát látva méginkább eldőlt bennem, hogy ki kell tartanom. Nem veszíthet el engem is. Akkor már végleg halott lenne lelkileg....összeroppanna. Csak én vagyok neki senki más.

De annyira nehéz ébren maradni. Ez a különös érzés...,ahogy ez a gyötrő rémálom próbál magával ragadni.

Egyre mélyebbek a pillantásaim. A pánikrohamom elmúlt..a szívverésem lassul..a szemhéjjam lassan lecsukódik.

-Stiles, nehogy lehunyd a szemed!!Ébren kell maradnod, hallod!!??Mindjárt odaérünk a kórházba!!
STILES!! - apám keservesen határozott hangját hallva,..végiggurult egy könnycsepp az arcomon.

Fekve figyeltem a kocsi ablakon a mellettünk gyorsan elhaladó fákat, házakat, az eget. Próbáltam arra koncentrálni és ébren maradni...

NEM HUNYHATOM LE A SZEMEM!