Vérző Szárnyak (Pillangó 3.évad)

5.: Different World

Ijedten bámultam a képernyőt. A lány nem csak úgy énekelt.

"- Miért ezt a dalt választottad?" - kérdezte tőle Gangro, amikor tegnap bementem. Ez azt jelenti, hogy nem csak azt énekli, ami éppen eszébe jut. Hiszen megszakított egy másik dalt. I know I'm not alone... Tudja, hogy itt vagyok. De hogyan?
- Tudom, hogy ismered - szólalt meg rekedtes hangon. Már nem volt annyira hallható rajta, mint tegnap, de egy kicsit még be volt rekedve.
Nem mertem válaszolni. Biztosan csak tippel. Azt hiszi, Dr. Yoon otthagyott valamit, vagy nem tudom...
- Hahó - nézett a kamerába szomorúan - Válaszolj!
Még mindig csendben figyeltem a monitort, abban reménykedve, hátha feladja, de nem így lett.
- Kérlek! - nyafogott - Ne hagyj válasz nélkül!
- Jézus - sóhajtottam halkan, amikor felismertem, hogy egy igazi apuci pici lányával van dolgom.
- Ez az! - térdelt fel - Köszönöm!
- Most mi bajod van? - kérdeztem elfojtott hangon.
- This is not the world we had in mind... - hallgatott el a sor végén. Olyan reményteli tekintettel bámult a kamerába, hogy úgy éreztem, a szerencsétlen életem a hülye húgommal és a bunkó barátaimmal a lehető legjobb, amit kívánhatok. Nem tudom, a lány mióta lehet bezárva ebben az üres szobában, de látszik rajta, hogy nem tegnap hozták ide. A szeme tele volt reménnyel, a mosolya viszont hamisabb volt mindennél, amit eddigi életemben láttam. Olyan volt, mint egy árva kisgyerek, aki meglát egy felnőttet, aki befogadhatná. Megszakad a szivem.
Mégsem mertem folytatni.
- But we got time and... - hallgatott el. Enyhén könnyes szemmel. Hamis mosollyal.
- And we are stuck on answers we can't find - folytattam a dalt, mire minden hamisság eltűnt belőle.
- But we got time - túrt a hajába (vagyis inkább simított végig rajta kisöpörve az arcából) , majd elnevette magát - Jó tudni, hogy manapság még ismerik ezt a számot.
- Én minden Alan Walker számot ismerek - okítottam - Mióta vagy itt? - csúszott ki a számon.
- Nem tudom - vont vállat - Nem számoltam. De... miért is?
- Ja csak... - kerestem kifogást - tudni akartam. Mert ha annyi ideje vagy itt, akkor biztosan nem ismersz pár új számot.
- Ügyes - mosolygott ravaszan a kamerába - Pedig azt hittem, a név befolyásolja a viselkedést.
- Tessék? - értetlenkedtem.
- Te beszél kóreai? - ingatta a fejét - Eddig úgy tudtam, hogy a jeong-jig-han kifejezés őszintét jelent. Vagy én tudom rosszul?
Teljesen lefagytam. Honnan tudja a nevem?! És azt, hogy hazudok?! Próbáltam minél gyorsabban kiagyalni valamit, de nagyon nehéz volt. Ekkor pillantottam meg a kis cetlit a monitor szélén.
- Jól tudtad - válaszoltam - De akkor sem értem. Mi köze van itt névnek, meg úgy unblock mi köze van ehhez?
- Eh? - döntötte oldalra a fejét.
- Tudod mit? Felejtsük el - tereltem a témát - Yuran vagyok. Akit a múltkor felismertél.
- Tudom - kuncogott fel.
- És? - haboztam - Te ki vagy?
- Mint azt a nagybátyjádtól és Dr. Yoontól tudhatod - váltott át törökülésbe - én vagyok a 2-24-es beteg.
- Eddig oké - forgattam a szemem - De mi a neved?
- Hát, amennyi gyógyszert kaptam itt, csoda hogy arra emlékszem, hogy lány vagyok - nevetett - Szerinted? Milyen név illene hozzám?
- Nem tudom - vizslattam őt erőteljesebben.
- Nevezz el! - csillant fel ismét a szeme. Olyan... Gyermeki.
- Szerintem... valami angolos - gondolkodtam - Anna?
- Az kóreais is - nyújtotta ki a nyelvét, közben hosszan lehunyva a bal szemét.
- Hahj... Izabell? - vetettem fel.
- Ez jobb - értett egyet - Olyan előkelő... Tetszik.
- Ezt megbeszéltük - biccentettem - Hány éves is vagy? - érdeklődtem.
- Ha azóta nem volt szülinapom, akkor leragadtam a tizennyolcnál - vont vállát - Szóval egy korban vagyunk. Te jársz még iskolába?
- Már nem - hazudtam - 23 évesen hova járjak?
- Egyetemre - nevette el magát - Én is oda készültem.
- Mi akadályozott meg? - próbáltam megtudni, hogy került ide.
- Ez a hely - emelte fel téli kesztyűbe bugyolált kezeit körbemutató mozdulattal.
- Miért hoztak ide? - tapintottam a lényegre.
- Ki emlékszik arra? - terült el a földön - Amire emlékszem az gyógyszer. Rohadt sok gyógyszer. De azokat is már itt kaptam.
- Semmire sem emlékszel a régi életedből? - lepődtem meg.
- Dehogynem - ült fel sértődötten - Volt egy nagyon közeli barátom. Erre emlékszem.
- Tényleg? - könyököltem az asztalra - Hogy hívták?
- Basszus, Jighan! - csattant fel - Mennyi az esély arra, hogy ha a sajátomra nem, egy másik barátom nevére pont emlékezni fogok?! Azt hittem ennél okosabb vagy!
- Nyugi - húztam be a nyakam - Bocsánat. Elfelejtettem. Biztos nem emlékszel, miért vagy itt? - próbáltam meg mégegyszer, utoljára.
- Sajnálom - ingatta a fejét, majd hirtelen felkapta azt - Ott kell lennie az aktámnak.
- Tessék? - emelkedtem fel, reflexből körbe nézve az asztalon.
- Ott kell lennie papíroknak. Az egyik lehet az én aktám. Abban benne kell lennie a behozatalom okának, idejének, de még a nevem is benne van! Asszem...
- Itt csak jegyzetek vannak - futtattam végig rajtuk a tekintetem - Mindegyiken 2-24-esként vagy megemlítve.
- Na, az fasza - dőlt el megint - Egyszer lenne esélyem, megtudni, hogy ki is vagyok, erre...
- Nyugi - sóhajtottam - Megtalállak.
- Ígéred? - pattant fel.
- Ígérem - biccentettem - Ha kell, feltöröm a gépet is.
- Ez kedves - hatódott meg - Igazából - váltott témát - jó veled beszélni, meg minden, de most szerintem kukázz ki és húzz a picsába, mielőtt valaki bejön.
- Azt mondod? - pillantottam a fehér vasajtó felé.
- Dr. Jeong véletlenül bekapcsolva hagyta a mikrofont - vallotta be - És amikor meghallottam, hogy bejöttél, megörültem, hogy nem csak agyturkászokkal van lehetőségem beszélni. De nem szeretném, hogy miattam kerülj bajba. Szóval menj.
- Igaz - kaptam ki gyorsan a teli zsákot a kis vaskosárból, majd összekaparva a leülepedett port kiindultam.
- Jighan! - szólt váratlanul.
- Hm? - fordultam vissza, de amikor realizáltam, próbáltam menteni a helyzetet - Már mondtam, hogy nem tudo-...
- Ne próbáld már tagadni! - csattant fel - Most kezdjem el sorolni?
- Mit? - engedtem el a kuka figantyúját.
- 1. Amikor azt mondtam, 'a nagybátyjádtól és Dr. Yoontól tudhatod', nem mondtad, hogy Dr. Jeong nem is a nagybátyjád. 2. Amikor azt mondtam, 'basszus Jighan', nem javította ki Yuranra. Pláne, hogy tegnap még nem is ez volt a neved a doki szerint. Hadd idézzek: 'Yureon 23 éves, ez az első állása, ezért bizonytalan'. Úgy tűnik, valamit félreolvastál. Ennyire csúnyán ír?
- Mi...
- Nem, csak te, a te 178 centiddel, 62 kilóddal, 18 éveddel 3 hónapoddal és 12 napoddal, a bunkó barátaiddal és egyszem húgoddal, Jighan.
- Mi vagy te? - ráncoltam a homlokom, amikor gyorsan átszámolva rájöttem, hogy tényleg pontosan mondta az életkorom.
- Csak egy lány - váltott furcsán lágy hangnemre - Egy lány, aki mindent tud rólad, Jeong Jighan.
- Ez rohadt creepy - kezdtem benyomni a kódot, de ismét megszólalt.
- Igazából csak annyit akartam mondani, hogy mielőtt kimész, azért kapcsold ki a mikrofont - emlékeztetett.
- Basszus - csaptam a homlokomra. Visszaléptem az asztalhoz, majd megnyomtam a kis, piros gombot. Az aprócska lámpa kialudt, jelezve: már nem hall engem.
- Sajnálom, hogy a frászt hoztam rád - mondta még utoljára a hangfalból - Csak... Nem tudom mennyi ideje nem beszéltem már mással az orvosokon kívül. Remélem, holnap is tudunk beszélni... Habár teljesen megértem, ha már soha többet nem akarsz majd látni... Még egyszer bocsánat. Amúgy... Lehet, már nem hallod, de szeretném ha tudnád, hogy nem is vagyok annyira okos, mint amilyennek mutatom magam. Én csak barátokat akarok. Sajnálom...
Döbbentem figyeltem, ahogy lassan odapél az egyik sarokhoz, majd háttal annak lecsúszik. A karjait a felhúzott térdeire tette, megölelve azokat, aztán pár pillanattal később énekelni kezdett.
- Isn't it lovely, all alone... Heart made of glass, my mind of stone...
A szeme üres volt. Olyan volt, mintha meghalt volna. De énekelt. Ez volt az a pont, ahol teljesen összezavarodtam. Majd otthon értelmezem. Most sietnem kell.