Vérző Szárnyak (Pillangó 3.évad)

13.: Hit List

Namjoon és Chingu meredten bámultak rám. Ha tudtam volna, hogy nem tudnak Taehyung ideköltözéséről, akkor nem is említem meg. Persze, mindig egy ekkora szerencsétlennek kell lennem. Igazából nem csalódtam, szóval nem vesztettem sokat.
- Ez vicces - nevettem kínosan - Igazából úgy volt, hogy tegnap a portás azt mondta, minek átmenni, ha alig van kosz meg ilyenek? Segítettem neki a regisztrációval, és a lapok között volt valaki, aki, izé, akiről Chingu sokat áradozott, meg te is, öhm, együtt éltél vele meg minden...
- Kit regisztráltál?! - emelte meg egy kicsit a hangját Namjoon, amitől akaratlanul is összerezzentem.
- Kim Taehyung - böktem ki, mire mindkettejük szeme tágra nyílt - A-amnéziája van. Vegyes kezelést kap.
- Ez ijesztő - törte meg a gondolkodó csendet a lány - Először Namjoon, aztán Yoongi, most Taehyung... Mint valami paradoxon, vagy nem tudom.
- Tudod egyáltalán mit jelent az a szó? - kérdőjeleztem meg - Habár részben igazad van. Ez tényleg furcsa.
- Hogyan... Mitől lett amnéziája? - érdeklődött az osztálytársam a csapattagnál.
- Fejbe vágták egy ajtóval - válaszolt az idősebb.
- Ez elég viccesen hangzik - jegyeztem meg.
- Pedig egyáltalán nem volt az - ingatta a fejét - Meg volt sérülve a lába. Nem tudott időben arrébb lépni, amikor hirtelen kicsapódott az ajtó.
- Ki jött be olyan lendülettel? - ráncolta a homlokát a lány - Hoseok?
- Ez most lényegtelen - legyintett az orvos - Jobban megsérült akkor, mint gondoltuk.
- Csak nem te mentél be azon az ajtón? - pislogtam.
- Dehogy! - ellenkezett - Ha én lettem volna, akkor megmondtam volna. Lényegtelen. Rossz emlékek. Annyit tudok mondani, hogy az volt az utolsó nap, amikor még együtt volt a banda, úgy tényleg.
- Ez szomorú - konyult le Chingu szája - Szívesen visszapörgetném az időt.
- Én is, hidd el - sóhajtott az orvos - Nekem hamarosan kezdődik a következő kezelésem. Jighan, úgy hallottam már ismered Reonheet.
- Uram Atyám kérlek ne - dörzsöltem meg az arcom.
- Ki az a Reonhee? - csapott le rám az osztálytársam.
- Egy bipoláris lány, aki teljesen rám van függve - borzongtam.
- Rád még az ebola se függne - forgatta a szemét.
- Legalább távol tudnám vele tartani az embereket és kockulhatnék amennyit csak akarok - vontam vállat.
- Ha megengeditek - kezdett el hátrálni Namjoon, majd az egyik ajtóhoz sietett.
- Nem vagy vicces - duzzogott Chingu - Nem fulladsz meg, aztán nem törik be az egész koponyád, és még az ebloával is jóba vagy-...
- Sh - tapasztottam be a száját, amikor kinyílt egy ajtó. Nem az, amin az előbb a férfi bement, hanem egy kicsit távolabbi. A halványsárga egyenruhás őr kivezette az 1-42-es számú beteget. Szó nélkül az osztálytársamat a falhoz rántottam, mutatva, hogy maradjon csendben. A bekötött szemű fiú teljes nyugodtsággal sétált el mellettünk. Abban reménykedtem, hogy legalább most sikerül észrevétlennek maradnunk előtte, ám Chinguban nem tudom mi zajlhatott le, de egy, a kelleténél nagyobb levegőt vett. Talán beindult a srácra, legalábbis az ilyen lányokból kinézem, és azt is, hogy ez ilyenkor a reakciójuk.
1-42-es megtorpant. Fejét a válla felett oldalra fordította, mintha ránk nézne, majd egy megnyerő mosollyal az arcán nyelésre késztette a lányt. Huh, ez elég félreérthetően hangzik.
- Mi van itt, cserkésztábor? - kérdezte rekedt hangon - Egyre többen vagytok.
- Kussolj! - szólt rá az őr, és egy erőteljes lökést mért a fiúra.
- Nyugi van, semmit nem csináltam - szólt vissza a beteg, majd elindult a tolt irányba.
- Ki volt ez? - kérdezte az osztálytársam elképedve, amint lekanyarodtak.
- Houdini - forgattam a szemem - 1-42-es. Az egyik srác, aki felismer a lépteid alapján.
- Van más is? - akadt fenn a lány - Én a BTS miatt vagyok itt, nem az ilyen creepy elmekárosodottak miatt!
- Akkor gyere ki a hóra, játsszuk le - ajánlottam - A kertben is szokott lenni munka, ha gondolod.
- Vergődjünk át azokon az őrökön - indult meg lendületesen a kijárat irányába - Én ezt nem bírom idegileg!
Kettőnknek kétszer annyi időbe tellett kijutni a szigorúan zárt épületből, a friss levegő emiatt is jobban esett. Az idő kezdett őszbe váltani: kisebb tölgy és nyárfa levelek keringtek a levegőben sárgára vagy barnára száradva, a virágok az ágyásaikban fonnyadni kezdtek, ahogy a szél is lágyan feltámadt. A nap a szemünket csípte, ahogy visszaverődött a fehér ösvényről.
- Mintha egy év után újra elhagynád a karantént - hunyorgott a lány - Irritáló, de jobb mint bent. Akkor, mi a feladat?
- Ahogy látom van pár leszáradt levél - néztem körbe - Meg néhány helyen nagy a fű. Talán a szobrokat lemosni...
- Szedjük össze a leveleket és csöveljünk le a fal mellé - ajánlotta - Egy fél óra pihenő nem árt.
Egyetértően bólintottam, és elindultunk. A megegyezés szerint haladtunk a pázsiton, ha láttunk nem oda illő darabot, begyűjtöttük a kukászsákjainkba. Ez ment egy fél órán keresztül, amíg el nem értük az hátsó falat.
- Itt tökéletes - mutatott arra a részre, ahova belógott egy hatalmas diófa ága, árnyékot adva.
- Sokkal egyszerűbb lett volna, ha elmész Minjunggal a kapitányságra - foglaltam helyet - Csak beírták volna a hiányzó órákat és ennyivel ennyi.
- Te ezt nem értheted - ingatta a fejét - Találkozhattam az egyik bálványommal. Te nem tudod, ez milyen érzés.
- Dehogynem - ellenkeztem - Egyik nyáron, amikor kimentem Amerikába, kaptam jegyet az egyik 5SOS koncertre. Mai napig az volt életem egyik legjobb napja.
- De beszéltél is velük személyesen? - ráncolta a homlokát, amitől beletörődött mosollyal figyeltem a térdeimet - Na látod. Inkább megéri kidolgozni a lelkem, ha találkozhatok a Bangtan Boys volt tagjaival.
- Milyen megható - szólalt meg egy ismerős hang a lány másik oldaláról. Ijedten kaptuk oda a fejünket, mire a férfi lehúzta a szájmaszkját, és felénk fordult - Én érzem magam megtisztelve.
Chingu örömében, vagy ijedtében, nem tudom, de felsikoltott. Yoongi fájdalmasan fogta be a füleit.
- Hogy ültél le mellém, hogy nem is vettelek észre?! - csattant fel az osztálytársam.
- Nem figyeltél - vont vállat a rapper - Részletek kérdése. Úgy tűnik taliztál valakivel. Csak nem Namjoonie-val?
- Nem hiszem el! - folytatta a lány, ignorálva az előbb elhangzott szavakat - Egy napon 2 BTS tag! Miért nem szóltál, hogy ekkora máker vagy, Jeong Jighan?!
- Hát, tiszta gáz vagy, Jeong Jighan - ingatta a fejét Suga.
- Amúgy te miért is vagy itt? - kérdeztem, ami látszólag elég erőset ütött neki.
- Milyen ellenszenves - túrt a hajába - Nem ülhetek le csak úgy pihenni az én régi barátommal?
- RÉGI BARÁT?! - akadt fenn Chingu ismét - MEGFOJTALAK, JEONG!
- Ahogy ő is mondta, részletek kérdése, kedves Barát barátom - emeltem fel a mutatóujjam, eltussolva a tényt, hogy alig pár napja találkoztam vele először.
- Hogy őszinte legyek, igazából vannak kérdéseim hozzád - vakarta a tarkóját komolyra váltva - Izabellről.
- Hány lánnyal ismerkedtél még meg egy hét alatt?! - csattant fel ismét a lány - 18 éven át semmi, most meg egy tucat?!
- Nyugodj már le - csaptam vállon - 2 lány, nagy dolog ez? Kussolj vagy húzz innen!
- Nem megyek el csak úgy oppa mellől - ingatta a fejét a rapperre utalva.
- Akkor fogd be a pofád! - szóltam rá utoljára - Emlékszik rád - hajoltam előre, hogy tisztábban lássam a mellette ülő férfit - Sírt, de boldog volt. Nagyon fura volt.
- Ahogy itt minden...
- Fogd be a rohadt POFÁD - ütöttem tarkón ismét Chingut - Ha valami nem tetszik, el lehet menni!
- Hagyjad már - védte meg Yoongi - Fordítva vette be a hashajtót és most szájmenése van.
- Rád nem tudok haragudni - vont vállat a lány - De Jeongot holnapra megfojtom.
- Nyugi kislány - hagyta rá az idősebb - Jeong most folytatja a mesélést.
- Sírt, ugye, de nem emlékszem többre - gondolkodtam - Vagyis, ami ezzel kapcsolatos. Arról beszéltünk, hogy vajon miért lehet itt, mivel teljesen egészségesnek tűnik.
- Hallucinál - vágta rá komoran - Legalábbis, valami hasonló volt. Rohamai voltak, és valami furcsa hangot hallott. Annyit tudtunk, hogy valami "su-".
- Suttog? - tippeltem.
- Mi is erre gondoltunk - biccentett - De nem annak tűnt. Nem tudom, mi lehetett, de remélem, most már minden rendben.
- Akkor már elengedték volna - ellenkeztem - De lehet már csak az utóhatásokat figyelik. Vagy ilyesmi. Nem értek a lovakhoz.
- Van valami, amihez egyáltalán értesz? - dünnyögte a lány, amitől már ismét megcsaptam volna, de az oppája elkapta a csuklóm.
- Öt okod is van, hogy ne üsd meg - ingatta a fejét - Egy: lányokat nem bántunk. Kettő: gyengébbeket nem bántunk. Három: kisebbeket nem bántunk. Négy: állatkínzásért büntetnek. Öt: ha meghal, nem temetheted el, mert az környezetszennyezés. Plusz egy, ami inkább egy kérdés: honnan a faszomból van bátorságod kezet emelni egy army-ra az én jelenlétemben?
- Nem tudom, hogy nevessek, vagy sírjak, de ígyis-úgyis megijesztesz - húztam ki a kezem a markából, miközben Chingu a saját visszafojtott visításától fuldoklott - Igazából - köszörültem meg a torkom - Gyakran hallgattam a húgomtól, hogy "A fiúk" mindig megvédik a fanjaikat, szóval nem értem, miért lepődtem most meg.
- Mert egy szellemi fogyatékos vagy? - vett végre levegőt a második személyi terroristám.
- Mondom a tervet, oké? - álltam fel, és elkezdtem porolni magam - Szóval akko-...
- Nem - vágta rá Chingu.
- Szóval - ismételtem - akkor én most bemegyek, ti pedig legyetek magatoknak.
- E-Egyedül akarsz hagynii?! - akadt fenn.
- Azt hittem végig az volt a célod, hogy elüldözz - vontam vállat - Nos, hyungnim? Rád bízhatom?
- Nyugodtan - karolta át a lány vállát Yoongi - Egy óra múlva gyere érte.
- Másfél - alkudoztam - Akkor hozok híreket is.
- Megbeszéltük - biccentett, mire megfogtam a cuccomat, és Chingu zavarba jött, ideges panaszkodását figyelmen kívül hagyva kettesben hagytam őket. Néha teljesen ki tud készíteni ez a lány. Habár, már annyi időt töltöttem vele, hogy leperegnek rólam a beszólásai, de ha nem tudja befogni a pofáját, na az annyira fel tud irritálni, hogy legszívesebben elvágnám a torkát. Felirritálni? Van egyáltalán ilyen kifejezés? Mindegy, most már van. A nyelvtan is kapja be.
Bevonultam az épületbe, még ha el is tartott egy ideig. Nekikezdtem a takarításnak, és még maradt is egy kicsi, amikor az idő elérte a hét órát. Vagyis, csak majdnem, mivel az orvosok pár perccel hamarabb végeztek. Elég fáradtnak tűntek, így csak egy köszönés volt minden, amit kaptam, és amit adtam. Ideje volt a nap fénypontjának, vagyis belépni a vezérlőbe.
- Baby it's three am - hallatszott a lágy éneklés - Had you on my mind, and it's not the first time we've gone through this...
Óvatosan bezártam az ajtót, és közelebb léptem az asztalhoz. 
- Wanting you more and more - mosolyodott el éneklés közben - Can't help to thinking what we could be...
- Kinek énekel a kisasszony? - nyomtam be a gombot.
- M-Magamnak! - lepődött meg - És ne hallgatózz!
- Nem tehettem semmit ellene, sajnálom - vontam vállat - A pszichózisos faszi alszik, csak téged hallani amint belépsz.
- Kifogások - tetetett sértődöttséget - Kifogások.
- Sajnálom, hogy van dobhártyám - guggoltam a szemetes mellé. Ismét tele volt összegyűrt cetlikkel. Már értem, az orvosok miért olyan fáradtak. Csoda, hogy nem rohadt le a kezük, ha már ennyit írtak.
- Kifogások - ismételte újra és újra durcásan - Kifogások.
- Sajnos téved a hölgyemény - vettem ki az első cetlit - Ezek tények, nem kifogások.
- Kifogásnak használod a tényeket - ellenkezett - Ez igazságtalanság!
- Inkább az igazságtalanság, hogy thaiföldiül énekelsz - olvastam a feliratot.
- Már megint kutakodsz? - sóhajtott - Tök mindegy. Igen, németül énekelek, egyéb probléma?
- Pillanat - kerestem az ő jegyzeteit - Nem. Nem. Nem... Nem. Áh, itt van egy. 
- Mit ír? - érdeklődött, még mielőtt magamtól közöltem volna.
- Nincs amnézia - ráncoltam a homlokom - Akkor ha kidobták, van amnézia. Valamire nem emlékszel, amire mások igen.
- Tudom mi az az amnézia - tette karba a kezét - De nekem tényleg nincs.
- Az amnéziáról nem tudsz - ingattam a fejem - Elfelejted, hogy van valami, amit elfelejtesz.
- Az az Alzheimer-kór - szakította félbe magát - Tudod miért jó Alzheimerrel a Parkinson-kór? Elfelejtesz remegni.
- Nobel-díjat neked - kerestem tovább - Ennyi erővel feltalálhatod a rák ellenszerét is.
- A tüzet tűzzel - gondolkodott - Szóval, ha elfelejted, hogy Alzheimered van... Ha elfelejtesz elfelejteni dolgokat, akkor nem felejtesz el semmit!
- Ez már két Nobel.
- Szóval, csak lustának kell lenned lustálkodni, és nem kell az utolsó pillanatban közösségi szolgálatot végezni egy elmegyógyintézetben!
- Azért tudd hol a határ!
- Ez már négy Nobel, tudom.
- Három - javítottam ki, még mindig keresve, mivel csupán 7% esélyem volt arra, hogy a kihúzott cetli a lányhoz tartozik.
- Tudod, tízből nyolc embernek genetikailag rossz a matektudása - folytatta - Még szerencse, hogy én a maradék háromba tartozom.
- Ma nagyon formában vagy - értettem egyet - Mit etettek veled?
- Csak nemrég aludtam, you know - terült el a földön - Meg a mostani kezelés beindította a fantáziám.... Nem félreérteni!
- Késő - túrtam a dolgok mélyére - Végre! Lássuk, mit ír...

Nem emlékszik, mit tett.