Vérző Szárnyak (Pillangó 3.évad)

10.: Dollhouse

Összesen 2 nővér jött át a jobb szárnyba. Az egyik az orvosok terme felé vitt pár csomagot, a másik a gumiszobásoknak adta az élelmet. Itt is hasonlóan zajlottak a dolgok, mint a másik oldalon, annyi különbséggel, hogy a beadó rések kulcsra voltak zárva. Nem voltak kitéve jelzések, melyik szobában ki van, csak a nővér egyesével kinyitotta a zárakat, majd betolta a tálcát.
Hallótávolságon belül takarítottam, hátha hallok valamit a rés nyitásakor. Az egyikből hallottam egy halk nyekkenést, egy másikból furcsa cuppogást, egy harmadikból pedig egy ismerős nevetést. Megismertem az őrülten röhögő férfit, akit elnémítottam, amikor Izabellel beszéltem. A legtöbb helyen csend volt, csak az evőeszközök hangja volt hallható, (ahol nem szendvics és iható levest kaptak). A nővérnek nem tűnt fel, hogy nagyjából vele egy tempóban haladok, vélhetőleg azt hitte, csak a saját dolgommal foglalkozom. Füleltem. Ha most Izabell itt lenne velem, akkor szerintem már mindenki életkorát megállapította volna a fogsora méretéből és rágásának sebességéből. Mivel nekem nincs olyan jó hallásom, így csak annyit tehettem, hogy figyeltem, hátha hallok valamit, ami a lányhoz köthető.
10 perc múlva ez meg is történt.
- Arigatou - suttogta ki egy ismerős hang a nyíláson, amikor behúzta a tálcát.
- Szívesen, kedves - mosolygott az ajtónak a nővér, majd felállt, és tovább haladt. Akkor ez az ajtó az. Az egy, kettő, három... az elágazástól számítva a hetedik. Miért érzem azt, hogy akaratom ellenére be akarok menni? Ha a kamerán át annyira meghatott az árva tekintete, akkor milyen lenne, ha élőben néznék bele? Az a vicces az egész helyzetben, hogy nem vagyok szerelmes belé. Nem érzem azt a kötődést, amit másoknál. Nem akarom folyton bámulni, nem akarom folyton hallani a hangját, nem akarom, hogy kedveljen. Nem zúgtam bele, viszont idegesítően meg akarom tudni, hogy tényleg alvajárás miatt van-e itt. Egyszerre titokzatos és nyitott könyv. Felkelti az érdeklődést, de nem kapcsolati értelemben. Egyszerűen csak válaszokat akarok.

Nagy hosszan eljött az este. Fél hét. Az ajtó nyitva állt előttem, az orvosok már végeztek. Namjoon is haza ment, már csak Dr. Yoon lézengett valahol az épületben. Belépve ismét nevetés és éneklés elegye töltötte meg a helyiséget.
- Places, places, get in your places! Throw up your dress and put on your doll faces!
Lenémítottam a nevetést.
- Everyone Thinks that we're perfect, Please don't let them look trough the curtains...
Illik hozzád ez a dal - gondoltam.
- Picture, picture, smile for the picture! Pose with your brother, won't you be a good sister?! Everyone Thinks that we're perfect, Please don't let them look trough the curtains...
- Milyen aranyos kis dal - kuncogtam a gomb lenyomását követően.
- Azt mondod? - mosolygott arrogáns tekintettel - Akarod hallani az első versszakot? Attól biztosan meggondolod magad.
- Sok sikert - kockáztattam, és kihúztam a kis gurulós széket, majd leültem rá.
- Hey girl, open the walls, play with your dolls... We'll be a perfect family - somolyodott el gonoszan - When you walk away, It's when we really... Play. You don't hear me when I say...
- Kicsit yanderés, de attól ugyanolyan cuki - szakítottam félbe.
- Oh... Akkor most figyelj - nyújtotta ki a lábát, amit eddig ölelt - You don't hear me when I say:"Mom! Please wake up! Dad's with a slut! And your son is smokin' cannabis" No one ever listens This wallpaper glistens... Don't let them see what goes down in the kitchen...
- Egy fokkal okébb - vontam vállat - De még mindig nem elég elborult.
- My friends don't walk, they run - kezdett bele egy másikba - Skinny dip in rabbit holes for fun. Popping, popping balloons with gun, Getting high of helium...
- Ezt hogy csináltad?! - szakítottam félbe ismét.
- Mit? - pillantott a kamerába.
- Ezt a helium bigyót... hogy olyan volt a hangod mint egy űrlénynek!
- Mármint ezt? - szólalt meg azon a hangon. Olyan volt, mintha tényleg héliumot szívott volna, az a magas, cincogó vagy milyen hang.
- Hogy csinálod?
- Megfeszítem a hangszálaim, és feltolom a gégém - tapizsgálta a torkát - Ha azt tolom fel. Gondolom azt tolom fel.
- Így? - nyávogtam.
- Ne a hangsúlyt vidd fel - ingatta a fejét - Told az orrodba. A nyelved tövével vagy ami ott van mögötte azzal. Ha megfelelően formázod elég meglepetést tud okozni.
- Azt mondod? - koncentráltam rá.
- Majdnem - lelkesedett - Egy kis gyakorlás és menni fog!
- Milyen motivációs vagy - nevettem.
- Nem motivált? - döntötte oldalra a fejét - Vagy motiváló?
- Ah, a nyelvtan sosem volt az erősségem - vakartam meg a homlokom.
- Nyelvtan - mosolyodott el perverzen, majd 180 fokban megfordította a nyelvét, aztán egy három szirmú virágot formált belőle.
- Te minden idol secret talentjét lenyúltad? - ingattam a fejem.
- Nem titok, hogy jól tudok utánozni - vont vállat - Legalábbis eddig ment.
- Mit tudsz még? - érdeklődtem.
- Sok mindent - gondolkodott - Tudok enni, írni, olvasni, lélegezni...
- Milyen skilled van még? - pontosítottam.
- It's time to suprise the doctors - matatott a tarkójánál, majd előhúzott egy véres kesztyűt a haja alól.
- Fúj - rándult meg az orrom - Az mióta van ott?
- Ma reggel óta - tette óvatosan a földre - Az öltözőben rákötöttem a hajamra, amíg az őr nem figyelt.
- Itt van olyan, hogy nem figyel?
- Apró pillanatok - sóhajtott - Viszket a nyakam néven tudtam csak odakötni.
- Nagyon rafkós - ingattam a fejem.
- Mit terveztél holnapra? - kezdett vonalakat húzogatni a földre a félig száradt vérrel - Meddig maradsz?
- Úgy terveztem, hogy délelőtt bejövök, és ilyen dél-egy körül hazamegyek - álltam fel, majd elkezdtem összehúzni a port.
- És ma? - érdeklődött - Mész is?
- Attól függ - hajoltam le, hogy a lapátra importáljam az összekapart port - ma tudsz-e aludni.
- Ha a számításaim nem csalnak, akkor ez a harmadik éjszaka lenne alvás nélkül - állt meg egy pillanatra - Szerintem ma pár ingerrel sikerülne.
- Ingerrel? - kaptam fel a fejem - Te ingerre alszol el?
- Ez elég bonyolult - nevetett kellemetlenül - Olyan kell, mint mondjuk az asmr, vagy altatódal.
- Én énekelhetek neked - ajánlottam. Nem nagyon szoktam elismerni, hogy jó hangom van. Elég, hát nem ciki... kellemetlen, hogy fiú létemre jól tudok énekelni. Tudom, rengeteg hímnemű énekes van, de én akkor sem szeretem. Lehet közrejátszott, hogy általánosban cikiztek amiatt, hogy az énektanár kedvence voltam. De ez már a múlt.
- Tudsz olyat, amire aludhatnék? - állt fel, megkerülte a művét, és egy újba kezdett.
- Van kikötésed? - szedtem ki a kukazsákot.
- Igazából... A lényeg, hogy tudjak aludni - vont vállat. Ledobta a véres kesztyűt a 2 jel mellé, azzal az ágyszerűségre feküdt, kényelmes magzatpózban - Előre szólok, hogy ha felakad a szemem és rángatózok, akkor azt jelenti, hogy alszom.
- Elég biztató - ültem le kételkedve - Miért így alszol?
- A rángatózás normális - magyarázta - Egy-egy erősebb impulzus a REM fázisból. A szemem meg... A szempillám miatt nem tudom csukva tartani, amikor alszom, mivel ha megnyomódik az arcom, szúrja. Remélem elnézed.
- Hm - gondolkodtam - Valami halk... Mirrors they never lie, I can't see myself inside, Why can't I get it right? I don't know...
- Hé - szólt fáradtan - Hallgatsz koreait?
- Nem tudok nem hallgatni - nevettem halkan.
- Bts? - kérdezte szinte suttogva.
- Kijutott belőle - mosolyogtam az nyűgös kislányon.
- Butterfly?
Énekelni kezdtem. Szája elégedett mosolyra húzódott. Csak akkor hagytam abba, amikor alig a refrén elején elnyíltak az ajkai, majd a légzése lassabbra váltott. Elaludt.
Tényleg felakadt a szeme, és néha-néha meg-megrángott a lába, de nem volt annyira tragikus, mint azt előre elképzeltem.
Minden bátorságomat összeszedve lehajoltam az asztal alá, majd bekapcsoltam a gépházat. Az egyetlen fekete képernyőjű monitor bekapcsolt. Yoon Yungsang profilja volt a szerverre csatlakoztatva. Gangroéra viszont könnyebben meg tudnám szerezni a kódot. Másik felhasználó. Dr. Jeong Gangro. Ez biztosan védve van SQL injekció ellen. Egy hivatalos account kódja általában nem köthető személyes dolgokhoz, mint mondjuk egy közeli hozzátartozó neve vagy születési dátuma. Általában az ilyenek spontán szám és betűkombinációk. Alias soha nem fogok rájönni találgatással. Vagy kikeresem valahol, vagy hozom a Windows telepítő cd-t. Ha újratelepítem rá, és hozzáírok még pár plusz parancsot, és bumm. Én vagyok az új rendszergazda. Csak annyi a gond, hogy nem tudom sehogy se bejuttatni. Mindenemet átnézik, még a seggembe feldugva sem tudnám behozni. Ahj, ez így lehetetlen... Soha nem fogom megtudni, Izabell miért van itt. Vagyis... Azt már tudom, hogy volt egy balesete az egyik csoportterápián, amikor az a társa lefejelte az asztalt. Mi van, ha Ő az a RÁ, akire emlékszik. Mit is mondott? Lány vagy fiú? Ahj, nem emlékszem. Pedig az én memóriám kiemelkedő a többi közül. Viszont csak azt jegyzem meg, ami érdekel. Szóval nuku matek, nuku irodalom, csak az infó. És kb ennyi. De akkor is. Ha jól emlékszem, lány az illető... Visszatérve. Mivel eddig elég kellemetlen helyzetben állok Izabellel, mivel bármelyik szava lehet hazugság. Az is lehet, hogy nem is történt soha baleset. Hogy már alapból itt kezdte. Vagy lehet, hogy tényleg ő okozta a balesetet. Vagy a szempilla csak ürügy, és valami komolyabb dolgot művelt, ami miatt kesztyűbe kényszerítették. Lehet, hogy titkon depressziós. Habár... A kezén a seb. Amikor betette a kezét az ágy lába alá. Biztos, hogy nem kettesként kezdte. És az is, hogy nem zavartatja magát, ha meggondolatlanságról van szó. Ahj... ennek utána kell néznem. Ez így nem megy.

A halkan szuszogó lány az eddigieknél egy nagyobbat rángott. Ehhez egy halk, pillanatnyi nyögés társult. A marka összeszorult, majd kiengedett, ezzel tompán kaparva az ágyat. Mintha... rosszat álmodna. A légzése normálra gyorsult, ami az alvó állapothoz képest zihálásnak számít. Mivel nem nagyon tudtam mit tenni, de nézni sem akartam, ezért kicseréltem a kukászsákot, majd a mikrofont és a gépházat kikapcsolva kisiettem.
- Hát te? - ütköztem bele majdnem Dr. Yoonba, éppen, hogy kilépve a küszöbön - Még nem mentél haza?
- Mint látja - kuncogtam esetlenül.
- Gangro mesélte, hogy megkérdezés helyett magadtól szerezted meg a kódot - biccentett szintén mosolyogva - Elismerésem. Más ajtókét is megjegyezted?
- Ami azt illeti, igen - bátorodtam fel - Tetszik ez a logikus megoldás, miszerint minden kód ugyanazon szánjegyekből áll. Könnyen összekeverhető, és elegendő biztonságot nyújt. Pedig manapság már a telefonokon is 6 számjegyes kódok vannak.
- Tudod, nem minden biztonsági őr számmemóriája van orvosi szinten - váltott halkabbra, mintha valamelyik meghallhatná - Közepesre kellett vennünk az ilyesmiket.
- Oh. Érthető - nevettem fel.
- Hazadobjalak? - ivott bele a kávéjába - Sőt, ez kijelentés. Gyere, hazaviszlek.
- Öhm... köszönöm - indultam ki - Ön nem jön?
- Itt hagytam a kulcsomat  - mutatott az ajtó felé - Nem láttad?
- A földön és a kukában nem volt - ingattam a fejem - A többi helyre meg nem nézhetek... Vagyis, nem rám tartoznak.
- Akkor menj, öltözz vissza, a portánál találkozunk - intett, majd átlépte az első küszöböt, én pedig a kijárat felé indultam. Egy ideig várnom kellesz, mivel biztosan le fog ragadni Izabell  csodaszép művénél. Hogy is nézett ki? Valami bonyolult... az első... volt a tetején kettő bigyó egymás mellett, aztán valami villám/fa szerűség kampóval meg két pöcökkel... 紫. Ha nem tévedek a tetejével. A második egyszerűbb volt, egy vízszintes vobalból jött le 2 ág különböző pöckökkel... 死. Ezek kínai karaktereknek tűnnek, csak nem tudom, mit jelentenek. Világ életemben angolt tanultam, a mai napig. Viszont megérte, mivel sokkal nagyobb hasznát vettem eddig, mint a mandarinnak.

Visszavánszorogtam a főépületbe, le az alaksorba, hogy visszavetkőzzek. Amint visszakapcsoltam a telefonom, egyből szembedobott egy értesítést. Bekapcsoltam a mobilnetem, és megnyitottam a messengert.

Úgy  tudom, ismered őt

Chingu itt egy képet küldött. A fiú sokkal jobb állapotban van a képen, mint ahogy én őt az elmúlt napokban láttam. Nem volt olyan vékony, a bőre is sötétebb volt, és nem tűnt úgy, mintha paranoiás lenne. Egy elég erős kérdés fogalmazódott meg bennem.

Mégis miről beszélget Mium Nollannal?