Nem Szerethetlek

44Rész

Reggel arra keltem hogy Alex nagyon köhög. -Szívem jól vagy?-simogattam meg a hátát. -Nem igazán-mondta két köhögés között. Kezeim a hátáról a homlokára emeltem. Ami szinte már lángolt. -Basszus neked rohadt meleg a fejed-pattantan fel a a hőmérőért. Amit a fiú kezébe nyomta. 5 perc után ki vette a pólója alól. -Uhh ez magas-nézte meg.-Kicsit szédülök is.-amint kimondta el dőlt az ágyon. -Alex-néztem a fiúra.-Alex-ráztam meg a vállát.-Alex-mondtam már visítva. De nem kelt fel. Kiszaladtam a szobából. -Ottó-kiabáltam már bőgve. Mire Ottó kilépett az egyik szobából. -Mi a baj?-ijedt meg. -A....alex el....elájult-nyögtem ki sírva. Ottó a másodperc töredékére lefagyott majd beszaladt a szobánkba. -Hívd a mentőket-kiabált Ottó. A kiabálásra mindenki ki jött a szobájából. Remegő kézzel elő kaptam a telefonom és beütöttem a mentők számát. -Háló! Miben segíthetek?-szólt bele egy női hang. -A báratomnak 39,5 fokos lázan van és elájult-hadartam. Csoda ha a nő megértette. -Rendben. Azonnal kiküldünk egy mentő autót. A barátját ha lehet ne mozdítsák. Ön pedig nyugodjon meg minden rendben lesz.-mondta nyugodt hangon a nő. -Rednben. Köszönöm. Viszhall.-tettem le a telefont majd berohantam a szobánkba.-A diszpécseres nő azt üzeni hogy ne mozgassuk Alexet. És hogy kiküldenek egy mentőt.-ismertettem a teendőket. -Oké. Minden rendben lesz-csalt egy biztató mosolyt meg gyötört arcára. Én csak vissza mosolyogtam és elő kaptam egy sport táskát. Amibe bele dobáltam pár szükséges cuccot. Gyorsan össze kaptam magam. Majd egy 5 perc után a mentő is megérkezett.

Alexet betették a mentő autóba én pedig beültem mellé.
-Nyugodjon meg hölgyem! A barátjával minden rendben lesz.-nyugtatott az előttem ülő mentős.
-És lehet tudni mi a baja?-néztem aggódva az eszméletlen barátomra.
-Még nem de amint beértünk a kórházba elkezdődnek a vizsgálatok. De semmi komoly.-jelentette ki. Majd az út hátra lévő részében némán ültünk. Ahogy oda értünk Alexet rögtön elvitték kivizsgálni. Én pedig leültem a váróba. Nem telt bele 5 perc a többiek rontottak be a váróba.
-Na tudunk már valamit?-kérdezte Kari.
-Nem 5 perce vitték el kivizsgálni.-vázoltam fel a helyzetet.
-Hozzak egy kávét?-ajánlotta fel Bence.
-Az jó lenne köszi-mosolyogtam rá.
----------------------------------
Három óra után végre ki lépett az orvos az ajtón. Mire mindannyian felpattantunk.
-A fiatalember jól van. Felébredt.-jelentette ki az orvos.
-És mi baja?-kérdezte meg elsőnek Ottó.
-Cukor beteg. Mint kiderült nem kezelte jól a betegségét. Nem adta be rendszeresen az injekciót és elég sok cukros dolgot fogyasztott. Így eléggé elfajult a betegsége.-mondta az orvos mire a legtöbben ledöbbentünk.-Esetleg a barátnője itt tartózkodik?-nézett végig rajtunk az orvos.
-Igen én lennék-léptem egy lépést előre.
-Tudom hogy nagy kérés de a fiatalember egészsége érdekében megszeretném kérni hogy ügyeljen arra mennyi cukrot fogyaszt és hogy az injekciókat is beadja.-intézte szavait nekem az orvos.
-Persze ez csak természetes. De be lehet hozzá menni?-néztem kérdőn az orvosra.
-Igen de csak egy ember. A többiek kérem fáradjanak haza.-mérte végig a kis csoportunk.
-Akkor menj te.-nézett rám Kari. Csak bólintottam majd beléptem a kis kórházi szobába. Alex gyakorlatilag hulla fehér arccal feküdt.
-Szia életem-ültem mellé.
-Szia babe-fogta meg a kezem. -Miért nem mondtad hogy cukor beteg vagy?-néztem rá kíváncsian.
-Mert azt hittem hogy akkor ki dobsz. Kinek kell egy beteg barát? Akinek szurkálnia kell magát ahhoz hogy jobban legyen. Aki nem ehet semmi édeset különben mehet a kórházba. Kinek kell egy ilyen fiú? Meg is értem ha ezért elhagysz. De attól én még szeretlek.

És nagyon boldog vagyok hogy ha egy kis ideig is pasiként is az életed része lehettem.-fejezte be a mondandóját. Ami lesokkolt majd ki tört belőlem a sírás. Szoros ölelésbe vontam a fiút.
-Te normális vagy? Miért szakítanék veled? Te vagy a legjobb dolog az életemben és mindennél jobban szeretlek. Egy betegség nem fog minket szétválasztani. Sőt. Nem vagy normális miért nem szóltál hogy beteg vagy? És miért nem figyeltél a betegségedre?-szipogtam.
-Ahj nem gondoltam hogy így elfajul a dolog-mondta. Majd magára húzva megcsókolt. -Itt maradok veled. Mivel csak holnap után engednek ki.-másztam le a fiúról és mellé feküdtem.
-Nem kell itt maradnod-mosolygott rám miközben az arcomat simogatta. -De maradok-pusziltam meg. Eléggé elszaladt az idő már 21:53 volt. Ezért mindkettőnket elnyomott az álom.