A falka |Befejezett|

12. Alfa

Lassacskán egyre erősödő farkas vonításokat hallottam, amiket eddig hallkabban lehetett hallani és akkor még nem lehetett kivenni, hogy hol lehetnek az erdő visszhangjától. A hangok segítségével könnyedén odataláltunk a falkához. Kicsit féltem. Nem tudom mitől, hisz' a farkasoknál ez természetesnek volt nevezhető. Mármint a bevésődés. Amint mentem közelebb egy barlangot, és benne a húgomat pillantottam meg. Ott ült, egyik kezével térdét ölelte át, míg másikkal farkasát, Heniyat simogatta, miközben beszélgettek. Legalább is, csak gondoltam, mivel szája nem mozgott, de folyamatosan egymás szemébe néztek. Mikor észre vett, felpattant és odarohant hozzám.
-Jaj, Shara annyira örülök, hogy nem esett bajod! - borult a nyakamba, vigyázva Enepeyre, nehogy hozzá érjen.
-Ez nem teljesen igaz - lomboztam egyből le.
-Mert? Mi? Mi történt? - bombázott kérdésekkel.
-Megharapott -jelentettem be, majd, ahol a sebem volt a kezemen, arra biccentettem.
-Ragd le! Így nem látom! - utasított. Engedelmeskedtem neki, és letettem óvatosan a földre a farkast, majd oda nyújtotam neki a kezem. Ő egyből "rácsapott" a kezemre és tanulmányozni kezdte a sebhelyet.
-Én túlélem hugi. Viszont Saki nem biztos. Már így is túl sok vért veszített - mondtam neki, de ő, mintha meg se hallott volna. Így kirántottam a kezem az övéi közül, legugoltam Enepey mellé, és tanulmányozni kezdtem.
Mi tévő legyek? Nem hagyhatom így a sebét - agyaltam kétségbeesetten.
Megosztanád velem gondolataidat? - kérdezte tőlem egy idegen hang. Ilyedtemben majdnem hátra estem.
-Emily szerinted az mennyire normális, hogy hallok egy másik hangot? -néztem húgomra, aki látványosan duzzogott.
-Hm? - nézett rám úgy, mint aki nagy szívességet tesz.
-Figyelj Emily! Megértem, hogy aggódsz értem, de amióta elváltunk drasztikusan megváltoztak az érzelmeim Enepey iránt. Ő lett a legjobb barátom és az akiért bármikor meghalnék. Feltudod ezt fogni? - néztem rá lassacskán könyörgően. Kifújta a levegőt, amit szerintem egész végig bennt tartott míg beszéltem, majd megszólalt:
-Igen, feltudom fogni, hisz' én is így érzek a farkasom iránt. Sajnálom, hogy ilyen voltam, csak nem akarlak téged is elveszíteni - könnyezett be a szeme, majd végre válaszolt a kérdésemre. -A hangra vissza tére. Normális. Az alfa hangját hallod.
-De hát miért?
-Majd ő elmondja. Nem szeretek olyanokat mesélni amit én is, csak hallottam.
Odafordultam a falka felé.
-Ki az alfa? - kérdeztem tőlük.
Én lennék - hallottam a hangot. Egy szürke színű farkas állt fel, aki középen, azon kívül, pedig elöl feküdt. Hatalmas volt és erős. A derekam fölé ért a háta. Látszódott rajta , hogy tényleg ő az alfa.
Most nem kell mesélned ö... nagy úr?! - az utolsó két szónál elnevette magát.
Kérlek ne szólíts így! Nevezz mondjuk Alfának - most én nevettem fel, de bólintottam.
Van valahol erre fele valami tó vagy patak? - kérdeztem aggodalmasan.

Egy órára... -be se fejezte a mondatot, én már fel is kaptam a kölyköm, és elindultam délnek.
-Shara várj! Mi is jövünk! - értek utol minket Emilyék. Én csak bólintottam egyet.
Az út hamar eltelt, mivel elég gyorsan sétáltunk. Abban viszont biztos voltam, hogy több volt ez, mint egy óra.
Gondolom futva szokták megtenni a távot - gondoltam. Mikor odaértünk, lefektettem óvatosan Enepeyt a földre, kimostam a kötését, megtörülgettem a sebe környékét a vizes ronggyal, majd újból kimostam azt, és végül vissza kötöttem a sebére.
Többet nem tudok tenni. Nem vagyok orvos - mondtam magamban. Amíg ezeket csináltam a húgom és a kölyke ittak. Mivel már én is régen ittam, és már majd' szomjan haltam, ezért én is kortyoltam belőle egy keveset, végül a farkasomat is megitattam. A víz, egyébként egy kis patakocska volt. A víze szép tisztán csillogott, mikor rásütött a napnak egy kósza kis sugara. Nagyon szép hely volt.
Ide gyakran elfogok jönni - jelentettem ki magamban.
-Na menjünk vissza.
Tápászkodtam fel, majd felkaptam a kölyköm a földről.