Csak egy nyár volt (Befejezett)

Vacsora

Rövid keresés után megtaláltam kis családom az öböl másik oldalán. Nem mondom, jó messzire elkerültek tőlem. Hugicám nem túl feltűnően jelezte, hogy beszélni akar velem, így diszkréten arrébb vonultunk, ahol már anyáék nem hallhattak.

- Zoé, ki volt az a lány? - kérdezte kíváncsian mit se törődve a magánszférával.

- Milyen lány? - adtam a hülyét, pedig pontosan tudtam, hogy miről beszél.

- Tudod te. Ott a parton mellettünk.

- Egy lány, aki szintén értékeli Leslie L. Lawrence munkásságát.

- Aaahaaa - mondta és láttam, hogy nem teljesen tudja, hogy higyjen-e nekem. - Elég feltűnően bámult, amíg ideértél. - nevetett fel.

- Valóban? Nem tudom, miről beszélsz. - pirultam el kissé.

- Persze, hogy nem. - mosolygott, majd komolyra váltott az arca. - Csak aggódom érted. Nehéz időszakon vagyunk, vagy túl.

Igaza volt. Miután kirobbant otthon a háború a másságom miatt, kénytelen voltam szakítani a lánnyal, akit szerettem. Szeretek. Mert valahol még mindig így van. Komoly küzdelem zajlott akkor bennem. De muszáj volt az eszemmel döntenem és véget vetni a köztünk lévő dolgoknak. Senkinek se beszéltem arról, hogy mit is érzek. Nem volt szabad. Muszáj volt megfelelnem az elvárasoknak és csendben útjára engednem. Még mindig fáj, hisz alig néhány hónapja történt mindez. De tovább kell lépnem valamilyen úton.

- Köszönöm, hogy figyelsz rám. Értékelem. De szó sincs semmi ilyesmiről. - mosolyodtam el erőtlenül.

- Rendben. Hiszek neked. - nézett a szemembe. - Verseny a partig? - nézett rám kihívóan. Se szó, se beszéd neki iramodtam magam mögött hagyva a kapálódzó tesómat.

~~~~~

- Nyertem! - kiáltott fel nevetve és lihegve.

- Csak, mert hagytalak nyerni. - kacagtam elterülve a homokon. Már sokadjára küzdöttünk meg az elemekkel, hogy ki lesz a győztes, ki ér ki hamarabb.

- Ideje lenne hazamenni. - jött oda hozzánk apa.

-Máris? - nyafogott Lucy.

- Fél 6. Egész nap kint voltunk. - mosolygott.

-Jóóó, menjünk. - mondta Lucy beletörődve.

Visszamentem a vízbe és lemostam magamról a homokot. Oda néztem az idegen felé, de Alex már nem volt ott. Sajnáltam kicsit, de mit volt mit tenni? Merültem egy utolsót és elindultam a partra.

Otthon, vagyis a szállásom leöblítettem magamról a tenger sós maradékát, hajat mostam és felkészültem a vacsorához. Még az első napon nézett ki apa egy kis vendéglőt, ahol hal ételeket is adtak. Tudni kell apáról, hogy oda van minden tengeri szörnyűségért. A hely neve Three Little Pigs (Három kismalac) volt. Elfoglaltunk egy négy személyes asztalt és amíg vártuk a pincér az itallapot böngésztük.

- Jó estét kívánok! Ma én leszek a pincérük. Hozom az étlapokat és felvenném az ital rendelésüket.

Mikor meghallottam ezt a csilingelő hangot, azt hittem lefordulok a székről. Ő volt az. A gyönyörű idegen.

- Jó estét! - köszöntötte mindenki egyszerre.

- Szeretnék kérni egy kancsó félédes rosé bort, 4 pohárral. - tette le apa az itallapot, anya egyetértően bólogatott.