Mondtam már, hogy nem szeretlek!

Újdonságokban Gazdag Szeptember (2)

3 Hét:

Szeptember 16, Hétfő
A bokám már annyira nem fájt reggel mikor felkeltem, mint múlthéten, de a fekvőgipsz miatt még mindig csak az ágyon tudok feküdni meg ülni. Eddig szinte minden napom ugyan olyan monoton volt. Reggeli a kanapén, öltözködés, sorozat nézés, olvasás, ebéd, telefonozás, tanulás, unatkozás közben várni a barátaimra, akik folyamatosan meglátogattak Dávidot kivéve, és hozták a tanulnivalót, amit vettek. A távozásuk után megint tanulás, zuhanyzás, sorozat nézés majd alvás.
Anya múlthéten végig itthon volt, és mindenben segített amiben csak tudott, de ma viszont már mennie kellett dolgozni, ezért a nagyiék, akik egyébként tegnap érkeztek, fognak rám vigyázni addig, amíg nem mehetek suliba. Alig várom, hogy megint ott lehessek, mert már itthon halálra untam magam, pedig még csak egy hete vagyok gipszben.
Annyira elgondolkodtam, hogy nem hallottam, mikor a nagyi szólt.
-Hahó! Föld hívja Larát. Figyelsz? - viccelődött nagyi. Imádom, hogy ennyire laza, és hogy érti a fiatalok nyelvét.
-Nem bocsi, elgondolkodtam. Mit kérdeztél? - kérdeztem vissza.
-Csak azt kérdeztem, hogy mit szeretnél reggelizni. - ismételte meg a kérdését.
-Mit lehet?
-Gabonapehely, rántotta, tükörtojás, virsli, pirítós stb. Soroljam még? - ráncolta a szemöldökét.
-A gabonapehely jó lesz. - döntöttem el egy kis töprengés után.
-Mindjárt hozom. - sétált ki a konyhába.
-Nagyapa alszik még egyébként? - kiáltottam hogy, nagyi kint is hallja.
-Nem, már fel van. Nemrég ment el bevásárolni. - jött be a kezében egy tányérral.
-Köszönöm nagyi. - mosolyogtam rá hálásan.
-Nincs mit kincsem. Hogy érzed magad? - kérdezte fejével a bokám felé bökve.
-Már annyira nem fáj, mint múlthéten, de még mindig érzékeny. Remélem holnap már megkapom a járógipszet. - vágtam reményekkel teli arcot.
-Reméljük. - ütögette meg gyengéden a vállam, miközben felált. -Pihenj szépen, én pedig megyek elkezdem előkészítési addig az ebédhez szükséges dolgokat. - sétált ki megint a nappaliból.
-Mást úgy sem tudok. - nevettem elgyötörten, amin nagyi is csak mosolyogni tudott.
Miután nagyi kiment, bekapcsoltam az Originals 3. évadát, és azt kezdtem el nézni. Időközben nagyapa is hazáért a cuccokkal, amit oda is vitt a nagyinak, hogy tudja csinálni az ebédet, nekem meg adott egy könyvet.
-Oh! Köszönöm szépen. - tapsoltam örömömben, mert már eléggé fájt a szemem a tévézéstől, és az itthoni könyveket már mind olvastam.
-Gondoltam, hozok neked egy újat. Remélem ezt még nem olvastad. - mutatott a borítóra.
- Leiner Laura: Szent Johanna Gimi: Kezdet! - olvastam fel a borítón díszelgő szöveget. -Köszönöm még egyszer nagyapa. Most el is kezdem olvasni. - mondtam, miközben kinyitottam a könyvet.
-Jó szórakozást. - mosolygott, majd kiment segíteni a nagyinak.
A könyv valami fantasztikus volt. Le se tudtam tenni, mivel nagyon tetszett. Annyira magával ragadott a története, és a cselekménye, hogy észre sem vettem, hogy már elmúlt dél. Nagyi hangja szakított ki az olvasásból.
-Lara drágám kész az ebéd. - hozta oda nekem a járókeretet, amivel szükség esetén tudtam közlekedni.
-Mit eszünk? - kérdeztem kíváncsian, mivel mennyei illatok lepték be a házat.
-Húsleves meg rántotthús krumplival.
-Tökéletes választás. - bólintottam elismerően.
Ebéd után visszaültem a kanapéra olvasni az SzJG-t hiszen nem tudok betelni vele. Ha így haladok akkor, holnap vehetjük a következő részt. Megint sikerült elmerülni a történetben, mert nem hallottam a csengőt, csak azt láttam hogy a nagyi szalad ajtót nyitni. El se tudtam képzelni, hogy ki jöhetett ilyen hamar, mivel a barátaim még iskolában voltak, anyának pedig van kulcsa, de mikor ránéztem az órára, akkor láttam hogy az idő megint csak elrepült és a sulinak fél órája vége. Az ajtóban azonban nem Rebekáék álltak, hanem Dávid.
-Csókolom. A nevem Dávid és Larához jöttem. - mutatkozott be az osztálytársam.
-Örvendek. Én Lara nagyija vagyok. Gyere be nyugodtan, ott ül a kanapén. - tárta ki az ajtót nagyi így, be tudott jönni a várva várt vendégem.
-Szia, hogy érzed magad? - kérdezte meg ő is, a már ezerszer hallott kérdést.
-Szia, már egyre jobban. - mondtam öszintén, mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán, engem pedig megint egy furcsa, de kellemes érzés töltött el.
-Miújság? Volt valami érdekes suliban az elmúlt egy hétben? - váltottam témát.
-A múlthétről nem tudok sok mindent mert beteg voltam, és nem mentem csak hétfőn , ma meg csak a szokásos. Tanulás, veszekedés, szenvedés még egy vita, unalom, stb. - sorolta, én meg elnevettem magam az arckifejezésén. -Most mi olyan vicces? - kérdezte incselkedő képet vágva.
-Bocsi, csak vicces fejet vágtál felsorolás közben. - mentegetőztem, még mindig nevetve, mire ő is elkezdett mosolyogni.
-Mi jót csináltál ma? - terelte más irányba a beszélgetést.
-Kaptam reggel egy új könyvet, és azt olvastam amíg meg nem jöttél.
-Nem unatkozol idebent a kanapén fekve egész nap? - ráncolta a szemöldökét.
-De nagyon is. - válaszoltam csüggedten.
-Nincs kedved csinálni valamit? - kérdezte tőlem félénken.
-Hát fekvőgipszszel nem sok mindent tudok csinálni. - mondtam, a fejemmel a bokám felé bökve.
-Uhh - jött a letört válasza.
-Miért? Van valamilyen ötleted esetleg?
-Arra gondoltam hogy el mehetnénk a VIP moziba, hogy ne itthon ülj egyfolytában. Ott feküdni is tudsz, és a lábad is felrakhatod. Persze csak ha van kedved eljönni. - vázolta fel az ötletét, én pedig egyből rábólintottam.
-Rendben, benne vagyok.
-Ennek örülök, mivel anya 30 perc múlva itt lesz értünk. - kacagott fel hírtelen.
-Azért felhívom anyát, és engedéjt kérek tőle. - mondtam a telefonomért nyúlva.
Anya a negyedik csöngésre felvette.
-Szia Lara. Minden rendben? - kérdezte egy kicsi aggodalommal a hangjában.
-Szia, igen. Azt szeretném kérdezni, hogy el mehetnék-e az egyik barátommal moziba. - kérdeztem félénken.
-Jó ötlet ez? Hiszen a bokád még nem a legjobb, és elvileg nem szabadna sétálnod. - kérdezte bizonytalanul.
-Igen, mert már egy hete mást se csináltok, csak fekszek, meg ülök a házban, és szeretnék kimozdulni egy kicsit. - könyörögtem.
-Egyébként hogy mentek a moziba?
-Dávid anyukája visz minket 30 perc múlva. - válaszoltam.
-Rendben, érezd jól magad. - mondta, és letette.
-Elengedett. - mondtam neki. Annyira szeretem azt anyában, hogy ennyire laza tud lenni, és hogy bízik a döntéseimben bármiről legyen is szó. -Ide tudnád adni a járókeretet, hogy el tudjak készülni? - csúsztam ki a kanapé szélére, Dávid pedig átnyújtotta nekem a keretet, aztán a karomnál fogva megemelt, és fel állított. -Köszönöm. - mosolyogtam rá, köszönet képpen.
Nagynehezen sikerült átbicegnem anya szobájába, ahol most a ruháim vannak, a bokám miatt, hogy ne keljen lépcsőznöm. Gyorsan felvettem egy rövidnadrágot meg egy pólót, a derekamra pedig egy kapucnis pulcsit kötöttem. Mire kiértem Dávid az ajtóban várt, gondolom azért, mert az anyukája már itt van értünk.
-Sziasztok, elmentem moziba. Puszi. - búcsúztam el nagyiéktól is, akiket időközben beavattam a programomba.
-Rendben drágám, jó szórakozást. - kiáltott ki a konyhából.
A kocsiba beülve köszöntem Dávid anyukájának, majd 10 perc vezetés után odaértünk a moziba, ahol megbeszéltünk az időpontot amire értünk kell jönnie, majd elköszöntünk, és bementünk a plázába.
-Mit fogunk megnézni? - tettem fel a költői kérdést.
-Fogalmam sincs. - nevetett miközben megrántotta a vállát.
-Nézzünk valami vígjátékot, vagy bármit ami nem horror. - tanácsoltam, ő pedig kinevetett.
-Oké, akkor nézzük meg az egyik vígjátékot, ami most jött ki. - mondta, és a kezét nyújtva segített a terem ajtaja elé sétálni, aztán elment a popcornért, meg a kóláért. Mikor vissza ért csodálkozva néztem hogy, csak egy nagy popcornt hozott a kettő helyett.
-Remélem nem baj hogy közös dobozon osztozunk. - mentegetőzött.
-Semmi gond, úgy sem bírok megenni egy nagyadag popcornt. - böktem meg a vállát, aztán bementünk elfoglalni a helyünket.
A reklámok alatt végig beszélgettünk majd a film során még sokszor összenevettünk a vicces jeleneteken. Mikor vége volt a vígjátéknak, az anyukája már a parkolóban várt minket. Dávid végig segített sétálni, ott jött közvetlen mellettem, hogy ha kell akkor el tudjon kapni. A haza út is gyorsan eltelt, mivel az anyukája folyamatosan kérdésekkel bombázott minket. A kapuban elbúcsúztam tőlük, majd megköszöntem Dávidnak a csodálatos délutánt, meg az anyukájának, hogy elvitt, és hogy haza is hozott.
Anyáék az ajtóban állva vártak, mikor beléptem, és egyből kérdezgetni kezdtek a történtekről. A kanapén mindent részletesen elmeséltem nekik, majd egy gyors zuhanyzás után ágyamba bújtam, ahol el is nyomtott az álom.