☆ wolfstar | 𝘀𝘁𝗿𝗮𝘄𝗯𝗲𝗿𝗿𝘆 𝘀𝗲𝗮𝘀𝗼𝗻 || 𝕞𝕒𝕣𝕒𝕦𝕕𝕖𝕣𝕤 𝕖𝕣𝕒

chapter i - 'caught'

Jamesnek fogalma sem volt róla, hogy hova tűnik el két barátja rendszeresen. Mióta elkészültek a Tekergők Térképével, egyre jobban bökte a csőrét a dolog. Talán nem is zavarta volna ennyire, ha nem vitték volna el magukkal állandóan a térképet – de így, hogy megléptek négyük legbecsesebb kincsével, s benne minden titkukkal, egy kissé felháborítónak találta.

Volt már rá példa, hogy Remus kisegítette Siriust a tanulásban. Ami azt illeti, nem is egyszer fordult elő, főként ilyen kései tavaszokon, a vizsgáik előtt. Ám mostanában nem hivatkoztak erre. Mindig csak terelni akarták a szót, vagy azt tettették, hogy igazából nem is tűntek el olyan hosszú időre, hogy Remus csak elkísérte Siriust, vagy ők is végig csak Jamest és Petert keresték a kastélyban. Még ha Sirius nem is hazudott olyan rosszul, Remus akkor is mindig sikeresen elrontotta az egészet. Nyilvánvalóvá vált, hogy ezek ketten titkolnak valamit.

Jamest nem is csak az zavarta, hogy folyton eljárnak a térképpel. A nagyobb gond az volt, hogy nem avatták be őt. Két ilyen közeli jó barátja! Mit csinálhatott rosszul, ami miatt így kihagyták őt valamiből? És főleg Sirius, az örök cinkostársa, akivel minden rossztettben emberére talált... Persze, Jamesnek is voltak magánügyei, például ott volt Lily Evans, akiért annyit törte magát – ám a legjobb barátait még a szerelmi életébe is beavatta, mintha csak természetes lenne. És Siriuséknak is tudniuk kellett volna, hogy akármilyen csínyt, tréfát vagy titkos tervet eszeltek ki, abba Jamest is bármikor bevonhatnák. Avagy ha bármelyiküknek egy lánnyal akadt volna gondja, James akkor is boldogan vállalta volna a szárnysegéd szerepét.

Ahogy telt az idő, s a titkolózással telő napok hetekké nőtték ki magukat, James egyre nagyobb gyanakvással figyelte Siriust és Remust. Ahogy órák alatt sutyorogtak, ahogy minden alkalmat megragadtak, hogy kettesben maradjanak, s ahogy új közös vicceik lettek, amiken kuncoghattak, de megmagyarázni már nem akarták őket. Sirius szinte felpattant a székéből, mikor Remus nevét hallotta, és Remusnak hirtelen temérdek mesélnivalója lett Siriusról. James kezdett egy kicsit féltékenykedni – talán Siriusnak új legjobb barátja lett.

- Hé – bökte oldalba James Petert az egyik mágiatörténet órájuk alatt, s az első padban nevetgélő Remusék felé bökött. – Szerinted?

Peter álmosan felnézett a jegyzeteiből. – Szerintem mi?

- Mi lehet olyan rohadt vicces? Mert hogy nem a professzor előadása, az hétszentség.

- Nyugodj le. Biztos megint csak valami hülyeség. Mindig ez megy. – Peter összehúzott szemekkel meredt a feszült Jamesre.

- Aha, mostanában elég gyakran.

- Tedd le a pennád, mert össze fogod törni – kocogtatta meg a karját.

- Ha Remus újonnan ilyen kellemes társaság, nekem miért nem tűnt fel?

- Hallod te magad? Tudtommal barátok vagyunk.

- Igen, én még emlékszem.

- Nem tudom, mióta vagy Sirius féltékeny felesége, de abbahagyhatnád. – Peter finoman visszalökte Jamest a székébe, aki nagy izgalmában szinte kiesett a padból. Próbálta annyira visszafogni a hangerőt, amennyire csak lehet, jelezve Jamesnek, hogy kezd egy kicsit hangos lenni.

- Nem vagyok féltékeny, csak szerintem fura, hogy milyen könnyen nélkülöznek minket.

- Nagyjából ezt jelenti féltékenynek lenni. És most már nyugodj meg.

- Én teljesen nyugodt vagyok!

James válasza talán egy kicsit hevesebbre sikeredett a kelleténél, mivel a professzor erre már felemelte tekintetét a könyvéből.