☆ wolfstar | 𝘀𝘁𝗿𝗮𝘄𝗯𝗲𝗿𝗿𝘆 𝘀𝗲𝗮𝘀𝗼𝗻 || 𝕞𝕒𝕣𝕒𝕦𝕕𝕖𝕣𝕤 𝕖𝕣𝕒

chapter ii - 'loved'

James csak a következő este talált alkalmat Sirius kifaggatására. Láthatatlanná tévő köpenye alatt kicsempészte magukat a kastélyból, majd leültek egy tóparti padra. A szemüveges még egyszer körbenézett a kastélykertben, hogy megbizonyosodjon róla, egyedül vannak, majd lehúzta magukról a köpenyt és Sirius felé fordult.

- Szóval – kezdte James -, hogy történt ez az egész?

- „Ez az egész..." – ismételte mosolyogva Sirius.

- Te és Remus – tisztázta James.

- Nos, igazából nevetni fogsz, de emlékszel, amikor múlt hónapban megnyertétek a kviddicsmeccset?

- Hogyne.

- Hát, aznap este.

- Micsoda? – kiáltott fel James.

- Csssss, csak nyugalom – csitítgatta Sirius. – Azóta vagyunk együtt, de akkor már hónapok óta tetszett.

- És nekem fel se tűnt? – hitetlenkedett a szemüveges.

- Mert nagyon jól tudok titkot tartani – felelte barátja szórakozottan.

- Oké, állj, ezt el kell mesélned. Az elejétől. – kérte James. És Sirius elkezdte; éppen az elejéről.

Mikor a fiúk elkezdték hatodik évüket a Roxfortban, félig-meddig idegenekként találkoztak újra. Mint minden nyár végére, most is sokat változtak; ha meg nem is komolyodtak, a külsejükön akkor is látszott a különbség. James magasabbra nőtt, és egészen megerősödött a kitartó nyári edzések alatt. Sirius, akinek addig bozontos haja mindig csálén állt, és senki nem tudta megállapítani, valójában meddig ér, nyáron hagyta, hogy megnőjjön a haja, s így kevésbé tűnt rakoncátlannak. Remus szelíd arcvonásait is megkomolyította egy kicsit a nyár, ám a szemeibe írt lágyságot nem vette el az idő. A haját is a barna legszebb, aranyos árnyalatára festette a nap. Peter változott a legkevesebbet; ő keveset nőtt, a haja alig lett rövidebb, s arca sem vált sokkal felnőttesebbé.

James még mindig Lily után koslatott, ám ez évben Remus is udvarolt – hol ennek, hol annak, s hol sikerrel járt, hol pedig nem. Három társát eleinte nem nagyon izgatta a dolog, mivel a havonta, vagy akár hetente változó kiszemeltjeivel nem tudtak lépést tartani. Remus pedig nem mutatta be őket – néha lehetett látni, ahogy egy lánnyal csókolózik a folyosón, vagy egy fiúval kézenfogva szalad fel a lépcsőn, s olykor valaki megpuszilta az étkezőben vagy átölelte az udvaron, de sosem volt olyan, aki hosszú ideig maradt volna.

Sirius nem értette, miért zavarja a dolog. Mikor Jamesnek kellett segítenie, hogy beszélhessen Lilyvel, mindig örömmel intézkedett. De ha Remus átkarolt egy lányt a klubhelyiségben, elkapta a tekintetét. Néha azon töprengett, miért pihennek a szemei annyiszor a fiún, mikor a fotelekben ülnek, s Remus a beadandója pergamenjei fölé hajol. Ha tovább maradt fent éjjel, mint griffendéles társai, folyton folyvást azon kapta magát, hogy Remus felé terelődik a tekintete. Áldotta az eget, amikor legalább fél órát együtt tölthettek négyesben, vagy mi több, kettesben anélkül, hogy egy hódoló elragadta volna Remust a csapattól.

Eltelt néhány hónap, mire belenyugodott a válaszba. Talán beleszeretett. Talán azért volt oda mindenért, amit csinált, és talán azért akart vele annyiszor kettesben maradni, mert egy kicsit, épp csak egy hangyányit szerelmes volt belé.

Remek, gondolta magában, mikor egy reggel Remus mögött cammogott le a lépcsőn, Sirius Black, aki minden második lányt megkaphatna ebben az iskolában, beleszeret az egyik legjobb barátjába. Milyen kár, hogy a lányok annyira szeretik Sirius Blacket, mert Sirius Black nem szereti a lányokat.