☆ wolfstar | 𝘀𝘁𝗿𝗮𝘄𝗯𝗲𝗿𝗿𝘆 𝘀𝗲𝗮𝘀𝗼𝗻 || 𝕞𝕒𝕣𝕒𝕦𝕕𝕖𝕣𝕤 𝕖𝕣𝕒

🍓 chapter iv - 'tricked'

Köztudott tény volt, hogy Remus Lupin kedvenc étele a csokoládé. Azt ette vizsga előtti stresszben, azzal tömte tele zsebeit a roxmortsi kirándulásokon, azt csempészte fel az évnyitó lakomákról a hálókörletükbe. Csokoládéval ette a gofrit, a palacsintát, a süteményeket, csokoládéval töltötte meg a fél bőröndjét, mikor hazaindultak Londonba, forró csokoládét ivott, mikor a többiek vajsört rendeltek, és bárki le merte volna fogadni, hogy Remus Lupinnak csokoládé folyik az ereiben.

- Ki fogom szedni McGalagonyból, hogy kell egy kupac tankönyvedből csokiszökőkutat varázsolni. – mondta neki az egyik nap Sirius, miközben első órájukra igyekezett a csokoládét majszoló Remusszal.

- Jól van már, elég – csóválta fejét a barátja. – Nem is olyan vészes a helyzet. De – tette hozzá egy kicsivel halkabban – elmondhatatlanul hálás lennék, ha csokiszökőkutat csinálnál a rúnaolvasás tankönyveimből.

- Hát, csak figyelj, mert ha van rá mód, én megteszem – vigyorgott Sirius.

- Annyit beszéltek rólam meg a csokoládémániámról, mintha nem lenne más témátok – jegyezte meg Remus, azzal zsebébe gyűrte az üres csomagolást.

- Ez egy nagyon jó téma.

- Neked is biztos van kedvenced – próbálkozott a fiú.

- Van, de én életemben nem ettem még annyi epret, mint te csokit a hat év alatt – felelte Sirius, kitárva a tanterem ajtaját.

- Az eper nagyon jól passzolna a csokiszökőkutamhoz – mondta még suttogva Remus. Sirius már csak egy néma mosollyal tudott felelni neki, mivel a szertárból belépett Lumpsluck professzor, és csendre intette a diákokat.

🍓🍓🍓

Másnap reggeliidőben Sirius és James szokatlan látványra értek az ebédlőhöz. Az ajtóknál nagy embertömeg fogadta őket, akkora, hogy a nem sokkal utánuk érkező diákok már le se fértek a lépcsőről. A nagyterembe vezető bejárat zárva volt, és senki sem tudta, hogy miért.

- Mi van itt? – kérdezte Sirius Jamest, de csak egy vállvonást kapott válaszul.

Peter valahol a tömeg másik pontján tuszkolódott, Remus pedig reggel korábban elhagyta a hálókörletet – mindenki úgy gondolta, hogy a könyvtárba ment. Ám akárhogy forgolódtak, Jamesék még mindig nem találták sehol. Néhány percig tétlenül hallgatták a tömeg zsörtölődését, majd Sirius egyszer csak megszólalt.

- Körbenézek, hátha megtalálom Remust.

James majdnem a nyomába szegődött, de egy rövid gondolatmenet után megtorpant.

- Csak ne tartsd fel túl sokáig – kiáltotta pimaszul a távolodó Siriusnak.

- Vicces vagy! – hangzott a fiú gúnyos válasza, mielőtt felszívódott a tömegben.

Tanárok cikáztak körbe-körbe a diákok között. Általában a hátsó folyosókról szoktak az ebédlőbe jutni, ám most rákényszerültek, hogy körülnézzenek és megtudják, mi a probléma. James előtt már átvágott a fél tanári kar, mikor is elért hozzá McGalagony.

- Potter!

A szemüveges kíváncsian a professzor felé fordult. – Tessék?

- Maga az utolsó reményem. Ez a maguk műve? – kérdezte kifulladva a tanárnő.

- Na, de kérem, McGalagony professzor – kezdte megjátszottan édeskedő hangon a fiú. – Csak nem feltételezi, hogy mi voltuk?

- Ó, ne vicceljen.