Hamis Istenek Hagyatéka

2. Fejezet

Dzatren hirtelen levegőt is elfelejtett venni mikor a falu határához ért. A falunál nagyobb területet foglalt el a távolba nézve a katonai sátrak sora, ahol öt méterenként fáklyák voltak a földbe szúrva és világították be a település melletti mezőt. Az amúgy csendes kis közösség hangjait felváltották a hangos beszélgetések, parancsadások és lovak hangjainak sokasága. Sátrak és sürgő férfiak sokasága egy felrúgott hangyabolyra emlékeztette Dzatrent.

Ellovagolt a földúton mellettük, szerencséjére senki nem nézett rá, betudták annak, hogy egy határőr jött beszerezni az élelmet vagy egyéb létfontosságú felszerelést. Az a pár kis utca amiből a falu állt, tele volt katonákkal akik élelmet, lószerszámokat szereztek be a kistermelőktől. Bennetzennel belovagolt az egyik szélen lévő kis utcában. Összeugrott a gyomra és úgy megszorította a kantárszárakat, hogy elfehéredett a keze. Öt nap telt el azóta ami a határon történt. A kis pékség kirakata zárva volt, az ajtón pedig lakat csüngött. Valahol felkészült erre, ugyanis nem érezte a friss kenyerek illatát ami mindig belengte a levegőt. Lassított lovával ahogy a kis bolthoz értek, majd egy arra talicskát toló termetesebb nő szólította meg.

- Sajnálom uram, de a pékség bezárt. - mondta idegesen mintha az ő vétke lenne.

Dzatren legyintett egyet kezével jelezve, hogy semmi probléma. Valahol a lelkének egy része félt feltenni a kérdést, de megtette. - Mi történt?

A nő fájón sóhajtott egyet, majd leengedte a talicskát és szembefordult a lovassal.

- Az öreglány álmában halt meg. Ha ez még nem is lenne elég nagy gond, a két unokája eltűnt. Mi szerintünk ők találtak rá és félelmükben elszaladtak. Még néhányan most is keresik őket, én jómagam két napja egy határőrt is megkérdeztem, nem-e látta őket, - egy kis szünetet tartott - de a társad azt mondta semmit nem észleltek. - Dzatrenben megfagyott a vér. A tény, hogy nagyanyjuk halála után a két kislány biztos a határon túli anyjukhoz akartak menekülni, ők pedig hidegvérrel megölték őket és ezek után még hazudtak azoknak is akik keresték őket, szinte tőrként találta szíven a fiatal férfit.

- Sajnálom. - próbálta kimondani ezt az egy szót érzelmek nélkül. Ott volt benne az inger, hogy elárulja az igazat, hogy a faluban élő szerencsétlen nők ne éltesék tovább magukban a reményt, hogy esetleg megtalálják a gyerekeket. De akkora gombóc keletkezett a torkában, hogy úgy érezte megfullad tőle. - Ha bármit látunk értesítünk titeket. - bukott ki a száján a hazugság.

Az asszony hálálkodás sorozatát zúdította rá, majd mint akinek sietős a dolga felemelte a talicskáját és indult tovább az úti célja felé. Dzatren Bennetzen-nel végül ellovagolt oda ahol a legszellősebben voltak elhelyezkedve a katonák. Csak négyen tevékenykedtek a lovaik körül, egyikük se volt sokkal idősebb nála. Kikötötte négylábú társát másik két ló mellé, majd elindult a katonatársai felé.

Körülbelül három lépést tehetett meg mikor az egyikük széles vigyorral elindult felé.

- Hát nézzétek egy határ leső pajtás! - kurjantotta és már elé is lépett, hogy kezetrázzon vele. Dzatren elfogadta a felé nyújtott jobbot és alkarnál fogva erősen megszorította azt egy bólintással jelezve, hogy ő is üdvözli őket. A másik háromnak csak tiszteltudóan odabiccentett, azok pedig vissza.

- Hallottam, hogy jön ide egy hordányi belőletek, de ennyire azért nem számítottam. -nézett körbe a távolba. Mintha a végtelenségig tartott volna a sátrak sora. - Mire készültök ami miatt ennyi embert kellett mozgósítani? -kérdezte.

- A határok közötti falvakban kell rendet teremteni mert elvileg gyanúsan viselkednek az elfek. - a másik faj nevét szinte köpte.- Eleinte kevesebben indultak meg majd félúton le kellett állniuk és bevárniuk az erősítést, ugyanis Nodroe-t támadás érte egy hete.