Hamis Istenek Hagyatéka

Prológus

Megölték az Alkotó egyik gyermekét. A düh utat tört és mindent elsöpört maga elől. A hamisan kimondott béke eltűnt. Ezen békesség visszaszerzése pedig áldozatokkal jár.

Hrommel meghalt.

A káosz pedig lassan elkezdődik.

„A vér szaga a frissen sült hús illatával keveredett a teremben. Nem sokkal ezelőtt a falak majd bele repedtek a keserű sikolyokba és a félelemtől hangzott ordítások hadába. Utána mindent elfojtó némaság telepedett le. Csak a talpon maradt őr és szolgáló ruhát viselők káromkodása és susmorgása vert hangot a helyiségben. Volt közöttük aki úgy nézett tettére mint akiből ebben a pillanatban szállt ki a lélek és csak annak hüvelyét hagyja itt a mészárszék kellős közepén. Hrommel azt kívánta, bárcsak ez így is lenne. De nem látott megbánást az arcokon. Egyiken se.

A földön fekvő hófehér bőrű férfi, két kezével próbálta közelebb vonszolni magát társaihoz, de a márványpadlót szinte teljesen belepte a vér, és arccal lefelé összecsuklott. Fojtogatta a tény, hogy kiknek a vérében vergődik éppen. Váratlan volt a támadás, aki az étkezőben tartózkodott, nem menekülhetett.

Az egyik előtte heverő nő mintha még élt volna és kétségbeesett, könyörgő tekintettel kért volna tőle megváltást. De ő nem tudta neki megadni. Még próbált erőlködve odajutni, hátha utolsó pillanataiba még tud segíteni ldremzal úrnőjének. Erőtlen karjával az oldala felé nyúlt, ököllel a sebére vágott, hogy a testének való sokk hátha ad egy kis erőt neki. De annyi se volt benne, hogy ezt megtegye, belei nagy része pedig már a padlóra folyt mellette.

Körülötte férfiak és nők, felvágott torokkal és felnyitott hasfallal hevertek az asztalnál. Szülők, testvérek, barátok. Az asztalon lévő ételekre is fogyasztóik vére ragadt.

Hrommal kezét nyújtotta a nő felé akinek bordó ruháját már szinte feketére színezte a saját vére. A férfi számára kínzóan lassan szállt ki az asszony tekintetéből az élet. Lelkének vére marta szemeit. Ennyi idő után most elbukott és ezért minden ember számára szenvedésé fog válni az élet. Nem akart évekig a problémákkal foglalkozni, most pedig mint egy hóhér, érte jött.

Haldoklott. Testéből fokozatosan távozott az erő és a fejét is nehezére esett megtartani, látása pedig ködösült. Könnyű lépteket hallott, amik felé tartottak majd a feje mellett álltak meg. Nem tudott felnézni, de tudta ki az. Majd egy levágott fej lett leejtve az arca előtt. Valahol örült, hogy kezdi elveszíteni a látását, mert a kép nem volt tiszta, de ahogy a halott, nyers hús és a nyakcsont érkezése zengett a márványon, tudta kinek halott tekintete néz rá és utolsó könnycseppjeit érte hullatta, fájdalmasan, megszakadt szívvel. A királya. Majd minden elsötétült. A mellette álló alak beszélt hozzá, de a hangok is fokozatosan tompultak. Csak egy mondatot értett tisztán.

-Ti söpredék isteni fattyak, a mocskos népetekkel együtt fogtok elrohadni.

Hrommel utolsó gondolata egy név volt.

Luren. "

Idremzal két évvel később:

- Nekem ehhez nincs türelmem. - csapott az asztalra Luirest.

-Kezdődik.

-Te neked, most pont csendben kéne lenned, Havok. - nyomta meg a fiatalabb az idősebb férfi nevét.

Az csak egy vállrándítással reagálta le a sarokban állva. Ő messze szobrozott a teremben többi jelenlévőtől és teljesen fekete ruhájában összefont karral támasztotta a falat. A nemesi kúria tanácskozásra használt nagy szobájának egyik oldala félkör alakú volt, óriási ablakokkal amin lassan sütött be a délutáni nap sugara. Az is mintha jelezni akarta volna a jelenlegi helyzet fontosságát legerősebben az asztalon heverő leveleket, jelentéseket és térképeket világította meg. Luirest tekintetét emelte az asztal másik oldalán magasodó három emberre. A férfiak mind felfegyverezve, most már mereven figyeltek rá, de amióta bejöttek vagy az asztal szélét vagy csizmájuk orrát fixírozták erőteljesen. A simára borotvált fejű hadnagy hátrapillantott a falnál álló kémre, majd inkább kifejezéstelen arccal nézett el a távolba a vele szembeálló ura válla felett. A tapasztalt katona melletti mezőgazdasági vezető se pillantott már inkább másfelé de idegesen mozgatta dús fekete bajszát. Láthatóan kínosnak érezte a létrejött szituációt. Kaspar az uradalom jelenlegi kormányzója két ujjával dörzsölte meg az orrnyergét. Láthatóan neki volt egyedül szándékában, hogy még legalább kissé próbálja komolyan venni ittlétük okát.