My girl

2. rész

Beléptem a házba, már lélekben felkészültem a szüleimmel való találkozásra. Ez most nagyon drámaian hangzik, de a szüleimnek tényleg hatalmas elvárasai vannak velem szemben és ebbe az elvárásba nem fér bele a bulizás és semmi más sem, aminek a jó kedvhez köze van.

Beléptem a nappaliba, apukám az asztalnál ült és vadul gépelt a billentyűzeten, anyukám pedig egy könyvet olvasott. Gyorsan ledaráltam nekik a szituációt, hogy lenne ez a buli és jó lenne rá elmennem, mert számítanak rám, meg minden.

- Szó sem lehet róla, amíg ilyen jegyeket hozol haza. Mi lett veled? Mint egyszem lányunk köteles vagy megfeleni a mi értékrendünknek, amibe nem fér bele holmi bulizás, főleg, hogy ez már nem egyszeri eset!- mondta apukám ellentmondást nem tűrő hangon.

- Drágám, talán elengedhetnénk, beszéljük meg kérlek ezt a dolgot -szólt vissza anya akinek megesett rajtam a szíve, miután látta a reakciómat- Tracy, légyszíves menj a szobádba, úgyis akad még tanulnivalód, aztán vacsoránál rátérünk még a témára.

Elvonultam a szobámba és bezártam az ajtót, az egyetlen hely, ahol nyugalomban lehetek. Nem hiszem el, hogy ilyenek, ha nem léteznének, akkor azt mondanám, hogy csak valami béna, klisés filmben vannak ilyen szülők. Hatalmas elvárásokat aggatnak rám és én néha úgy érzem beleszakadok. Emellett borzalmasan konzervatívak, de nem a csendes fajátból, hanem aki nyíltan szidalmaz mindent, ami más mint a megszokott társadalmi norma, emiatt mindig van rajtam egy megfelelési kényszer, ami miatt úgy érzem, hogy nem lehetek az, aki akarok lenni vagy aki talán igazából vagyok.

Vacsoránál anyukám újra felhozta a témát:

- Tracy, meghoztuk a döntést- szólt anyukám, úgy mintha bírósági tárgyaláson lenne, kezd nevetséges lenni ez a helyzet - és apáddal úgy döntöttünk, hogy elmehetsz szórakozni, de éjfélre mindenképpen itthon leszel, ebből nem engedünk.

- Rendben, köszönöm - mondtam a tőlem telhető legvisszafogottabban, mert tudom, hogy nem bírják, ha a nyakukba ugrok, szerintük egy 17 éves lánynak ennél már komolyabbnak kell lennie.

- De azért vigyázz a fiúkkal- szólt oda még nekem anya, de láttam a szemében a játékosságot.

- Meg a lányokkal, nehogy megint elmenjen az eszed - mondta epésen apukám. Mindhárman tudtuk, hogy mire utal, nagyon rosszul érintett a dolog, anyukám hozzászólása pedig csak rontott a helyzeten:

- Ugyan drágám, azt a butaságot már úgyis kinőtte az ilyesmit úgyis kinövik, többet nem fordul elő ilyesmi, ugye Tracy?

Erre én csak felálltam az asztaltól, megköszöntem a vacsorát és elvonultam a szobámba, újra. A szüleim egy hatodikban történt esetre gondoltak, amikor volt egy legjobb barátnőm, Hazel, akivel mindent együtt csináltunk, megértettük egymást és amikor nem is voltunk együtt akkor is mindig rá gondoltam. Kezdett bennem körvonalazódni egy dolog, hogy lehet, hogy én szerelmes vagyok belé. Naivan ezt a gyanúmat anyukámnak is elmondtam, aki bepánikolt ezen és elmondta apukámnak, akik nagy ,,okosan" arra jutottak, hogy ez egy betegség és a forrását kell megszüntetni, szóval eltiltottak Hazeltől, úgy örökre, azóta se találkoztam vele. Aztán egy jó hosszú előadást tartottak nekem arról, hogy egy normális és egy nem ,,beteg" kapcsolatban egy nő és egy férfi van. Szerintük az azonos neműek közötti kapcsolatok csak divatból léteznek, azért, hogy a társadalmi normák ellen lázadjanak. Ezt el is fogadtam tizenkét évesen, sőt el is kezdet félni attól, hogy valaha újra ilyet érzek egy lány iránt, ez azóta is tart.