Egy új kezdet

Ötödik fejezet-Nélküle majd vele

  Már vagy fél hónapja csak ülök a szobámban. Mindenkit kizárva, a gondolataimmal, füzetemmel és a ceruzáimmal. A napjaim ily módon telnek: nappal alszom, éjjel mikor mindenki alszik, lemegyek kajáért, elintézem a dolgaim s a szobában rajzolok. Vagy amikor már unalmassá válik , elfárad a kezem, lemegyek a hintaágyhoz, ülök s kívülről mind ez úgy néz ki: éjjel egy lány a tornácon lévő hintaágyon ül és bámul maga elé. De eközben felidézem a 2hónapnyi emléket, s újra és újra átélem. ( Mintha álmomban nem ez lenne..)
Kivételesen ezt a szerdát felcseréltem a megszokott tervekkel. Nos éppen ülök a hintaágyon, mikor egy ismerős hang töri meg a csendet.
- Helena? Te mit csinálsz itt?- kérdezi Amina Frankens. Amina még általánosban volt az évfolyamtársam. Nagyon jó barátnők voltunk/vagyunk, sokszor össze zörrentünk, de mindig megbeszéltük. Csillogó zöld szemekkel fürkészte a tekintetem, hosszú szőke haja két oldalt félig felfogva, angyalos fekete víz-tűz szimbólummal ellátott felsőt és egy fekete farmert viselt, amely térdén kicsit koptatott volt. S ehhez egy fekete-piros kockás félcipőt párosított. Bólintottam, közelebb ért s egymás nyakába borultunk. Elmutogattam neki, hogy elkérhetem-e a telefonját, oda adta. A jegyzeteket kerestem, majd bele pötyögtem, mi történt, és hogy nem fogok beszélni. Majd leírtam mennyire hiányzott. S megkérdeztem bemegyünk-e. Bementünk Jonath váltott pár szót vele, Spektra elment találkozott a kolléganőivel. Mivel a szobámban elég kellemetlen lett volna, két hete nem volt szellőztetve. Ciki, de felmentem a rajzaimat lehoztam, megmutatni Aminának. S közben kinyitottam az ablakot. Az ajtót nyitva hagytam, hogy onnan is szellőzőn.
Mire leértem Denana, Kaylee és Amina lent csacsogtak. Valószínűleg Arnolddal való történtekről.
-Itt vagyok már. Nos akkor megnézitek a rajzaim?- kérdeztem őket, azt hiszem enyhén erélyesen. Mert kicsit ijedt arcot vágtak. Bólintottak, s oda adtam a középen ülő barátnőmnek, Aminának a rajz kupacot. Nézegették, néha kieresztettek egy-egy "Woow"-ot, én rájuk mosolyogtam. S elő halásztam a telefonom, hátha van üzenetem. De attól a személytől nem volt akitől vártam. Phenon írt, hogy találkozni akar. Bocsássak meg neki, na meg nagy fazekat fogok megbocsátani.
*Csingcsilligingli * csörrent meg a telefonom. Arnold írt, megláttam a nevét a telefonomon s az kiesett a kezemből. A lányok felkaptak a fejüket, én csak bámultam a leeső mobilom. Felvette Kaylee , Deana elrohant. Fogalmam sincs hova, miért. De már csak hárman maradtunk.
-" Szia Helena. Valószínűleg nem szeretnél velem beszélni, érthető. De muszáj megbeszélnünk. Szeretlek, te is engem. Ne tagadd a vak is látja. Haragszol, nem tudod mi történt, csak azt tudod amit láttál, így érthető, s jogos a haragod...Mindegy csak kérlek jelezz. Szeretlek, szomorú emoji, szívecske, törött szívecske."- olvasta fel Kaylee. Belőlem azonnal kitőrt a sírás. Felálltam, az ajtóhoz rohantam, a lányok utánam . S egyértelmű volt számomra hova tartok. Ugyan nem fejben dőlt el, hanem csak a lábam és a szívem megindult. A legrövidebb, lecsapott utat választottam. Körül belül 5 perc futás után Arnoldék házánál. Felrohantam a lépcsőn, és már kopogtam volna az ajtón, de megakadt a gondolatom. Mi van ha nem akar látni? De akkor miért írta azt az üzenetet? S ezzel elkezdtem kopogni, ami inkább dörömbölésre hasonlított. Az ajtót nem Arnold nyitotta ki, hanem Carol. Egyszerű pink trikót, hozzá passzoló zoknit és egy barna rövid nadrágot viselt. A haja egyszerűen, enyhén hanyagul felkontyolva volt. 
  - Helena, szia! Hát te? Ilyen késő...- kezdte a megdöbbenését kifejezni, de közbe szóltam.
  - Carol, ne haragudj amiért ilyen későn zavarok. Bizonyára tudod mi történ köztem és Arnold között. Kaptam tőle egy üzenetet, és muszáj vele beszélnem. Kérlek, hadd menjek be hozzá. - kérleltem, de elcsuklott a hangom, majd egy hatalmas bőgés kezdetét vette. Próbáltam meg fékezni a könnyeim, de nem ment. Megpaskolta vigasztalón a vállamat a kedvesem anyukája. 
 - Menj csak, fent van a szobában. Bár lehet már alszik, körül belül 5 perce szólt, hogy elmegy aludni. - megköszöntem, majd rohantam fel a lépcsőn, majd egyenesen Arnold szobájába, kivágtam az ajtót. Ott ült az ágyon az ablak felé fordulva, valami volt a kezében, de azt nem láttam, hogy mi. Az ajtót belöktem, majd bezártam. Mire felriadt, felém fordult, letépte magáról a fejhallgatóját, a rajzaimat gyengéden letette az íróasztalra, majd felém lépett. Mondani akart valamit, de szó szerint belé fojtottam a szót. Hiszen felé rohantam, egyenesen az ölébe ugortam a karjaiba zárt, majd megcsókoltam. Kicsit elhúzódott, hogy a szemembe tudjon nézni:
  - Kérlek, hallgass meg! Kimentem a parkba, hogy közelebb legyek hozzád.. Elvoltam a saját világomban, nézegettem a közös képeket, és akkor valaki meglökte a vállam. Felnéztem és Phenon volt . Nos idézném a beszélgetést: 
  Én: Már megint te? Mit akarsz? Húzz a közelemből és Helenát is hagyd békén. Épp eléggé pipa rám, neked meg szemrebbenés nélkül kitépné a szíved.. Nem mintha én nem ..
  P: Jajj, nyugi már Arnii. Te is tudod, hogy mi össze tartozunk..
Közbe szakítottam.
  Én: Ne becézgess, arra sem vagy méltó, hogy élj... Nem, én Helenához tartozom! Most pedig, húzz innen, amíg fel nem nyomlak zaklatásért..
 S akkor láttalak elfutni nem messze tőlem. 
  P: Na, tessék, itt a kis cafkád....
Életemben először ütöttem meg lányt, és utoljára is. Majd  közöltem vele, hogy ha még egy rossz szó elhagyja feléd a száját nem marad nyelve amivel csacsogjon...  
S még ehhez hasonlók. Kérlek hidd el, nem történt semmi, oda akartam menni hozzád a karomba zárni, de tudtam, hogy reagálnál. Féltem. - elhallgatott, én meg még mindig a karjaiban üldögélve, figyeltem és próbáltam lejátszani a történteket, és ez amit mondott.. Megfogtam az arcát, hogy nézzen rám, a szemembe, már mondtam volna a mondandóm de nem hagyta:
  -Annyira sajnálom, mind azt ami történt. Mind azt a sok fájdalmat amit neked okoztam, mindet.
Kérlek adj egy utolsó esélyt, nagyon szeretlek. Te vagy.. igazából az életem, akár a halnak a víz, nem tudnék nélküled élni. Te vagy a lételemem..-mondta, próbálta leplezni a könnyeit azzal, hogy elfordítja a fejét. De nem hagytam. Le másztam a karjaiból. 
  - Én is szeretlek, pont azért vagyok itt. Ne haragudj, hogy túl reagáltam, s bántottalak. Ott a parkban, azzal a lökéssel megaláztalak. Nagyon durván bűntudatom van miatta..
  - Az teljesen jogos volt. Megérdemeltem.
  - Basszus, de akkor sem az emberek előtt kellett volna.. 
  - Nah, ebből elég, ne ostorozd magad! Nem te tehetsz róla. Szeretlek, és hiányoztál. Minden veled töltött pillanat, minden csók, minden porcikád..- felelte iszonyú halkan, mire közelebb húzott magához, majd forrón, vágyakozva, azt hiszem talán kicsit kiéhezve, óvón csókolt meg.
Kaptam egy üzenetet a lányoktól miszerint, haza mennek, és, hogy remélik minden helyre jön. 
 Írtam nekik, hogy vigyázzanak magukra, felhívtam Spektrát elmondtam neki mindent, majd elkéredzkedtem, hogy itt aludjak. Carollal akart beszélni, oda adtam neki a mobilom. Majd bejött a szobába:
  - Azt üzeni, hogy holnap reggel menj haza, itt alhatsz. De ha bármi olyat csináltok szét rúgja a seggetek. És én is. S nem akarja, hogy 23:38- kor az utcán sétálj, s ő sem szívesen jönne már ki. Bízik bennetek, s bennem. Bírjatok magatokkal jó? Odáig ne menjetek el. Csók lehet, de normális keretek között. Érthető voltam? - kérdezte enyhe szigorral az arcán Carol. Bólintottunk, megköszöntem, hogy maradhatok. Elment aludni, mivel nem fürödtem, elmentem lezuhanyozni, majd Arnold egyik kisebb pólóját elkértem, abban aludtam, fehér neműm az van itt nála, 2-3x már aludtam itt, és mindig hagytam itt, ha esetleg hirtelen aludnék itt, legyen. 
  Írtam a nővéremnek, hogy köszönöm, nem lesz gáz, szeretem, és jó éjszakát.
  Jó éjszakát kívántam a szerelmemnek, nyomtam egy csókot a szájára, majd megkérdeztem hozzá bújva aludhatok- e . Igent mondott, így hozzá bújva elaludtam. Álmomban menekültem, nem tudom mi vagy ki elől, de a sötét, ködös, ijesztő utcákon futottam. Éjjel néhányszor fel is riadtam. Mikor már vagy harmadszor kapott el az a valami, fel riadtam ismét, úgy döntöttem lemegyek iszok egy pohár vizet. Arnold békésen aludt a csípőmnél ölelve. Lehámoztam magamról a kezeit, belebújtam a pulcsijába ami a fotelban hevert. Lesétáltam a lehető leghalkabban a lépcsőn, megcsúsztam de a korlátba kapaszkodtam, nem tudom hogyan de hirtelen a jobb kezemen a hüvelykujjamnál nagy harapás nyom , de rendes emberi harapás nyom keletkezett, és a bal alkaromon olyan volt mintha egy pici körül belül 3-4 centis horgonyt forró lávába mártották volna, s az említett helyre nyomták volna. Az a kis minta beleégett a karomba. Iszonyúan fájt, már kezdett a sikoly kitörni a torkomon, de a kezemmel le szorítottam a szám, s próbáltam elnyelni azt. Ez ezt következő negyed órám úgy telt, hogy a lépcső szünetében ültem a szám össze szorítva és sírva. Mikor elmúlt a fájdalom, nem néztem rá a karomra, bíztam benne, hogy azt csak a félelmem okozta, amit a sötétség és az álmom váltott ki. Oda rohantam a konyhába, felkapcsoltam a lámpát és a szekrényhez léptem, kinyitottam s kivettem egy kék szíves áttetsző közepes méretű, füles bögrét, majd a csapnál engedtem tele hideg, de mégis kellemes hőmérsékletű vizet. Már emeltem a számhoz a bögrét, mikor megpillantottam a karomon a horgony alatt ezt a feliratot: „ Nemdöglöttél+,de ami késiknemmúllik!!!"

  Ebben a pillanatban éles fájdalom terjedt el a testemben. Felsíkoltottam, a lábam felmondta a szolgálatot, a kezemből ahol a felirat pihent ömlött a vér, akár csak a könnyeim. Szinte már egy egész Balaton pihent körülöttem. A padlóra estem, ültem és sírtam, síkoltottam. Nem olyan sokára, Carol és Arnold is fel kelt a zajomra. Szuper, nem akartam felkelteni őket. Arnold hirtelen felkapott a földről, kezdett minden elhomályosulni, elhalkulni és eltűni. Éreztem ahogy a barátom letesz , s a karomat megfogta, majd nem sokára hallom: Anya! Légyszíves segíts! Helena ne aggódj, megoldom, bíz bennem! Hallasz engem? Maradj velem, jó? Ké...- ennyit hallottam, mert eltűnt minden.