Vérvonal

Otthon, édes otthon

Dimitri elköszönt tőlük, mivel ő visszament Oroszországba. Aiden szüleit megölték, így ő Sophieval maradt. Hiába volt megrázó mindaz amit hallott, ő mégis boldogan tért haza. Aiden még nyugtalan volt, és ez látszott is rajta.
Kezdett sötétedni. Sophie a fürdőszobában volt, és rendbe szedte magát. Nagyszerű érzés volt beülni egy nagy kád vízbe.
Miután végzett, kiment a nappaliba, ahol az ablakból meglátta, hogy Aiden az erkélyen áll. Felkapott egy pulóvert, meg egy plédet, és kiment hozzá. A hátára terítette a plédet és mellé állt.
- Hideg van idekint. Féltem, hogy megfázol.
- Köszönöm. Nagyon kedves vagy. - egy darabig szótlanul álltak.
- Min gondolkozol? - kérdezte Sophie.
- Azon, hogy hová menjek. A szüleim meghaltak, egyikőjüknek sem volt testvére, és a nagyszüleim se élnek. - fájdalmasan felnevetett. - Most úgy hangozhatok, mint egy Hollywoodi film, 10 éves főszereplője. Pedig 25 vagyok.
- Mi a... kevesebbnek néztelek.
- Mennyinek?
- 20.
- Aranyos vagy. Én téged 19-nek tartalak.
- Csak négy évet tévedtél. 23 vagyok. Aznap töltöttem, amikor elraboltak.
- Értem.
- Figyelj, visszatérve arra hova menj, nem szeretnél... - szembefordult a fiúval, és a szemét lesütve, halkan kérdezte. - Nem szeretnél, itt maradni, velem?
Aiden teljesen megdöbbent a kérdésre. Aztán elmosolyodott. Annyira aranyos látványt nyújtott, a nála egy fejjel alacsonyabb, rózsa vörös arcú lány, hogy egyszerűen nem tudott nemet mondani.
- Rendben. Itt maradok.
- Köszönöm.
Kedvesen megölelték egymást, aztán Aiden átkarolta Sophiet, így neki is jutott a pokrócból.
- Tudod, félek.
- Mitől?
- Takumitól. Olyan ijesztőek a szemei.
- Nem kell félned. Segítek neked felkészülni ellene. Mindent megtanítok amit csak tudok.
- Köszönöm.
Véletlenül pont ugyanabban a pillanatban fordultak egymás felé, és ez a mozdulatuk, egy csókban végződött. Mindketten vöröslő arccal fordultak el. Nem mentek messze egymástól, csak csendben nézték a város fényeit. Egy kis idő után Sophie elindult befelé.
- Hová mész?
- Csinálok egy kis teát. Te is kérsz?
- Igen, köszönöm.
Bement és elkezdte forralni a vizet. Aztán beletöltötte a bögrékbe. A gyümölcsös filter, gyönyörű rózsaszínre színezte a forró vizet. Olyan volt mint amikor az ecsetet kimosod. Szirmokként törtek elő az egyre sötétebb árnyalatok. Kivitte őket és Aidennek adta az egyiket. A fiú hálásan bólintott. Olyan kínos volt a hangulat. Végül Aiden törte meg a csendet.
- Köszönöm a teát. Nem baj ha használom a fürdőszobát?
- Nem, dehogy is, csak nyugodtan. A pólót és a nadrágot dobd csak a szennyeskosárba. - aztán átfutott az agyán egy felismerés. - Várj! Adok egy nadrágot és egy pólót.
- Elég a nadrág.
Sophie elővett egy férfi melegítőt, és átadta Aidennek.
- Honnan van férfi melegítőd, ha szabad kérdeznem? - nevetett.
- Az unokatestvérem van hogy itt alszik, és rendszeresen itt hagyja a cuccait.
- Értem.
Aiden elment zuhanyozni, ezalatt Sophie elmosta a bögréket, és befeküdt az ágyába és elkezdett olvasni. Egy kis idő múlva kijött Aiden a fürdőszobából. Sophie csak most vette észre, milyen széles a válla, milyen izmos, és hogy a hasa sem utolsó. Ekkor a fiú bement hozzá és leült mellé az ágyra.
- Figyelj, ami ma történt...
- Ó, bocsánat érte, én nem akartam, csak tudod olyan béna vagyok néha, meg túlságosan benne voltam az aurádba, és gondolom téged is zavart, és igazán nem akar...
Aiden kezei közé fogta Sophie arcát, és megcsókolta. Aztán szó nélkül elindult kifelé a szobából. Az ajtóban csak annyit mondott.
- Hoppá! - majd egy gyermeteg mosolyra húzta a száját, és kiment.