Zuhanás

2. fejezet

Sherlock estig olvasott és újabb ügyek után kutatott, mikor John és Rosie megérkezett.
-Hello Sherlock!-pakolta le a táskákat John az előszobába.
-Mrs. Hudson csinált vacsorát.-mondta Sherlock a laptopján kutatva.
-Ó légyszi apa hadd menjek le a mamához!-kérlelte Rosie Johnt.
Rosienak nem voltak nagyszülei ezért nagymamájaként szerette Mrs. Hudsont.
-Jó ma ott aludhatsz! Holnap úgy sincs óvoda...-sóhajtott John és elengedte.
Levette kabátját és felsétált a nappaliba.
Fáradtan lehuppant foteljébe és kissé balra fordítva fejét, nézte a dolgozó Sherlockot.
-Nem akarsz valamit mondani a reggeli ,,óvodai akciódról"?-vonta fel szemöldökét John.
-Nem igazán.-mondta oda se nézve Johnra.
-Akkor mondok én. Mégis miket mondtál Julia néninek?
-Julia néni...ja igen az a fárasztó nőszemély Rosie óvodájából...-emlékezett vissza Sherlock-Csak elmondtam neki hogy én nem a bamba tömeg vagyok akit érdekel bármi amit ő mond...
-És?-kérdezte John mint aki tudja hogy ennyivel sajnos nincs vége.
-És...hát elmondtam mindent amit tudok a magánéletéről, ami kissé rosszul érintette...-vonta meg a vállát Sherlock úgy mint aki nem érzi a helyzet súlyát.
-Hogy mi? Ugye tudod hogy én nekem minden nap találkoznom kell vele!-mondta felháborodva John.-Tudtam hogy nem lesz jó ötlet kiengedni téged emberek közé! Mert a nagy Sherlock Holmes túl büszke ahhoz hogy egyszer ne hozzon valakit kínos helyzetbe!
-Már elnézést John. De ez nem ilyen könnyű megállni. Nem tudom csak úgy abbahagyni.-mentegetőzött Sherlock.
-Te nem tudsz foglalkozni mások érzéseivel!-szakadt ki Johnból a hirtelen kijelentés.
Miután ezek a szavak lehangzottak pár pecig csönd lett. Nem néztek egymásra, du tudták hogy mit érez a másik.
Sherlock szótlanul felállt és kiment a szobából,majd becsapta maga után az ajtón.
-Ne! Sherlock! Kérlek!
John elindult utána de mikor az ajtó becsapódott, megállt, és fel-alá járkált szobában gondterhelten.
Kinézett az ablakon és még látta, nagy, fekete kabátját elsuhanni a sötét utcán.
,,Most mi legyen?"
Kérdezgette magától John. Nem hagyta nyugodni a gondolat hogy így megbántotta azt akinek bevallotta érzelmeit és ő viszonozta mindazt.
Órák teltek el, és Sherlock nem tért haza.
Míg John otthon vívódott magában addig Sherlockra Lestrade talált rá, véletlenül egy bár előtt, éppen egy másik fiatallal vitatkozni. Greg éppen a kocsijával tartott hazafele, amikor meglátta a hevesen vitatkozó Sherlockot az utcán.
-Istenem! Sherlock mit csinálsz?-sóhajtott és leparkolt a kocsma előtt.
-Ó helló Kevin! Vagyis Greg!-köszöntötte vidáman Lestradeot, Sherlock.
Lestrade látta, hogy Sherlock alig tud megállni a lábán,ezért odament és felkarolta,majd elnézést kért a fiataloktól és beültette Sherlockot a hátsó ülésre.
-Na, maradj nyugton! Haza viszlek!-ült be előre Greg majd elindultak.
Sherlock elfeküdt a hátsó üléseken.
-Ne hányd össze a kocsimat jó?-nézett a visszapillantóba ahol látta a detektívet aki nem éppen volt magánál.-Mondd csak ez mégis hogy történt?-nevetett kissé, mert ez a látvány nem volt mindennapi.
-Háth...bementem...aztán ittam egy..egy valamit aztán már nem számoltam...vagy nem tudom....
-Jó mindegy...John majd otthon biztos kezelésbe vesz téged.
-Igen, John majd ad nekem gyógyteát és melegborogatást, a fejemre meg tablettát fejfájás ellen. John nagy jó doktor...a legjobb!-mosolyodott el Sherlock ahogy rá gondolt.
-Igen! John tényleg jó orvos!-mondta Greg.
-Tudod...ő olyan kedves és jó ember....nekem ő kedvenc emberem!
Lestrade nem szólt semmit csak elmosolyodott.-De ő neki nem én vagyok a kedvenc embere...pedig nekem ő az de neki nem én vagyok...-Sherlock arca elszomorodott és könnyek gyűltek a szemébe.
Greg megsajnálta és vígasztalni próbálta a csalódott Holmesot.
-Tudod szerintem Johnnak is te vagy az...
-Nem! Nem és kész! Tudom...sajnos.-mondta Sherlock és visszadőlt az ülésre,majd hangosan horkolni kezdett.
Mikor odaértek, Lestrade gyorsan felszaladt, és bement a nappaliba ahol John a foteljében ült, és olvasott.
-Ha Sherlockot keresed, már pár órája elment...nem tudom hol van.-nézett fel a könyvből John.
-Hát én éppenséggel tudom hogy hol van...a kocsim hátuljába, nem éppen józanul. De elég rossz kedve van, egész végig azt mondogatta hogy neked nem ő a kedvenc embered.
John gyengéden elmosolyodott majd elindult lefelé.
-Segítek felhozni!
Mikor leért kinyitotta a kocsi ajtaját és megpillantotta a félig alvó Sherlockot.
-John?-tápászkodott fel Sherlock az ülésekről.
-Igen, na gyere segítek!
Miután ketten feltámogatták, John megköszönte Gregtől hogy hazahozta majd lefektettr Sherlockot az ágyba. Ő pedig az ágy szélére ült.
-Szóval mit hallok én itt? Hogy nekem nem te vagy a kedvenc emberem?
Sherlock majdnem elaludt mikor meghallotta a kérdést kissé felélénkült majd felült az ágyában.
-Hát igen,nekem te vagy az, de te neked nem én vagyok.-Sherlock szája legörbült mint gyámoltalan kisgyereké.
-Már hogyne te lennél...bolond!-mosolygott kedvesen John.
-Tényleg?-nézett fel reménykedve Sherlock.
-Igen! Tényleg! Nem hiszed? Hát akkor bebizonyítom...
John felállt majd az ágy mellé térdelt.
-A teljes neved?-kérdezte John
-Shelrock William Scott Holmes...vagy Scott William....-mondta Sherlock elgondolkodva.
-És szeretnél még egy nevet?
-Attól függ milyen név az...-nézett furcsálva Sherlock a kérdéstől.
-A Watson megteszi?
John előhúzta a dobozt és kinyitotta.
-John...
-Mi az?
-Ebbe nincs semmi...
-Hogy érted hogy nincs semmi? Egy gyűrű van...
John belenézett és a gyűrűnek hűlt helye volt csak ott.
-De hát...-mondta John kétségbeesve.
-Nyugodj meg. Én tudom hol van.-mondta Sherlock elmosolyodva.
-Hol?-nézett értetlenül John.
Sherlock megpróbált kiszállni az ágyból de inkább kiesett onnan.
-Óvatosan! Mit csinálsz?-nézte Sherlockot aki egy ideig ide-oda tántorgott a szobába majd visszahuppant az ágyra.
-Öhm...hol is tartottunk...ja igen...ööö...John a Watson név teljes mértékbe megfelel.
Sherlock egy gyűrűt húzott elő a zsebéből majd az ujjára húzta. Egy ideig gyönyöködött benne majd Johnra nézett aki látszólag nem fogta fel a helyzetet.
Ahogy nézte értetlen fejét,akaratlanul is elnevette magát.
-Látod, drága Watson én még ilyen állapotba is okosabb vagyok nálad! Emlékszel mikor elaludtál a fotelbe? A kezedbe volt a gyűrű, a dobozzal. De szerinted ki takart be? Mikor megláttam, arra gondoltam hogy a csavar kedvéért, majd én kérem meg a kezed. Nyilván nem most állt szándékomba, azután a bizonyos kijelentésed után,de mivel te most akartad hát itt van.
John elmosolydott és csóválni kezdte a fejét.
-Te...te csavaros eszű! Átakartál vágni? Nem gondolod hogy ezt nem szabad a vőlegényeddel csinálni? Ezért most megkapod!
John felmászott az ágyba és ledöntötte Sherlockot.
-Mondd csak Watson nem kéne bocsánatot kérned?
-Ó de igen, bár neked is lenne miért...
John felállt betakarta és odament az ajtóhoz és még utoljára hátra nézett.
-John...
-Igen?
-Szeretsz?
-Elvettelek.
Elmosolyodott és becsukta az ajtót.