Zuhanás

1. fejezet

-Szia Rosie!
Sherlock a konyhában állt asztalánál különböző üvegcsék és lombikok között. Éppen valamin dolgozott vagy kísérletezett.
-Szeretnéd közelebbről megnézni?-kérdezte Sherlock kedvesen mosolygva az ajtóban álló kíváncsi kislányra.
A detektív egy emberi ujjat mutatott fel amit egy csipesszel fogott meg.
Rosie bólintott és boldogan sietett oda az asztalhoz.
-Látod ha ebbe bele teszem kifehéredik a bőr rajta!-mondta izgatottan és egy kis tálat vett elő amibe beletette az ujjat.
Rosiet egyáltalán nem ijesztette meg, annál inkább érdeklődött iránta. Figyelmesen nézte végig a kísérletet majd az eredményt látva elmosolyodott és kezeivel tapsolni kezdett.
-Kölcsönvettem a bankkártyádat mert az enyémet nem fogadták...el-lépett be John a szobába kezében két nagy papírzacskóval.
-Ti meg mit műveltek?!-nézett rájuk és az asztalon lévő emberi testrészre.-Sherlock! Megmondtam neked hogy ez nem neki való! Ezt ne előtte csináld!
-De tetszett neki!-mutatott Rosiera aki még mindig az asztalt bámulta mostmár apja karjaiból.
John elvitte Rosiet játszani de mikor visszajött még mindig dühös volt.
-Nem hiszem el! Megmondtam hogy ne mutogatsd neki a kísérleti dolgaidat!
-Érdekli.- szólt nyugodtan Sherlock
-Persze hogy érdekli! De nem kell direkt megmutatni neki egy...egy ujjat!-mutatott John a rendetlen asztalra.
-Nyugodj meg.
-Mi az hogy nyugodjak meg? Miért nyugodjak meg? Mit fognak szólni az óvodában?!-üvöltött John-Menj el a laborba Mollyhoz! Ne itthon! Menj el!
-Nem akarok elmenni...
-Mi az hogy nem akarsz elmenni? Miért?-tajtékzott John.
-Mert szeretek itt lenni! Mert szeretlek! Érted?-kelt ki magából Sherlock is.
John arca e szavak hallatára meglágyult és gyengéd mosolyra húzta száját.
-Szóval szeretsz?-kérdezte a doktor közelebb lépve a detektívhez.
-M..meg..lehet..-motyogta Sherlock zavarba esve.
John lassan megérintette Sherlock remegő kezét. Ajkaik lassan összeértek. Hosszú percek teltek el így. A pillanatot Sherlock szakította félbe.
-John az hiszem....-mondta halkan
-Mi az?-kérdezte John úgy mint akit jelen helyzetben semmi más nem érdekel Sherlockon kívűl.
-Rosie...-folytatta Sherlock.
John megfordult és meglátta kíváncsian figyelő kislányát az ajtóban.
-Persze...csak a kísérleteim miatt kell aggódnod hogy elmondja...-mondta Sherlock és elnevette magát.
-Ó figyelj Rosie...ez nem az...szóval...amikor két ember szeretik egymást akkor kimutatják ezt egymásnak...mi Sherlockkal már nagy régóta vagyunk barátok és...-John vörös fejjel vakargatta fejét.
-Barátok?-kérdezte Sherlock egy pimasz mosollyal a fején.
-Ne nehezítsd meg a helyzetet!-fordult vissza John, majd próbálta menteni a menthetőt és tovább beszélt össze-vissza.
Sherlock kissurant a szobából és hegedűlni kezdett. Egész este hallatta a hangszer gyönyörű zenéjét, míg John játszott és megvacsorázott Rosieval, majd lefektette.
-Apa!
-Igen drágám?
-Sherlock lesz az új apukám?
John elnevette magát a kínos kérdés hallattán majd leült az ágy szélére és simogatni kezdte kislány selymes,szőke haját.
-Hát ezt tőle kell megkérdezned...
Rosie kipattant az ágyából és izgatottan kirohant a szobából.
-Shhherrrrrloooocckkkk!-kiáltott végig a lakáson Rosie mire megtalálta a detektívet a nappaliba a foteljében ülve hegedűjével a kezében.
A kislány odarohant hozzá és felmászott az ölébe.
-Sherlock! Te leszel az új apukám?-kérdezte Rosie és megölelte.
-Hogy micsodád?-kérdezte Sherlock felriadva gondolataiból.
-Te! Rosie új apukája!
-Öhm...John?-nézett Johnra aki éppen akkor ért be a szobába.-Hát ha apukád megengedi...-nézett le kedvesen Rosiera aki most a hegedű vonójával játszott.
-Apa! Sherlock lehet az új apukám? Kérlek szépeeen!-nézett Rosie apjára könyörgően.
John nagyon sóhajtott és mosolyogva csóválta fejét.
-Igen! Persze, lehet.
Rosie most újra Sherlockra nézett.
-Hát akkor azt hiszem hogy igen!-felelte mosolyogva és lenézett újdonsült lányára.
Rosie arcán nagy mosoly látszott és szorosan megölelte új apukáját.
Sherlock zavarba esve nézett kérdően Johnra. John odasétált és átkarolta mindkettejüket.
Később mikor Rosie is elaludt, John kisétált a nappaliba ahol addigra az ablakból a sötét utcákat megvilágító lámpák sárga fénye világított be. Leült foteljébe. Sokáig bámulta a szemben álló fekete fotelt amely most üres volt.
,,Új apuka"
Gondolta John a szemben álló bútorra nézve.
,,...De vajon mikor lesz az én új férjem?..."
Suttogta John és egy kis fekete dobozkát vett elő zsebéből. Mikor kinyitotta egy ezüstös gyűrű ült benne.
Johnt nemsokára elnyomta az álom.
Ezután lassan, nyikorogva nyílt ki Sherlock hálószobájának ajtaja. Halkan lépdelt ki a nappaliba, mikor meglátta a doktort békésen aludni a fotelbe. Betakarta és leült szembe vele a foteljébe. Álmosan nézte szerelmét. Majd elaludt. Mindketten ott aludtak el.
-Sherlock! Ébredj! Kérlek!
Sherlock felriadva emelte fel fejét a könyökéről amin eddig támaszkodott.
-Igen? Persze...Mi van?-kérdezte még mindig félig alva.
-Neked kell vinned Rosiet óvodába!-mondta John még mindig rázogatva Sherlockot.
-Öhm...mi? Nem az nem lehet...még csak most keltem fel.-mondta és nagyot ásítva nyújtózkodni kezdett.
-De ma korábban kell mennem be a rendelőbe! Szóval felkelsz és elmész Rosieval az óvodába!
-Jó mindjá-
-Most!-mondta sürgetően John és felkapta táskáját egy csókot nyomot Sherlockra majd elbúcsúzott és kirohant az ajtón.
Sherlock lomhán felkelt és kiment a konyhába majd mikor látta hogy nincs tea az asztalon hangosan elkiáltotta magát:
-Mrs. Hudsooon! Hol a tea?
-Ugye tudja hogy magának is hozhatna néha! De már elkészítettem szerencséje van!-lépkedett fel a lépcsőn majd tette le az asztalra a tálcát Mrs. Hudson.-Ó szia drágám! Hát neked nem kell óvodába menned?-ültette be az ölébe Rosiet.
-Ma Sherlock visz el oviba! Apa mondta!
-Igaz ez?-kérdezte Mrs. Hudson mosolyogva az éppen kekszet evő Sherlocktól.
-Hát igen. Ó ha már itt tartunk, nem vinné el ön?-kérdezte tenyérbemászóan Sherlock a teát kortyolgatva.
-Na de Sherlock! John bízik önbe! Ennyit igazán megtehetne!-mondta és összeütötte tenyerét majd felállt és kiment.
Sherlock megigazította kissé viseltes ruháját amibe éjszaka aludt és felkapta Rosiet.
-Na menjünk a sok üres fejű ovónő és elkényeztetett kisgyerek közé!
Felöltöztek és elindultak.
-Taxi!
Beültek és mikor az óvodához értek Sherlock nagyot sóhajtott és felhajtotta kabátja gallérját.
-Jó reggelt!-köszönt Sherlock egy műmosollyal az arcán.
Mikor benn voltak Sherlock megállt Rosie kezét fogva a sok gyerek és szülő között.
-Öhm...hova is kell menni?-nézett körül
-Oda! Oda! Halacska csoportba!-rángatta Rosie Sherlock kezét.
Elindultak arra majd mikor odaértek Rosie azonnal berohant a gyerekek közé. Sherlock az ajtóban állt és indult volna ki mikor egy kéz megfogta vállát.
-Jó napot! Julia néni vagyok. Rosie ovónénije!
Sherlock egy mosolygó, vékony fehér köpenyes nőt pillantott meg. Fekete haja copfa volt kötve. Virágos ruhát hordott köpenye alatt és fehér papucsot hordott.
-Ó igen persze!Sherlock Holmes vagyok!-nyújtott kezet Sherlock mint aki pontosan tudja ki ő de igazság szerint soha nem találkozott még vele John pedig nem említette.
-Szóval ön a...?-mosolygott tovább a nő Sherlock kezét rázva.
-Az apja.-bólintott Sherlock.
-Ó a másik?-nevetett kínosan az ovónő és szétnézett a gyermekek között.-Tudja John említette már a nevét de sokat nem beszélt magáról. Rosie amúgy nagyon jó kislány, mindig sokat játszik és mindig megeszi az ebédet és képzelje sokat rajzol meg-
-Köszönöm de teljes mértékkel nem érdekel. Ahogy az sem hogy mi volt tegnap az ebéd vagy hogy hova mennek kirándulni. Tudja maga tömheti a fejét ez ilyen értelmetlenséggel de én nem akarok erről beszélgetni. Nem vagyok egy apuka aki teljes kiörlésű kenyérrel tömi a gyerekét mert egészséges. Az hogy van ilyen kenyér azt is csak Mrs. Hudson miatt tudom. Magára nézek és látom hogy önnek még nincs gyereke, de házas. És hogy kozmetikushoz is jár. A férjével bizalmi problémái vannak. Az anyósa enyhén szólva rühelli önt. Sőt maga féltékeny a férje volt barátnőjére akivel még mindig jóba van. Egy, elnézést kettő macskája van ami szintén veszekedést szül otthon párja és ön között! Igen ezt mind látom magán mert én gondolkodok és értelmes dolgokkal telítem meg az elmémet! Ha most megbocsát...
Sherlock kiviharzott az ajtón otthagyva a felháborodott ovónőt.