Life after death [H.S.]

Prológus

Sziasztok! Meghoztam a prológust. Remélem tetszeni fog! :D

Jó olvasást!

SageDonoven vagyok egy 20 éves lány, aki életét szenteli az orvoslásnak. Vezető pszichológus vagyok az amerikai Creedmoor Pszichiátriai Központ-ban. A leghírhedtebb intézmény volt az egész országban. A legkegyetlenebb elme zavarodott gyilkosokat tartották itt és próbálták megtisztítani elméjüket. Minden nap próbálkoznak kiszökni, de mind ezt sikertelenül, mivel a biztonsági rendszerünk is felülmúlhatatlan. Az egész épület hasonlít egy börtönre és az épületet körül vevő hatalmas kőfal és az előtte terpeszkedő drótkerítés is erre utal.

Egy tipikus októberi nap volt, borús ég, halkan süvítő szél. Ma hozzák át az egyik Londoni elmebeteget hozzánk, mivel ott nem tudták kezelni és megtámadott egy nővért. Egy 20 éves fiúról volt szó akit nekem kell majd a szárnyaim alá venni. 3 rendőrautó érkezett, amiből több rendőr is szállt ki és a gyilkos. Többszörös emberöléssel vádolják, áldozatai között szerepeltek a gyerekektől elkezdve egészen a középkorú korosztályig. Ha jól emlékszem Harry-nek hívják – jól van na, én sem jegyezhetek meg mindent -. Lehajtott fejjel, bilincsel a kezén ballagott egészen a főbejáratig. Mindenki megállt és várták, hogy a kártya sípoljon és kinyitódjon az ajtó. Ez az idő pont elég volt arra, hogy a göndör hajú, vékony, de mégis izmos alkatú, gyönyörű zöld szemű fiú rám emelje tekintetét és összekösse enyémmel. Egy félmosoly jelent meg ajkain, ami meghökkentett, mivel nem voltam hozzá szokva az ilyen viselkedéshez. Akik ide kerülnek azok inkább őrjöngve ordibálják, hogy „Nem vagyok őrült!".   Az ajtó kinyitódott és a sípoló hang is jelezte, hogy megkezdhetjük a bemenetelt. Mivel én vagyok a kezelő orvosa, ezért nekem is vele kellett tartanom, miközben folytattuk a sétánkat az irodákhoz, hogy elkönyveljék, hogy megérkezett a páciens, Harry folyton hátra pillantott és engem kémlelt. Tudomást sem véve róla sétáltam tovább, egy jobb, majd egy bal kanyar után meg is érkeztünk az irodákhoz. Az adatokat felírták azt, hogy mikor érkezett meg ilyesmiket. Ezzel szerencsére nagyon gyorsan végeztünk, ezért elvezették betegünket a magán zárkájához, amely a 2. emeleten volt található és áthúzatták vele ruháit. Egy szürke melegítőnadrág szerűséget és egy fehér pólót aggattak rá. A zárka hideg és mocskos – mármint annak látszott, mert igazából hetente ki lettek takarítva -, az ágy már egy régi darab, ezt a fémrácson megjelenő rozsda mely tartotta a matracot mutatta, egyetlen ablak volt, amit egy rács választott el a külvilágtól. Majd ott hagyták őt egyedül a szobában, nem csinált mást csak nézett kifelé az ablakon és tanulmányozta az ablakon megjelenő esőcseppek versenyzését. A szobájából kilépve még egy utolsó pillantással megjutalmazott , mielőtt teljesen eltűntem volna a folyosón. Az ajtót mögöttem bezárták és a rendőrök még egy utolsót rápillantottak, majd elhagyták a kórház épületét.

Utamat az irodámba terveztem meg, de mielőtt elérhettem volna az úti célomat megállított az egyik nővér, hogy oda adja a mai napi betegeim fogadási sorrendjét. Végigpásztáztam a felsorolást, de az utolsóelőttin megakadt a szemem, Harry nevén. Pontosabban Harry Styles nevén. Ő különbözött a többi betegemtől, ő más volt. A nővérnek megköszöntem és utamat újra az irodám felé vettem. Belépve az ajtón körbevezettem tekintetemet a szobán, amely nyugtatólag hatott rám. Cappuccino barna és vaj szín váltotta fel egymást, minden fabútor bükkfából készült így harmonikus összhatást alkotva ezzel. Szobám tanulmányozását az egyik nővér kopogása zavarta meg.

- Szabad. – mondom majd nyitódik az ajtó a szőke hajú nővér, Sarah lép be egy pácienssel a háta mögött.

- Meghoztam Mr. Graham-at.

- Foglaljon helyet! – fogadom egy 1000 wattos mosollyal, miközben az irodám közepén álló kanapéra invitálom.

Miután végeztem a betegemmel, szóltak, hogy változott a sorrend így Harry lesz az utolsó ember akit kezelésbe veszek. Alig várom, hogy kiderítsem, hogy mégis mit rejteget. Vajon ő követte el, mert nem úgy látszott az arckifejezését nézve. De ma mindent kiderítek!