Life after death [H.S.]

5. Fejezet

Sziasztok! Amint látjátok, mostanság gyakrabban hozom a részeket, mert ehhez a történethez meg jött az ihletem, és amíg tudom ki is használom. :) A részről annyit, hogy nagyon sajnálom, de ez is kell bele. ( Tudom, hogy rövidebb lett, de így jobban izgultok a kövi rész miatt. :) ) Remélem, azért tetszik, majd. Nemsokára hozom a hatodik fejezetet.

( Ajánlott zene:  A Great Big World & Christina Aguilera - Say Something )

Na akkor már be is fejeztem a beszédet. Hagyatok magatok után nyomot! :)

Olvassátok egészséggel!

-Szeretlek Harry!         

-Egyszerűen szeretlek! – suttogtam ajkaira. Nem tudtam hangosabban kimondani, mert féltem, hogy összetörik, ha hangosan is kiejtem.

-Miért csinálod ezt velem? Miért törsz össze minden mondatoddal? – dorombolta fülembe, mikor közelebb hajolt. Puszit hagyott a fülem mögötti területen, majd egyre lejjebb hagyott nyomokat, míg nem el nem érte nyakam és a vállam találkozását. Élveztem a pillanatot, mert tudtam, hogy bármelyik percben véget érhet. Ami az ajtó kopogtatásával véget is ért. Sarah volt az ajtó mögött, mert hallottam a hangját, ahogy azt kérdezgeti, hogy jól vagyok-e?

-Minden rendben van? – kiabál be az ajtó mögül. – Hívom az őröket! – kiáltja, majd hallom, ahogyan a folyóson elrohan, segítségért. Mi ketten csak nézzük egymást és keressük a szavakat, amelyek nem akadnak nyelvünkre. Lélegzetvisszafojtva várom szavait, hogy elmondja, hogy ő is így érez, de nem szól semmit. Üveges tekintetéből nem tudok kiolvasni semmit. Csak mered rám.

-Mondj már valamit! – utasítom gyengéden, de hangomban ott bujkál a kétségbeesettség. Várom, hogy megszólaljon végre, de nem teszi. Mintha tört döftek volna a szívembe.

-Sajnálom, de… - kezdett bele, mire a tört forgatták volna meg bennem. Hallottam, ahogyan próbálják az ajtót lefeszíteni a helyéről, hogy bejussanak.

-Ez a te kis hülye játékod része volt? – ordítottam. – Ezt akartad elérni vele? Hogy beléd szeressek, aztán összetörjek? – toporzékoltam. A zokogás kitört belőlem. Legbelül összetörtem, összeomlottam. – A játékod része voltam, igaz? – a hangnemem elhalkult és tekintetemet a padlóra szegeztem és csak sírtam. Az ajtó kinyílt, rajta besietett Sarah és két nagydarab őr. Azonnal Harry-hez siettek és lefogták.      

-Bántotta önt? – kérdezte az egyik férfi. Én csak tovább zokogtam, miközben Sarah hátamat simogatta nyugtatólag.

-SAJNÁLOM! – kiáltotta életem legnagyobb hibája, miközben hurcolták vissza, a zárkájába.

-Mostantól más veszi át Harry kezelését. Rendben? – kérdezte a mellettem álló szőke nővér. Bólogattam.

-Rendben. – mondtam nagyon halkan.

-Lemondom a többi pácienst. – ezzel a mondatával kisétál az ajtón – legalábbis annak helyérőről -. Egy világ omlott össze bennem, pedig alig ismertem ezt a fiút mégis beleszerettem.

Én megmondtam, hogy átvág! – förmed rém a józan eszem.   

De te megint nem hittél nekem. – tudom, hogy átvágott, nem kell rá emlékeztetni.  De mostantól kezdve semmi nem lesz, ami rá emlékeztetne. Nem látom, majd őt mindennap a kezeléseken, és nem fogom hallani hangját sem. Egyszerűen eltűnik az életemből és nekem pont jól fog jönni. Igaz, hogy egy épületen belül leszünk, de akkor is túl nagy ez az intézmény, hogy esetlegesen összefussunk. Vége van, ennyi volt.

Ezt te sem gondoltad komolyan. – hagy már békén! Ne zavarj össze! Belsőhang egyszerűen, kussolj!

Tényleg rád férne egy orvosi kezelés. - KUSS! KUSS! KUSS! FOGD BE!

Vége van, és erről nem nyitok vitát. Elfogom felejteni őt, idővel és minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Nem fogok szenvedni a mellkasomra nehezedő fájdalomtól, mert el fog szállni, az idő múlásával. A feledésbe fog merülni, az életem egyik létfontosságú része.

Ez egyre jobban fog fájni. Nem tudod elfelejteni őt.

Tudom. Sajnos…