Life after death [H.S.]

7. Fejezet

Sziasztok babák! Meghoztam a következő fejezetet is. Most egy kicsit rövidebb részt hoztam, mert akkor lesz csak függővége. Nemsokára hozom a következőt. Most nem tartok mesedélutánt. Remélem tetszeni fog!

Kellemes olvasást!

-Te.

-Szóval én. – mondta elkeseredett hangon.

-Igen. Te. – váltottam arra a hangnemre amire ő is.

-Nem tudsz elfelejteni, igaz? – húzta vigyorra a száját.

-Egy ilyen seggfejt hogyis tudnék? – mosolyogtam rá.

-Hmm… Ott a pont. – kacsintott.

Egy ideig elgondolkodva ültünk egymás mellett, majd Harry törte meg a csendet.

-Akarod tudni, hogy hol voltam Sarah-val?

-Őt is meghúztad valahol? – villantottam egy „éngyőztemarcot”.

-Hahaha… Nagyon vicces vagy. Nem. Na akkor akarod tudni? – felvontam szemöldököm, majd egy aprót bólintottam. – Alá kellett írnom egy papírt és egy nő elmagyarázta, hogy hogy kéne viselkednie egy normális embernek.

-És evvel mégis mire akarsz utalni?

-Nem mondom el.

-Hogy mi? – akadtam fenn. Mi az hogy nem mondja el? Megígérte.

Mit vártál tőle? Megint felfog hozakodni a csókkal és te bele fogsz menni. Idióta. – ha ez az ára, hogy végre kibökje akkor állok elébe.

-Emlékszel arra az egy feltételre?

Mondtam.

Ideje sem volt felfogni mit csinálok, már hajoltam is ajkaira, amire 1 éve vártam. Gyorsan vettetem véget neki, de pont volt ideje, hogy visszacsókoljon. Elhajoltam és megláttam a hatalmas kaján vigyort az arcán.

-Na halljam! – szóltam neki egy kicsit erélyesen.

-A-a ez nem volt rendes. – ingatta fejét.

-Nem volt rendes?! NEM VOLT RENDES?! – akadtam ki.

Tépd meg! – talán most hallgatok rád.

Nem Sage ez nem helyes. Emlékezz mit tanítottak a dühkezelő tanfolyamon. – szállt vitába a józan eszem.

-Hahó! – lengette meg kezeit a szemeim előtt. – Megint máshol jársz.

-Mi? Nem, csak gondolkodtam.

-Arról, hogy megcsinálod megint, csak most rendesen? – jelentek meg gödröcskéi.

-Nem, nem arról. – szűkítettem össze szemeimet.

-Akkor miről? – húzta féloldalas mosolyra száját miközben arcomat fixírozta.

-Semmiről, nem érdekes. – erőltettem magamra valami vicsorítás félét.

-Aham… Persze…

-Megsértődtél? – vonom fel szemöldököm.

-Talán. – próbálta visszafojtani a mosolygását, de nem nagyon jött össze neki. Ezért nevetségesen nézett ki, így felnevettem kinézetére.

-Gyökér vagy! – mondtam két nevetés között és finoman vállba ütöttem.

-A te gyökered. – mondta mire abba hagytam a nevetést és rámosolyogtam.

-Na akkor hol is voltál az előbb?

-Az egyik irodába. Tudod ahol könyvelik a betegek megérkezését és távozását. – befogtam a száját így nem tudta fojtatni.

-Várj csak! Akkor, ha oda mentetek és alá kellett írnod valamit, akkor az azt jelenti, hogy…

-Holnap távozhatok a Creedmoor-ból.