Letört szárnyak (Avagy A szabadság szárnyain II)

11. fejezet ; A vihar előtt sincs csend

*néhány héttel később*

3. személy szemszöge

Néhány hét telt el a Shila elleni támadás óta. Azóta csend volt. Talán túlzottan is nagy csönd. Már mindenkinek szemet szúrt. Shila magába fordult. Nem annyira, mint ahogy Rivaille számított rá, de megtette. Sok időt töltött egyedűl, a papírjaiba menekülve. Senkinek nem nyílt meg. Még Rivaille-nak sem, persze kisírta magát a testvére vállán, de ennyi. Nem beszéltek róla.

Csak Erwin-nel cseréltek pillantásokat az esteről. Ijesztő volt és külső szemlélő számára értehetelen jelente, mikor találkoztak a folyosón vagy az irodában. Összenéztek, a kék írisz a feketébe fúródott. Tükrözödése egyik a másikban furcsa hatást kelltett. Mint egy tükörsima tó, felette a felhők. A víz kékjét beszenyezte a sötétség. Ahogy Shila lelkére is sötét árny ként vetültek az események. Csak bólintottak. Minden fájdalom ott volt abban a pillantásban, de minden erő is, ami ennek a fájdalomnak a legyőzéséhez kellet. Shila napról napra lette erősebb. Még nem épült újra teljesen. Ha valaki hozzá ért megrezzent, ha valaki bement míg aludt hozzá vágta a kést, amivel aludt. Gyenge volt még, mindig remegett a keze, de kifelé erősnek mutatta magát. Bár az emberi tudták mitörtént, nem beszéltek róla. Tisztelték Shila-t és nem akarták tépkedni a sebeit.

Az egyetlen akinek megnyílt Liem volt. Ő maga sem tudta miért bízik ennyire a fiúban, de bízott benne. Liem-ben pedig valami egyre erősebben binbódzott. Hiába bizonygatta magának, hogy nem, ő bizony soha. De végül belátta, hogy szerelmes lett a fehér hajú nőbe. Jól zudta, hogy nincs esélye. Hogy Shila kölyöknek tartja, de nem tehetett ellene. Már megtörtént és nem lehetett megváltotatni.

Rivaille szemszög

Mikasa éppen gyakorlalott vezényelt. Újra beépítette az edzésbe az ODM felszereléseket, bár a beosztotai nem nagyon értették, hogy miért, de követék a feleségem utasításait. Én is kint voltam, a húgommal az oldalamon. Shila is a katonáit figyelte.
- Balfaszok -morogtam ahogy Liem elvétett még egy célpontott.
- Hagyd őket. Asu-n kívül egyikőjüknek sem megy - tolt le a húgom.
- Asu az én gyerekem. Még jó hogy megy neki - utaltam zseniális vérvonalunkra morogva.
- Tch - fújt egyett Shila. - Fiúk ide! -ordította a húgom, éles hangjára a fülemhez kaptam.
- Ember! Legközelebb szólj - morogtam neki.
- Rendben - bólintott miközben az emberei leszálltak.

Ebben a pillanatban egy éles sikoly rázta meg a levegőt. Odakaptam a fejem. Mikasa a földön feküdt. Egyik karja kicsavarodva. A hasán feküdt. Orrából csorgott a vér és zilált.
- Mikasa! - tértem magamhoz a pillanatnyi sokkból és a feleségemhez rohantam, de Shila megelőzött. Gyorsabb volt az ODM felszerelésével, mint én gyalog.
- Mikasa - fogta meg a vállát, amire a fekeségem felsikoltatt. Ekkor értem én is oda.
- Kasa itt vagyok - érintetem meg én is.
- Riveille.... - szöktek könnyek a szemébe. - Nagyon fáj - folytak a könnyek az arcán.
- Orvost! Hívjatok már egy kibaszott orvost! - ordítottam a döbbenten álló kölykökre.
- Azonnal - szólalt meg Lotti és elrohant orvosért.

Simogattam Mikasa haját és vállát. Hátha megnyugszik, de ő csak egyre jobban remegett. Szinte én is éreztem a fájdalmát. Mire az orvos megérkezet már alig voltam magmanál a tompa sokktól. Agyamra köd telepedet. Nem tudtam gondolkozni csak Mikasa-t szugeráltam.
- Ha meghal...ha meghal én is vele halok - suhogott az agyamban, de szinte érthetetlen volt számmomra is a gondolatom. Nem hallotam, nem éreztem. Tompa voltam az egész világra.

- Rivaille! Rivaille! - szólongatott a húgom, de alig hallotam. Csak néztem ahogy Mikasa-t elviszik.
- Ne! Ne vegyéfek el tőlem! - vízhangozott az agymaban, de mozdulni képtelen voltam.
- Ne.... - motyogtam olyan hallkan, hogy én is alig hallotam. Ekkor Shila apró tenyre az arcomon csattant.
- Szedd össze magad! - ragadta meg a mellkasomnon az inget. Meglepetten, de még mindig dermedtem néttem rá. Shila szemeiből nem tűnt el az Ackerman határozottság, aminek abban a pillanatban szikrája se volt bennem. Képes lettem újra gondolkodni, újra mozogni ahogy a testvérem szemeit néztem.
- Nekem erősnek kell lennem - mondtam a tőlem telhető legnagyobb határozottsággal.
- Én is így gondoltam - morogta a húgom majd sarkon fordult.

***

Nem sokkal később beengedtek Mikasa-hoz.
- Szia Kasa - mosolyogtam a nőre, sápadt arcán egy ugyan csak halvány mosoly jelent meg. Ernyetten ült a kórházi ágyon és minden végtagja reszketett. Szemei halványan, betegssen csilloggak. Egyik karját lerögzítették.
- Gyerekek? - kérdezte ahogy mellé ültem és megfogtam a kezét.
- Jól vannak. Kicsit megijedtek, de nincs bajuk - simogattam a feleségem kacsóját.

Harmónia volt közöttünk. Olyan béke és nyugalom, amit kevés alkalommal tapaszltaltam az életem során. Mikasa ott volt velem. Minden rendben volt. Sérült volt és nyúzott, de a női erő és nyugalom, ami belőle áradt hihetetlen volt. Megnyugtatott és ellazította minden porcikámat.

- Felèbredt asszonyom? - lépett be ekkor az orvos. Magas férfi volt, sűrű barma hajjal és szakállal.
- Igen - mosolygott a feleségemn miközben én még mindig a kézfejét simogattam.
- Szerencséje volt - állt mellénk a férfi. - Se magának se a babának nem lett baja.....
Erre a mondatra lefagytam teljesen. Fordult velem egyett a világ.
- Baba?...- nézzet Mikasa is értetlenül az orvosra.
- Óh maguk nem tudták? - húzta fel a szemöldökét az orvos. - A hölgy várandós.

Shila szemszög

Utam egyenesen a Katonai Rendőrség központjába vitt. Roy-t kerestem. Azt hittem megölöm, de még se így történt. Becsörtettem az ajtón. A férfi a papírja fölégörnyedve ült. Fel se pillantott rám.
- Mit akarsz? - morogta. Megragadtam a nyakán az inget majd felhúztam. Lecsavarta karjaimat és az asztalra vágott. Karjaimat a fejem fölé fogta. Szemem kitágult a meglepetségtől.
- Vedd le rólam a kezed!! - sikoltottam, amira álkapcson vágott.
- Mostmár érted az erőviszonyokat te büdös kurva?! Én vagyok nyeregben! Nem pedig te! Kibaszott démon - a szemébe néztem és véhre sikerült bemásznom a fejébe.
- Bocsáss meg.... Roy Nerir - ahogy kiejetettem a nevet a férfi pillantása megmerevedett és olyan erővel vágott pofon, hogy a nyakam is megbicsaklott.
- Úgy fogsz szenvedni, mint ahogy én szenvedtem te büdös kurva! - ordította majd ütni kezdett. Én pedig lehunytam a szemem és tűrtem. Nem védekeztem, nem álltam ellen. Csak hagytam, hogy az átok, amit a családomra hoztam engem pusztítson el.