Hiszel a sorsban? |SZÜNETEL|

2. Fejezet: Az esküvő /Scarlett/

2019.június 16.

Scarlett szemszöge

Felébredtem és Evelynt találtam magam mellett az ágyban. Odahajoltam és megcsókoltam. Kinyitotta gyönyörű barna szemeit és visszacsókolt. Átöleltem és fölékerekedtem, majd a nyakát kezdtem csókolni mire ő sóhajtott egyet.

A való világban ekkor megszólalt az ébresztő.

-Nemáár, még hajnali 6 sincs.- nyafogtam.

-Drágám, kelj fel! Ma van az esküvőnk.-rázogatta finoman a vállam Chris.

Ahogy kinyitottam a szemem, egy szuper izgatott barna szempárral találtam szembe magam. Bár nekem annyi életkedvem se volt, mint egy 100 éves rothadó hullának. Szép hasonlat, tudom. De jelenleg tényleg így éreztem magam. Soha életemben nem voltam még ilyen másnapos, pedig gimiben elég nagy partiarcnak számítottam, valamilyen érthetetlen okból kifolyólag. Hisz egyáltalán nem voltam társasági ember. Többnyire csak megjátszottam magam.
Szegény Chrisnek valószínűleg fogalma sem volt miért nézek ki úgy mint a mosott szar.

-Jól vagy?-kérdezte aggódva.-Nagyon berúgtál?

-Aha. Nem, nem ittam sokat. - hazudtam, de tényleg kezdett múlni a fejfájásom.

-Akkor megyek készülődni.

-Rendben. Mindjárt megyek én is.-szóltam utána, majd egyszer csak mint egy villámcsapás ugrottak be a tegnap esti események és pörögtek le a szemem előtt. Ha tudtam volna, hogy Chris bármelyik pillanatban visszajöhet ott helyben kitört volna belőlem a sírás. Sosem voltam sírós típus, de akkor kezdtem érezni, hogy nedvesedik a szemem. Nyílt a fürdőajtó, én meg felkaptam pár ruhát és rohantam befele. Megnyitottam a zuhany, hogy ne halladszódjon, ha esetleg elsírnám magam, majd ahogy kezdtem vetkőzni kitört belőlem a zokogás. Nem voltam szomorú, ne értsétek félre, na jó legalábbis nem annyira, csak ki kellett adnom magamból az évek óta gyülemlő stresszt. Például, hogy évek óta sejtem, hogy igazából leszbikus vagyok, de még mindig nem barátkoztam meg vele, hogy pár óra múlva hozzámegyek egy férfihoz, akit nem is szeretek, hogy tegnap a barátnőimet még csak nem is érdekelte, hogy eltűntem, és igazából nincsenek barátaim, csak Chris, aki viszont tényleg olyan, mint egy igazi legjobb barát, csak én nem viselkedhetek vele úgy... És eszembe jutott Evelyn. Úristen, mit tettem. Oké lehet valakinek ez nem olyan nagy bűn, hogy megcsókol egy lányt, de nekem az. Nekem, aki itt áll közvetelen az esküvője előtt, csókolózott egy nála sokkal, de sokkal fiatabb lánnyal, aki ha ezt elmondja valakinek, fel is jelenthet, mert ezer százalék, hogy még nincs tizennyolc, és akkor akár az állását is elveszítheti, amit egyébként nemrég kapott meg. Csak sírtam, és beálltam a zuhany alá és élveztem, hogy a jéghideg vízcseppek végigfolynak a testemen. Ki is rázott a hideg tőle, mert a víz tényleg marha hideg volt. Kész lettem és felöltöztem egy hétköznapi ruhába és elindultam az esküvőm helyszínére. Gyönyörű helyet választottunk életünk összekötésére. A több hónapnyi tervezés meghozta gyümölcsét. Minden tökéletesen festett.
Éppen mentem öltözni, amikor összefutottam a szuper izgatott koszorúslánnyaimmal. Hurrá. Pedig már el is feledkeztem róluk. Ekkor elgondolkoztam, hogy vajon tényleg ennyire nem másnaposak, vagy csak az a kiló smink tűntette el a táskákat a szemük alól. Hmm... Határozottan az utóbbi. Sokkal többet ittak, mint én. Na de vissza a jelenbe.

-Szia Scarleeett!- köszöntöttek szinkronban. Ideje visszatértem a szerepbe. Vagy mégse még leléphetek, megkeresem Evelynt és... Kuss!

-Sziasztok!-üdvözöltem őket bájos mosollyal az arcomon. Még jó hogy jártam színjátszószakkörre általánosban. Bár anélkül is sikerült tökélyre fejlesztenem színészi képességeimet, és már szinte semmi nem tudott kizökkenteni a szerepemből.
Akkor is ugyan ilyen szélesen mosolyogtam mikor kinyílt előttem az óriási ajtó én pedig megláttam azt a rengeteg embert.
Harcra fel, győzni kell.
És én fogok is.
Felcsendült a jellegzetes zene és édesapám lépett mellém. Adott két puszit az arcomra és ő is szélesen mosolygott. Végignéztem a tömegen, miközben az oltár elé sétáltam és azon gondolkoztam, hogy mégis kik ezek. De most komolyan. Soha, még csak nem is láttam őket. Természetesen a szűk családomat kivéve, ami édesanyámból, édesapámból, a bátyámból, Henryből és a húgomból, Hannahból állt.
Ahogy sétáltam egyre csak Evelyn járt a fejemben, hogy mennyire hülye vagyok, hogy nem tudok róla semmit és még csak meg sem tudom keresni. Természetesen a kedvenc filmjét vagy könyvét el tudnám mondani, de például, hogy mi az átkozott vezetékneve, arról miért is lenne fogalmam.
A valóságba Chris hangja rángatott vissza. Már késő futni.

-Fogadom.-mondta Chris.

-Fogadom.- erőltettem meg magam.

-Nos akkor, aki bármilyen indokról tud, mely e gyönyörű nászt megakadályozhatja, szóljon most, vagy hallgasson mindörökké.

Egy pillanatra felcsillant bennem a remény egy halvány szikrája, de ezt szinte azonnal kénytelen voltam elvetni, mikor meghallottam a következő szavakat:

-Akkor ezennel házastársaknak nyilvánítalak titeket. Csókoljátok meg egymást.

Majd ez még is történt. Evy csókja sokkal édesebb volt.

Ne már máris vége? De jó. Ujjongtam magamban. De hamar rájöttem, hogy még csak dél van, és hogy közel sincs vége a titkolt kínzásomnak. A délután olyan lassan telt, hogy minden percben kedvem lett volna belefulladni a pohár pezsgőmbe.
Sokszor eszembe jutott Evelyn, hogy vajon most mi van vele, vajon ő is gondol rám vagy azt, hogy tényleg csak az alkohol beszélt belőle, mikor azt mondta bejövök neki? De ezen gondolataimból mindig valakinek sikerült kirángatni.
Na most melyik akar valamit? Najó kezdek nagyon bunkó lenni az emberekkel.
De persze csak fejben, mert kívülről még mindig tartom a tökéletes boldogság álcáját.

-Neked mi a véleményed Scarlett?

Miaretkesszarróliskgmblhg???- Elnézést, nem figyeltem mi volt a kérdés?

És ez így folytatódott egész délután. És úgy 7 óra felé kezdett nagyon fárasztani. Így felálltam az óriási asztaltól, ahol éppen a vacsoránkat költöttünk el, és felrohantam a szobámba. Persze Chrisnek utánam kellett jönni.
Jó igen, azért elviharzott a menyasszonya csak megnézi mi baja.

-Scarlett? Drágám jól vagy?-kérdezte aggódva.

-Persze csak elfáradtak, nem hiszem, hogy bírnám az after partyig, de te szórakozz nyugodtan.-kiabáltam a fürdőből.

-Biztos?

Ha még egyszer visszakérdez leütöm.

-Persze, menyj csak.- dugtam ki a fejem az ajtón egy fáradt mosolyt erőltetve az arcomra. Nem hazudtam, tényleg borzasztóan lefárasztott ez a rengeteg ember. Pedig már az elején megbeszéltünk, hogy egyikünk sem szeretne nagy esküvőt, nem vagyunk olyan típusok. Persze amint Chris szülei beleszóltaka szervezésbe nőtt a létszám.
Ha van valami amit nem szeretek Chrisben az az anyja. Egy szipirtyó. Mondjuk ez nem Chris hibája, de ez van. Szerintem még mindig nem barátkozott meg azzal, hogy a fia harminc évesen elköltözött otthonról. Igen, 7 év van köztünk.
Az anyósom volt, akin gyakoroltam a szinészkedést. Kemény volt, de már teljesen belejöttem, hogy adom neki a jókislányt. Úristen, mindenkivel milyen képmutató vagyok, nem csoda hogy nem szeret senki... Ja igen, Chris. Szeretem, hogy előtte sosem kell megjátszanom magam. Jó igaz igazából nem vagyok szerelmes belé, de nem modnom minden percben az ellenkezőjét. Csak úgy vagyunk.

Vissza a jelenbe. Chris hajnali 3 körül jött vissza, mire elküldött mindenkit. Egy kicsit részeg is volt. Szegénykém, jó sokáig bírta. Én már javában aludtam, de azokra a sóhajokra nem lehet nem felkelni.

A nyár további része viszonylag jól telt. Elmentünk nyaralni a hegyekbe Chrissel. Sátraztunk. Irtó romantikus volt. Vagyis lett volna. Ha romantikus érzelmeket is táplálnék a férjem iránt.
Beköltöztünk az új házunkba, aminél szebbet még nem láttam. Nagy, emeletes, modern és rohadt drága. Tökéletes. A nyár további részében nagyon unatkoztunk úgyhogy elmentünk még a tengerhez is fürdeni 1 hétre.

És eljött a szeptember. Újra harcba indulok. Bár ez inkább már háború. Harcra fel, győzni kell.

Ez a rész kicsit uncsi lett, meg rövid is bocsássatok meg de kell egy kis alapozás a történetnek. 😊 Építő kritikának nagyon örülnék.☺️ Na bye😘