Hiszel a sorsban? |SZÜNETEL|

4. Fejezet: Kezdődik a tanév /Evelyn/

2019. szeptember 1.

Evelyn szemszöge

Hát ez is eljött. Szeptember elseje. Nem hiszem el. Habár a nyáron rengeteget agyaltam a koleszon, még mindig rettegtem. Nem vagyok túlzottan társasági ember. De legalább Anna ottlesz nekem.
A bőröndömet támasztom, míg várok a szüleimre. Annyira izgulok, hogy el nem tudom mondani.
Az úton bedugtam a fülesem és max hangerőn bömböltettem a zenét, de a gondolataim valamiért csak túlharsogták. Természetesen Scaron járt az eszem. Hogy vajon amíg én a "kivégzésemre" készülök, ő boldog e.
Megérkeztünk.
A kollégium épülete idősebbnek néz ki, mint a piramisok, de hát ez van. Én egy nagy kihívásnak veszem, ami segít az életre nevelni.

-Evyyy!-hallottam a nevem a parkoló másik feléből. Egy kis megkönnyebbülés futott végig rajtam, de megint megláttam az épületet, úgyhogy el is tűnt.

-Szia Anna.-köszöntem vissza.

-Gyere keressük meg a szobánkat. Második emelet.

A szüleink közben üdvözölték egymást és pár méterrel mögöttünk kezdtek gyalogolni.

-Liftezzünk?-kérdezte Anna azzal a letörölhetetlen fülig érő vigyorral az arcán. Hogy lehet ilyen vidám?

-Mi?! Dehogy!-feleltem kicsit ingerülten. Najó igazából a semmiért leüvöltöttem szegény csaj fejét.

-Ne legyél már ennyire ideges.

-Kössz, ettől sokkal jobb.-ki tudja miért, nem tudtam vele nevetni.

-Anna, mi ez a sok ember?-suttogtam neki, ugyanis a folyosó csurig volt emberekkel. Anyáékat már rég elhagytuk, de csak megtalálnak.

-Az egész kolesznak ma van a beköltözés. Használd az agyad.

-Na az az, ami most biztos, hogy nem fog menni.-mondtam még mindig remegő hanggal,de Anna jóízűen nevetett.

-Ez az. 209.

Beléptünk a szobába és azt hittem elájulok. Koszosabb volt, mint amire emlékeztem. Undorító. Igen, ennyire kultúrált helyen kell lakom 5 évig. Fantasztikus.
1 óra volt mire lekoptattuk a szüleiket és nekiálltunk pakolni. A vacsora fél hétkor kezdődött, de mi hét előtt tíz perccel értünk oda. Táltunk söprűt, meg felmosót és szerencsére egy jó adag hipóval küldött el anya otthonról. Nem arról van szó, hogy tisztaságmániásak lennénk, de tényleg vastagon ált a kosz mindenen. Megágyaztunk, és vacsi után félve megnéztük a zuhanyzót. Annyit fűznék hozzá, hogy valószínűleg én itt csukott szemmel fogok tusolni. Mivel egész délután takarítottunk már 8-kor ágybadőltünk. Persze aludni lehetetlen volt, a stressz meg az új hely miatt, éjfélig beszélgetünk meg sorozatoztunk.

-Szóval azóta se beszéltél Scarlettel?-hozta fel a témát Anna, amiért még tudtam volna ölni a szememmel.

-Próbáltam elfelejteni. -próbáltam nyugodtan felelni, de hiába tiztáztam magammal, hogy heteró vagyok, ő még mindig furcsa érzéseket váltott ki belőlem és ezek között egyre többször szerepelt a fájdalom.

-Szóval csak próbáltad. Látom nem sok sikerrel.-valószínűleg az arcom látva jutott erre a következtetés.

-Inkább aludjunk. -mondtam és befordultam a fal felé.

Habár volt vagy 30 fok, a takarót a nyakamig húztam. Nagyon fáradt voltam, úgyhogy hamar elnyomott az álom. Bár ne így lett volna.
Álmodtam. Scarlettel. Sajnos.
Álmomban újra ott voltunk a klubban. Csókolóztunk, majd hazamentünk hozzánk és a szobám ajtaja előtt találtam magam. Megcsókoltam Scarlettet és belöktem az ajtón, egyenes az ágyamra. Ő egyből felém kerekedett és lehúzta rólam apóló majd a nadrágomért nyúlt, mikor hangos zihálások közepette felriadtam. Még pár percig vártam, hogy a szíverrésem újra visszalassuljon a normális ütemre, majd megnéztem a telefonom. Hajnali fél három. Fantasztikus. Ma már nem alszok.
Így is lett sajnos. További 3 órán keresztül forgolódtam,majd mire lehunytama szemem, megszólalt az ébresztő. B*ssza meg a kib*aszott ébresztő a retkes k*rva anyját. Tudom, hogy fantasztikusan tudok káromkodni és, hogy ettől mennyire érett és nőies vagyok. Ja és említettem már hogy imádom a szarkazmust, bár remélem így is lejött.