¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
✎ 190803 ✐
༻༺━━━⁎∗.❁.∗⁎━━━༻༺
Mindketten tudják, hogy amit éppen csinálnak, az egy hatalmas klisé, de attól még, hogy tisztában vannak ezzel, nem jelenti azt, hogy nem úgy élvezik az egészet, mintha csak ők rendeznének dombrafekvős, csillagnézős randit.
Jeno sosem gondolta volna, hogy egyszer itt fog heverni a fűben, és egy másik srác kezét fogni, hiszen ki nem állhatja, ha a ruhája piszkos lesz, valamint két hete még az identitását sem kérdőjelezte meg.
Szeretlek; ezt akarja mondani a mellette fekvő, narancsillatú fiúnak, akivel életében először csókolózott autóban, és akinek először mutatta meg az anyajegyet a derekán.
Mégsem teszi, mert úgy érzi ez a szó kevés. Kevés arra, hogy mindent elmondjon, amit Jeno éreztetni akar. Nem beszél arról, hogy mennyire nyugtató Jaeminnel lenni, és a hangját hallgatni, hogy a párnája százszor kényelmesebb, ha a másik illatát szívta magába, hogy minden percben, amikor Jaemin mosolyog, vagy pimaszkodik, Jeno milyen szívesen csókolná meg, és tapadna hozzá örökké, mint a pillanatragasztó, hogy a csillagok fényesebben ragyognak az égen, mióta Jaemin megöleli.
Az idősebb gondolatai nem sűríthetők egy szóba, de az sem menne neki, ha mondatonként, részletesen kellene Jaemin tudtára hoznia kettejük világának nála levő csillagait, így a merengésbe burkolózik, s az egyetlen tőlük különböző hang, amely megtöri légzésüket, nem az ő orgánuma, hanem az esti szél, amely végigsimít a környéken.
Ahogy egyre hevesebben töri fejét a kedvezőbb lehetőségeken, behunyja szemét, és összeszorítja ajkát, hiszen érzi, hogy ez a tökéletes pillanat, hogy ő is bizonygassa a vonzalmát. Képtelen lenne azzal a tudattal felkelni a földről, hogy a vallomása terheli a lényét. Jól meg akarja tervezni az egész monológot, ami még fehéren és feketén üres.
- Amikor először csókolóztunk, mit kívántál a hullócsillagtól? - Jaemin állítja meg agytekervényeit, és lazítja el idegeit, pusztán azzal, hogy társalgást kezdeményez, eddig csukott szemeivel pedig barátja arcát vizslatja kíváncsian.
- Téged.
Jeno azt akarja, hogy Jaemin mindent értsen, az összes felé irányuló érzését, a szívének ütemét, ha a fiatalabb figyelme rá irányul - mint most is -, a légzését, az ajkainak ízét, a testének illatát, Jeno teljes megváltozását, amelyet Jaemin idézett elő a közeledésével, azonban a fejében egymásnak csapódnak a kifejezések és változatlanul a lelkében ragadnak a dolgok, amiket Jaeminnel kíván megosztani.
- Én azt kívántam, hogy ha egy csillag lehull az égről, akkor megkapd a ragyogását, hogy mindenki láthassa, hogy milyen különleges vagy. - Jaemin felkönyököl, miként elárulja vágyát, megvillantva széles mosolyát.
- Nekem nem kell hullócsillag, hogy megvilágítson, mert nekem te vagy minden csillag, amire szükségem van.
A percben, amikor Jeno elérzékenyülten barátja mellkasába fúrja fejét, úgy érzi, valamennyi megnevezetlenre feleletet adott, mert ahogy Jaemin a haját puszilja, ismeri a testének összes vonalát, domborulatát és hibáját, de már a lelkébe is belelát, mert olyan erős a fénye.
