¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
✎ 200331 ✐
༻༺━━━⁎∗.❁.∗⁎━━━༻༺
Rózsák. Rózsák mindenhol. A vázában, a szekrényen, az asztalon, a laptop fedelén, a tankönyvekbe ékelve, a ruhásfiókokban, a földön, a családi képek előtt az éjjeliszekrényen, az ágy alatt. Yeosang rengeteg rózsája beborítja a szobáját.
- Miért nem dobsz ki legalább párat? - kérdezi nővére szemeteszsákkal a kezében. Ez a sokadik kísérlete, hogy takarítson egy kicsit a testvérénél a rózsák terén.
- Nekem mindegyik fontos - jelenti dacosan a fiú, ezzel azt is megerősítve, hogy egy száltól sem válik meg.
- De ezek nem művirágok. Elhervadnak és meghalnak. Hulladék lesz belőlük. - A lány érvei nem győzik meg a másikat. Ideges sóhajt hallatva csukja be az ajtót rokona orra előtt, aki sértetten horkant, és megint, nem végérvényesen, de feladja a noszogatást.
Yeosang képtelen lenne elengedni őket: ha nincs rózsa, ha nincs meg minden rózsa, az olyan érzés lesz, mintha kiszakítottak volna a szerelméből egy vagy több darabot. Nem számít, ha összetöpörödnek, illatuk elhal, csak mind meglegyenek, hogy láthassa őket, gyönyörködhessen az általuk felidézett emlékekben. Amennyi növény a lakrészében, annyi csodás, változatos emlék, mégis csupán egy történéshez köthetők.
Rózsák. Rózsák mindenhol. Yeosang hajában, bőrén, izmaiban, a pillantásában, a levegővételeiben, a szívében, az ajkain.
Csukott szemmel, átszellemülten fonja karjait egy friss csokor köré, remélve, hogy a tüskék nélküli teremtmények viszonozzák, vagy tapasztalják törődését, szeretetét az irányukba.
Kopognak. A srác azt hiszi, Yeomin akarja folytatni az imént félbeszakított vitát. Már veszi a levegőt a kisebb csatához, amikor Seonghwa belép. Nem pazarlás a keverék nagy mértéke a tüdejében: barátja öt darab rózsát hozott, mosolya pedig széles és vörös, akár a kezében tartott darabok szirmai.
Seonghwa nem tudja, miért ragaszkodik ennyire a rózsákhoz a fiatalabb. Reméli, azért őriz meg minden egyeset, mert tőle származik.
Megközelíti az ágyon gubbasztó, virágölelésbe olvadt társát, és az első rózsa értelmében csókkal üdvözli. Yeosang a tarkójánál fogva visszahúzza, hogy olyan gyengéden bánjon a nagyobbal, mint általában. Hálás, hogy újra kap csókokat - rózsákat.
Rózsák. Rózsák mindenhol. Yeosang lelkében, álmaiban, a titkaiban, a hazugságaiban, a hangjában, a nevetésében, még a csókja ízében is.
És rózsák vannak Seonghwa ingjén, a tenyerén, amivel végigsimít Yeosang derekán, a szempilláin, melyek megremegnek, amint a kisebb nyelve találkozik az övével.
Seonghwa is a rózsák függője. Yeosang végre megérti.
- Hé - szakítja félbe a mézes csókot -, nem kell több rózsa. - Seonghwa tekintetében ijedtség csillan, ezért gyorsan folytatja a monológot. - Már nem kell több ahhoz, hogy megcsókolj. - Mindketten megnyugodva mosolyognak, majd újra egymás ajkára hajolva becézik a köztük levő vonzódást.
Ettől a naptól kezdve Seonghwa nem veszi meg a szerelmet rózsákért, anélkül kapja és adja.
