¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Changbin nem is válaszol, csupán cipőjét és a kabátját kapja magára egy szempillantás alatt, s szinte már rohan is a jól megszokott útvonalon, a park irányába. Mikor átlépi otthona küszöbét, azon nyomban megcsapja arcát a hűs levegő, ám ez nem készteti maradásra, inkább még gyorsabban szedi lépegetőit, ugyanis gondolatai közé férkőzik, hogy Felix - az ő egyetlen Csillaga - is kint tartózkodik ki tudja pontosan, mennyi ideje; percek, talán órák óta.
Hazudna, ha kijelentené, hogy nincsenek kétségei, hogy nem reszket szinte a félelem és a hideg kegyetlen elegyétől a késői órákban, mégsem torpan meg, hanem rendíthetetlenül halad célja felé; vissza akarja kapni Felix-et úgy, hogy valójában sosem volt az övé.
Céltudatosan halad utcákon át, a néhol pislákoló lámpák fénye által mutatott útvonalon - habár az igazság az, hogy csukott szemmel is odajutna, ha ezáltal elnyerhetné Felix bizalmát újból -, ám egyszercsak megtorpan a park bejáratához érve, s muszáj nyelnie egy nagyot, azonban ettől a hevesen dobogó szíve mellkasában a legkevésbé sem szándékozik megnyugodni. Olyan, mintha kijutásért ordibálna, mintha szabaddá akarna válni, s kirohanni az egész univerzumból.
Changbin lábai mintha gyökeret eresztettek volna a talajba, nem képes mozdulni semerre sem, ám jól tudja, ezt ezúttal mégsem teheti meg. Úgy érzi, szerelmének szüksége van rá, és bárhogy is fog alakulni, muszáj számolnia a következményekkel, el kell fogadnia a másik döntését, vállalnia kell a kockázatot ‐ ilyesféle gondolatok juttatták el oda, hogy végre mozgásra bírja lábait, és belépjen a park belsejébe.
Megfontoltan lépked, ketyegőjének mellkasában történő dobogása pedig a pillanatok elteltével egyenesen arányosan növekszik, ezzel azonos időben pedig érzi, ahogyan hallása tompul, egyre kevesebbet fog fel a külvilágból, zúg a feje, szédülés kerülgeti - ugyanis megpillantja Felix-et.
Ugyan a fiatalabb nem pillant felé, Changbin mégis látja testtartásából, hogy mennyire szomorú, mennyire darabokban hever, és ez az, ami elűzi a kósza gondolatot, miszerint inkább visszafordul, mintha mi sem történt volna. Tudja, többé nem futamodhat meg, nem követheti el újból azt az ostoba hibát, nem hagyhatja el a személyt, aki neki mindennél és mindenkinél többet jelent.
Megfontoltan, ám nem bizonytalanul lépked egészen a padig, amely mellett megáll, és várja, hogy Felix felpillantson rá, hogy tekintetük egybeforrhasson, hátha már abból ki tud olvasni valamiféle érzelmet, gondolatot.
És ez meg is történik.
Felix hallotta az általa ismeretlennek vagy esetleg távolról ismerősnek hitt személy lépéseit, de csak akkor pillant fel, mikor előtte áll.
Ő pedig nem képes hinni a szemének.
Egyből felismeri Changbint, hiszen az igaz, hogy az idő változtatott rajta, jóval felnőttesebbé tette, mégis ugyanazok a vonások vannak birtokában, ugyanaz az arc, melybe Felix végtelenül beleszeretett, mely jelenleg csak hangos zokogásra készteti, s maga sem tudja már, hogy ez örömében vagy bánatában történik.
