Motus Carmen

Primus

Élet

Élet. Nehéz értékelni-e létet.
Az érzelmek és maga a személy, értékelhetetlenné teszik az egészet.

Élet.Melyben gyönyör és pusztítás van.
De a kiszámíthatóság nem életre vall.

Élet. Ami minden pénznél többet ér.
De mégis sokan ölnek a pénznemért.

Élet. Melyben a szeretet gyökeret ver.
De néhol az elme eköré falat emel.

Élet. Hol a gyülölet és erőszak a gyengék erénye.
De a gyengék nem néznek őszintén mások szemébe.

Élet. Mely keménységre és
tűrésre nevel,
de a végén mindig a csillagokig emel.
Ahol azután a boldogság határtalanul ragyog.
___________________________________

________________________

Szóversek

________________________

Elveszve

Repülni akarok fel az egekbe, hogy lássak mindent árkok-bokrok felett, látva fentröl az embereket, a hangyákat és feljebb már a porszemeket.
Rám néztek és mosolyogtak fentről. Egy pillanat, ami mintha elveszne a messzeségben.
A távoli messziségben.
Mint egy porszem a többi között.
Elvesztem.
Nem tudom ki ellen, vagy mellett tegyek már, azt sem tudom ki vagyok.
Csak létezem.
Csak vagyok és létezem, elveszve mint a magányos hiéna, aki elszökött a falkájától.
Elveszve a falkájától.
Kinek tegyek ellen, ha nem tudom kit gyülölök.
Kinek tegyek mellette, ha nem tudom kit szeretek.
Ez vagyok én.
Egy repülni vágyó elveszett,
egy elveszett a messziségben.

___________________________________

Bölcselet

Bölcselet, egy szó, egy mondat.
Ami a valóságtól szemet hunyva megy át boldog hazugságba.
Sanyarúan visz téged a homályba,
Hol másokat buzdít a pozitivításra.
Hol másokat buzdít a megrontott világunk felemelésére.
Viszont reményt adva egy jobb világra.
Egy jobb világra hol a melengető napfényre a hatalmas csillogó réten.
A virágok is boldogan nyílnak ki a friss levegőn,
Úgye mily szép a hazugság?
De még igaz is volna.
Akkor lenne a legszebb.

Bölcselet, egy szó, egy mondat.
Egy rideg valóság ami elnyomaszt.
Hol még a levelek is holtan hullanak a fáról ősszel.
Elfogadni.
Elfogadni mindazt ami evilágon van, legyen az kín vagy boldogság.
Tenni amit tenni kell, és élni ahogy élni kell evilágon.
Mert tudni tudják mit kell vagy kellene tenni.
Hogy virágok is boldogan nyílnak a sütő nap alatt ugyan.
De el is hervad a fedett tél alatt.
Úgye milyen rideg a valóság?
Szebb is lehetne ugyan,
de ez az igazság.

Bölcselet, egy szó, egy mondat.
Mely mélyen logikus ugyan de sívár, és komorrá nevel.
Egyszerű, mint a napraforgónak fordulni a nap felé,
a tiszta nyári időben.
Egyszerűen a szépséget nem tűri el ami körülvesz néha ebben sötét világban.
Ebben a sötét világban.
Ehhez kellene Vigasz? Megnyugvás? Minek ha csak ezt lehet látni.
A virág elbújva hervad el, majd virágzik ki újra nagy pompában.
Csak ez van.
Kivirágzunk naggyá, majd idővel elhervadunk.
Csak elfeledjük igazán, hogy ugyanabból a gyökérből virágzunk újjá.
Se virág, se ember módjára nem cselekszünk már evilágban.
Csak magunk árnyékai vagyunk már.
Elhullva lombjainkkal hullik le másé is.
Jobb is lehetne mindez,
De ez logikussá válik minden felett.

______________________________________

Egy függő gondolatai

Kiborítom szirmaim hogy hátha valaki megcsodálja őket.
Megcsodálja és tetszésre bírja őket, mellyel boldoggá tesz engemet.
Boldoggá és többé tesz ha másnak kedvére teszik szert.
Szirmaim belőlem vannak ami csak az én részemet tükrözi.
Csak is az én részemet.
De remélve bontom ki hogy mindenki lássa őket.
Hogy kedvére tegyen mindannak az embernek akit nem is ismervén ismerösőmnek nevezek.
Az idő eltelik és már mindenki ismeri szirmaimat,
még azokat is mik most nőnek.
Ismerik.
De én őket kik látják nem.
Lehet ugyan nekik is ilyen szirmaik vannak,
de úgy látva az én szirmaim szebbek.
Szebbek,tisztábbak és igazabbak.
Kiborítom a szirmaimat, amik csak az én részemet képezik.
Reménykedve ezzel hogy naggyá leszek.
Naggyá, mindenki fölött.