Motus Carmen

Tertium

Megjegyezve

Téli idő partján suhog a szél felettem.
Csak arra gondolok mi is volt mellettem.
Gyönyörű fák,virágok és bokrok lomboztak emellett.
Emlékek sokasága mily csodás élményeket szült nekem.

Mind a hó alatt rohad el kegyetlen hidegben.
De az őszi kiszáradás volt mindennek a kezdete.
Hisz jön a tél mi mámorosan élvezve,
Törli el a szépet mi mindent teremtetett.
Marad "rossz emlék" és a "jó" követve vész el.

Nem lesz jobb nekem ha téllel megbékélek.
Hisz ha ránézek elő jönnek a rossz emlékek.
Nem hoz a tél se jót, se vidámat.
Csak dért,havat és minden mást mi e szépet támad.

Eltűnt a jó és a rosszat némán tűröm el.
Míg az "év" nem cselekszik szép emlékért nekem.
Hisz mi más kellene mint, hogy jól érezzem magam.
De a telet még némán veszi körül a sötétség,magány és a fagy.
Várva arra hogy végleg visszatérjen a tavasz.

Félni való

Röpke pillanatok, tekintetek egymásba fonódva.
Velem is játszódik le ugyanez.
Pillanatok,tekintetek amik félve néznek át rajtam.
Nem bírtam "akkor" én már ezt.

Elhagyva a közeget, leltem rám szegezett szemekre.
Kérdések, kiváncsi szemek ami várt.
Elvárva azt hogy beszéljek létem, minden érdekéről.
Tökéletes helyre került lelkem, ki árva.

Visszatekintve közönyösen,veszíthetetlenül lazulok.
Egyszer bőn egyszer röviden válaszolok.
Zárkozottan,bohókásan és félve távolodok
Miért? Kérded, vajon mi lelt engem.

Csak Félek hogy megint csalódás lesz a vége ennek.
Hogy Megint félretekintve hagysz ott.
Tán megint elnézve törődsz bele, Hogy megint ott vagyok.
Talán kell valami amiben igazán megbízok.

Tudhatom, hogy nem eshet ez meg.
Hisz igérve nekem, hogy minden rendben lesz.
Nem kellene aggódnom.
De mégis bennem van a félni való.